Mi a véleményed erről? (pofon a gyereknek)

véletlen elküldtem

szóval, nem az a cél, hogy ezzel neveljen vagy féljen, de igen is van olyan szituáció, mikor már én érzem úgy, hogy szájon kéne vágni egy gyereket...

Nem vagyok híve a verésnek!!!

De azt sem fogadom el, hogy az a gyerek fél és retteg a szülőjétől, aki nevelő célzattal RITKÁN kap egy pofont. Régen mondhatnám természetes dolog volt, a neveléshez tartozott egy-egy atyai tasli. Sok idős ember (köztük orvosok, írók) mesélik, hogy bizony kaptak, ha megérdemelték. Így váltak tisztességes emberré. Tisztelték a szüleiket, tanáraikat, az idősebbeket. Nem félelemből, hanem mert tudták hol a helyük. (Érdekes módon az iskolákban is nagyobb volt a fegyelem. Vajon miért? Apukám mesélte, hogy ha az iskolában kapott egy körmöst, esze ágában sem volt otthon panaszt tenni a tanárra, mart az apjától kapta volna a másikat, mert nem viselkedett rendesen az iskolában. Ma meg még a beírást sem hagyja szó nélkül sok szülő, alapból a tanár a hülye...)

Egyetértek az írásoddal.

Egy-egy jól elhelyezett pofon, vagy fenékre/kézre csapás bizony el kell. Viszont az is igaz, hogy ahhoz hogy a gyerek ide jusson, hogy ennyire nem hat rá semmi, már a szülőnek is van egy kis hibája.

Minket sem ütöttek vertek, mégis tudtuk, hol a határ. Egyedül a kamaszkori lázadáskor volt az, amikor tényleg jól jött az az 1-2 pofon. És lám itt vagyunk. Nem szenvedtem se lelki sérülést, se semmit.

Igaz, hogy nem esett jól, és volt egy-egy olyan eset kiskoromban ami még mindig fájó emlék [bár azt nem a szüleim csinálták] de ettől függetlenül józan elméjű felnőtt lettem.

Nem tudom miért, de a nálam 10-15 évvel fiatalabbaknál nincs meg az aranyközépút. Vagy tiltják és terrorizálják, vagy le se szrják. Nagyon kevés esetben van meg az egyensúly. Szerintem itt ezen van a lényeg.

Szerintem teljesen rendben van egy pofon, vagy kézre ütés, esetleg egy gatyakiporolás! Kicsiknek persze csak és kizárólag icipici legyintések, de azt nagyon komoly tekintetnek kell kísérnie és nagyon nagy verbális hűhónak "Úgy elverlek, mint a kétfenekű dobot!", "Irgum-burgum!", meg ehhez hasonlók (nálunk a hívószó annak idején az volt anyu részéről, hogy "Elég legyen, mert előveszem a FAKANALAT" XD ) mert ugye nem az a lényege, hogy bántsuk a gyereket, hanem az, hogy tudja, hogy mi a "legnagyobb büntetés" és lehessen azt mondani, hogy "Ne feleselj, mert előveszem a fakanalat!"... és nem kell különösebb magyarázkodás, meg kommentár, ha gátat akar szabni az ember a gyerek randalírozásának, csak mondani a megfelelő mondatot. Persze később el lehet magyarázni neki, hogy miért nem helyes hisztériás rohamot produkálni a boltban, de a boltban viszont nem kell magyarázkodni neki, csak kiadni a parancsot. :D (Amikor a gyerek szalad az úttest felé, akkor sem kezdesz el magyarázkodni, hogy "Kicsi fiam, állj meg, ne szaladj, mert elüt az autó és anya nagyon fog sírni", helyette megállítod egy szigorú "ÁLLJ!"-jal, és majd csak aztán meséled el, hogy miért volt helytelen! :D Hát nem?! :) )

Én soha nem féltem anyutól, pedig ő osztogatta a pofonokat, meg a nyakasokat, cserébe apámtól, aki soha nem ütött meg egyenesen rettegtem! Bármit csináltam, lelki terror volt a büntetés. Mondok egy példát: Kérdezte az 5 éves tőlem, hogy mit beszéltünk anyuval reggel. Én mondtam, hogy semmi érdekeset. Mire apám, "Hazudsz!!!" Nem, mondtam, csak füllentettem! "Nem! Te hazudtál nekem! A saját apádnak! Mi lesz a következő?! Leszúrsz álmomban?!"..... Folyamatosan azt kívántam, hogy inkább vert volna el, mint a szódás a lovát, minthogy így bántson... Ezt viszont majdnem mindenki megcsinálja kicsiben a gyerekével ("Légy jó kislány anya kedvéért!", "Nem!", "Miért nem? Nem akarod, hogy anya boldog legyen?!") .... Szóval érted! Sokkal emberségesebb egy nyakleves - tényleg indokolt esetben, ráijesztéses jelleggel -, mint az utóbb említett zsarolás és érzelmi sokkban tartás! Nekem legalább is ez a véleményem! :)