Mit tegyek/hogyan kezeljem/hogyan álljak hozzá, ha a lányom érettebb a koránál?

Az a baj, hogy nem igazán tudom megfogalmazni a kérdésem. Öröm és szomorúság ez nekem egyszerre, soha nem tudtam ténylegesen hogyan kezeljem.

Van egy 15 éves lányom. Mindig érettebb lélek lakozott benne, mint a kortársaiban. Olyan, mintha soha nem is lett volna gyerekkora. Nem játszott játékokkal, kiskorában az volt neki a szórakozás, hogy állatok latin nevét tanulja meg, az öregekkel fejt keresztrejtvényt vagy éppen magától tanult meg olvasni. Mindig szeretett egyedül lenni, magára zárta az ajtót és egy nap elolvasott 2-3 könyvet.

Ma már 15 éves, és egyre nehezebb vele. Nagyon szeretem, és félek hogy nem vagyok hozzá túl jó anya. Vannak barátai, de azt hiszem, csak kényszerből, hogy ne legyen egyedül az iskolában. Azok a lányok nem ilyenek, és érzem, hogy nincs odáig értük. Mindig csak az iskolában találkoznak, soha nem mennek sehová. Egyszer azt mondta, nagyon egyedül érzi magát, pedig itt vagyok neki én is és a családja is. Van egy barátja, aki szintén ugyanilyen típusú ember, fél éve együtt vannak, és annyira jó látnom, hogy tényleg komolyan gondolják. Elképesztően odáig van a nagyszüleiért, iskola után este fél hétig minden nap náluk van. Amikor az egyik nagyapja meghalt, teljesen magába zuhant kb. fél évre, mondta is, hogy szeretné felvenni az ő vezetéknevét is. Rettentően tiszteli az öregeket. Látom is, hogy sokkal jobban kijön a nála idősebbekkel és felnőttekkel. Valamelyik nap a szomszéd nálunk volt és gyereknek nevezte (tudom, az... de mégsem), nem szólt semmit csak bement a szobájába. Bekopogtam és megkérdeztem kér e kávét, és láttam hogy halkan sírdogál...

Soha nem járt bulizni (azt mondta nem is fog), teljesen elítéli ezt.

Nagyon érdeklődik a történelem, biológia, földrajz, filozófia, pénzügy, gazdaság iránt. Több mint 300 szépirodalmi könyvet elolvasott már. Több nyelvet is megtanult már magától alapszinten, egyet felsőfokon beszél, kettőt középfokon folyékonyan.

Próbáltam minél jobban jellemezni... Azt hiszem a lényeget leírtam. A 15 éves lányom olyan, mintha velem egyidős lenne. Nem is tudom, mit gondoljak. Nem mi neveltük ilyennek, magától lett ilyen. Néha örülök neki, néha nem. Ahogy idősödik, egyre jobban nehezemre esik hogyan bánjak vele.

Ő is tisztában van azzal, hogy még gyerek, de mégsem, és látom hogy megviseli...