Hogyan kezeljem az indulataimat ha kiborít?

Persze hogy csinálja tovább. Hisz elérte a célját, ki tud borítani,lelki békédből kitúrt, tehát hatalma van, figyelmet kap, ez is pozitív megerősítés neki, stb. (ezek játszódnak le tudat alatt). Borzalmas nehéz a saját temperamentumunkon uralkodni, de meg kell erősítsem, ha ezt a látja a gyermek, sajnos ő sem fog tudni magán uralkodni, hisz nem tanulja meg mintakövetéssel. Mindamellett hogy ezekkel tisztában vagyok, borzalmas szembesülni a saját hibáinkkal, hiszen állati nehéz egy állandóan provokáló, opponáló típusú gyermekkel minden napot megélni. Ajánlom hogy vagy kérj segítséget, legyen én-időd (ki kell erőszakolni a családtól, de akkor is), olvass szakkönyveket, tudatosan dolgozz magadon. Ha benne pörögtök egy ilyen szituban, abból csak úgy lehet kiszakadni, ha a szülő akarattal kiszakítja magát és hidd el, a gyermek "megy utánad". De amilyen mintát most lát tőled, az fog bevésődni. Sokan küzdünk ám ezzel, kitartás!

Olvass utána a time-out (kispad) módszernek, a motivációs tábláknak, jutalmazási renszereket vezess be, iszonyat erejük van, ezekkel lehet változásokat elérni. Mindig szembesítsd az érzelmeivel, törekedj asszertív kommunikációra, ne tats kiselőadást, lényegre törően tilts és próbálj baromi következetes lenni. És bocsáss meg magadnak, ha nem sikerül mindig, mert a bűntudat is sokat árt. Ezeket olvasni marha könnyű, de alkalmazni, hosszú távon... Sok erőt kívánok!

Az előzőnek nagyon igaza van.

Ezen kívül ne várd meg, míg tizedszer csinál valamit. Az első után menj oda, fogd meg a kezét, vidd arrébb, és a tiltás helyett vagy legalább mellett mondj valami pozitívan fogalmazott dolgot. Ne üsd meg /Simogasd! Ne rajzolj a falra! / A papírra rajzolj! Ne ordíts! / Suttogjál!

Figyelj arra is, hogy mikor éppen nincs vele baj, akkor is érezze, hogy törődsz vele. Dicsérd minél többször, azaz közöld vele egyértelműen, hogy örülsz, mikor ő ezt vagy azt csinálja. Látod, észrevetted. Szentelj neki minél több időt, pozitív odafordulást, amikor neked tetsző módon viselkedik, akkor kevésbé fogja kierőszakolni a negatív figyelmedet.

Ne hidd, hogy ha valamit hangosabban mondasz, azt jobban megérti.

Ne hidd, hogy az ő korában beszéddel (kizárólag szóbeli közléssel) tudod irányítani, az majd öt évesen fog menni.

Ne hidd, hogy két és fél évesen megérti azt, hogy valamit ne csináljon. Azt kell megmutatnod, hogy mit csináljon, hisz lételemük a tevékenység.

Tehát azt kell megmutatnod, mit szabad a kicsivel csinálni: lábacskáját megsimogatni, a fejéhez nem nyúlunk.

A féltékenységet nem a beszédünkkel oldjuk, hanem a viselkedéssel.

Nem rohanok a kicsihez, és ezt el is mondom a nagynak, amiből megérzi, a BABA NEM FONTOSABB NÁLA. Mert ez a féltékenységük alapja. Anya ugye engem is szeretsz még? Nem a rosszindulat.

De a válasznak nem magyarázatból kell állnia, hanem viselkedésből.

Lehet a picin nevetni, szoptatáskor mesekönyvet hozatni, és a nagynak mesélni, és meg kell mutatni, mi az a mód, ahogy leget a babához nyúlni, csörgőt odaadni, popsit megpaskolni, lábacskáját simogatni.

Temperamentum kérdése is, de minden kis tesó kap valamennyit a nagytól csak a veszélyes dolgokat kell kigyomlálni. Nekem 14 hó különbséggel szinte ikrekként nőttek fel, mindketten fiúk. De még így is volt, hogy a homokozóban a kicsi lábszárára talált ráállni a tesó, az meg a játék hevében rá se rántott, levettem, odébb tettem, kész.

Nagyon sok meló vár rád, de megéri, menni fog hidd el! Nem érdemes túlreagálni, mert a megijedt, idegesen kiabáló anyát nagy móka újra elővarázsolni. Ha meg oda is csapsz, hogy fájjon, hogy várhatod el, hogy szelídséget tanuljon. Csak bátran, higgadtan! Program, program a nagynak, a kicsi meg felnő az ágy alatt is, ahogy a régi öregek mondták. Sok sikert!

fú, de szuper, sok jó válaszod érkezett...:-)))

akkor vágjunk bele megvalósítani..:-)