Baj, ha 2,5 éves szinte szó szerint elmond egy boribon mesét?
Mióta elkezdett mondókázni rengeteget megtanult. Az újakat is nagyon gyorsan visszamondja. Néha csak úgy játék közben kezd el valamilyen meserészletet.
Elég sokat ismétel. A ragokat még rosszul használja.
2 évesen kezdett igazán beszélni, előtte szavakat mondott.
A hangsúlya (vagy beszédritmusa) szerintem más, mint a kortársaié.
Rendben van ez így? Vagy vigyem el kivizsgálásra? De hová? A gyerekorvos mindenre legyint.
"az ismétlés nem hasznos, nem jó és nem része az egészséges beszédfejlődésnek."
Akkor a te elméleted szerint hogy tanulnak meg beszélni a gyerekek? Kitalálják maguktól, minek mi a neve???
Miért lenne baj nem értelek. Én is inkább dicsekvést érzek a kérdésedben.
Az én lányom másfél évesen a legtöbb versszakot el tudta mondani az Öreg néne őzikéjéből. Minden este azt kellett elmondanom, persze, hogy rögzült benne. Furcsa volt ezt akkor átélni, valószínűleg nem is fogta fel, mit mond, csak mondta. Akkor valószínűleg ez volt a normális fejlődési folyamat. Most már egy kukkot se tud belőle, továbbléptünk :)
Szerintem most teljesen felesleges bárhová cipelned a kisfiadat, 3 éves státuszon úgyis kiszűrnék, ha valami gond lenne vele. De szerintem nincs.
Nem baj, teljesen természetes. A lányom esténként mesét olvas a plüsseinek, csak pillogok hogy milyen összetett mondatokra emlékszik.
Eszméletlen, milyen okosak a gyerekek ennyi idősen. Ha majd közösségbe kerül, észreveszed, hogy nem csak a tiéd :-)
Ha 3 évesen még nem fog tudni számolni, 4 évesen írni, 5 évesen olvasni, 6 évesen deriválni, 7 évesen nem fogja ismerni a kvantum-elméletet, akkor sürgősen vidd fejlesztőhöz.
Viccet félretéve: nem gond semmi sem abból, amit leírtál. Ennyi idősen ennyivel érd be. Még csak fél éve kezdett beszélni. A hangsúly majd alakul, az ismétlések is csökkenni fognak, a ragokat is javítani fogja. Nem kell semmilyen kivizsgálás. Jelenleg legalábbis nem. Figyeld a későbbiekben nemcsak a beszédét, hanem a többi részképességét. Ha úgy ítéled meg, hogy szerinted eltér, vagy más, mint az átlagos gyerekeké, akkor a magad megnyugtatására elviheted, de most fölösleges. Korának teljesen megfelelő.
Az ismétlés pedig szerintem önmagában nem baj. Ha pedig az "echolálásra" gondolsz, az - optimális esetben - megszűnik magától. Ha nem, akkor megnézetheted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!