Egy gyerekből mi válthat ki ilyen morbid dolgokat?

Figyelj... itt nem az tét, hogy bebizonyítsátok, hogy az anya személyiségzavaros, mert az. Ez egy kész tény. A lányod már sérült: a személyiségfejlődés 6 (!) éves korra nagyjából lezárul. Őt már olyan hatások érték, amik életreszólóan meghatározzák az önértékelését, az emberi kapcsolatait, a kiegyensúlyozottságát. Már nem tudod "kiemelni" önmagából, ő már mindezt magában hordozza, mélyen beépülve.

Egy 8 éves gyerek számára édeskevés, ha kiemelik a mérgező közegből, ha szembesítik vele, hogy az anyja nem olyan jó anya. A sebeket fel kell dolgozni, ehhez pedig elengedhetetlen a szakember segítsége! Arról nem beszélve, hogy az anyja mindig is az anyja lesz, élete végéig. Akinek nárcisztikus szülője van, annak igenis meg kell tanulni együtt élni a nárcizmussal, kezelni azt úgy, hogy ő maga minél kevésbé sérüljön.

És most engedd meg, hogy felhívjam a figyelmed egy olyan szempontra, amire talán még nem gondoltál... én is sok év után voltam kénytelen szembenézni vele. Én magam nárcizmus-áldozat vagyok (anyám révén) és sajnos a saját lányom is az, mert az anyámhoz hasonló személyiségű társat választottam, így akaratlanul a gyermekem is kitettem ennek. Nagyon sokáig küzdöttem emiatt bűntudattal.

Amikor azt írod, hogy a gyerekednek valójában nem is annyira rossz, akkor azzal egy picit magad próbálod felmenteni... Hiszen neked is van benne részed, hogy a gyermekednek olyan szülője van, amilyen. Nem ő választotta az anyját, hanem te... Nem hibáztatásképpen írom, mert magam is ebben a cipőben járok! Nem visszafelé kell mutogatni, hanem kezelni. Ahhoz, hogy a gyermekem képes legyen kezelni a nárcisztikus szülőjét, nekem kellett példát adnom neki: fejleszteni az önértékelésem, kiállni magamért. ÉN jártam pszichológushoz és kizárólag ettől a gyermekem is változott. Ahogy én képessé váltam szembenézni a környezetemben élő nárcisztikusok problémáival, úgy a lányom is képessé vált rá, minden különösebb teendő nélkül. Egyszerűen csak követte a példám, sőt, idővel túl is nőtt rajtam. Jelenleg "fejlettebb" ezen a téren, mint én magam, pedig még csak 10 éves. Róla már egész egyszerűen lepattannak a sértések, a becsmérlő megjegyzések, ő már tudja, hogy ez nem róla szól, hanem a másikról.

Rájöttem, hogy a saját változásom hozta meg számára is a változást. Ghandi mondta: Te magad légy a változás, amit a világban látni szeretnél.

Én már megtapasztaltam ennek az igazságát! Ajánlom neked is ezt az utat, mert működik!

Mindenképp újra ügyvéddel kellene beszélned. Mutasd meg a rajzokat, szerezd meg őket. Kérj vizsgálatokat.

A pénz nem minden, egészséges lelkületet nem tud venni az anya.

Az az érzésem, a kislány úgy érzi, hogy nem rendelkezik/rendelkezhet a saját életével azon a privát szinten, amelyen egy ekkora lánynak már rendelkeznie kellene: az érzelmi világát kontrollálják, ezért keresi a kontrollt külső dolgokban. Vetít. De ez nem vezet jóra, és nem hosszú távon, hanem nagyon rövid távon sem.

Tölts minél több időt vele, és próbáld arra sarkallni, hogy értékelje magát attól függetlenül, hogy mások mit gondolnak róla. Nagyon nehéz ellensúlyozni az anyuka hatását ebben a helyzetben, de nem lehetetlen, mert az ilyen gyerekek nagyon vágynak a megbecsülésre és arra, hogy valaki azt mondja nekik, nem értéktelenek és nem fölöslegesek a világban. Ugyanakkor ha a kislány veled szeretne élni, akkor ezt a bíróságnak is figyelembe kell vennie, úgyhogy jogi szempontból az eljárás, amit javaslok: kislányt pszichológushoz vinni, mérjék fel, te mondd el, hogy mik az aggodalmaid, és a felmérési papírral beadni a kérelmet, hogy helyezzék el nálad. Kérd a kislány kihallgatását a per folyamán. Ha kéred, ki kell hallgatniuk. Ugyanakkor a kislánnyal is beszélni erről, hogy tudjon róla: ez is egy lehetőség.