Féltékenység lehet? Hogyan kezeljem?
Még csak 6 hete van kistesója, persze hogy rosszul esik neki, hogy már nem ő van a központban. Szerintem tudja, hogy rád azzal tud hatni, ha az apjához költözést emlegeti, ez az ő kis "fegyvere", ha nem úgy vannak a dolgok, ahogy ő szeretné. 8 évig egyke volt, kell még idő, hogy elfogadja az új helyzetet, és megtalálja a családon belül az új helyét. A legfontosabb, hogy ne idegeskedj, ne erőltess semmit, csak hallgasd meg, ha mondani akar valamit, és az eddigi játékszabályokat ezután is tartasd be vele, kedvesen de határozottan.
Az éjszakai átmászkálás nálunk is megvolt, pont akkor kezdődött, amikor megszületett a pici :) Szerintem a fiad ezzel kicsit ki akar magának sajátítani, anya most csak az övé, legalább éjszaka, amikor nincs "zavaró tényező". Én ezt nem éreztem akkora problémának, bár nem aludtam túl jól, ha a nagyobbik fiam az ágyamban aludt. Egy idő után elmondtam neki, hogy nagyon jó érzés, ha hozzám bújik, de rosszul alszom, nem férek el, és folyton felébredek, ha mocorog, másnap pedig nyűgös vagyok, mert nem tudtam magam kipihenni. Átjöhet, ha akar, de ha nem jó nekem, át fogok menni az ő ágyába aludni. Na ez hatott :) Utána ritkultak az átmászkálások, most már csak nagyon ritkán, kb. havonta egyszer, szinte álmában jön át. Ennyi még nekem is jólesik :)
Ha jól emlékszem, Vekerdy egyik könyvében jókat olvastam a testvérféltékenységről (is), nagyon ajánlom az írásait, videóit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!