"Én azt hiszem, gyereket csak úgy lehet nevelni, ha az ember megtiszteli azzal, hogy komolyan veszi. " Ez mit jelent?

A "kikéred a véleményét", viszont nem azt jelenti, hogy mindenben ő dönt, és az lesz, amit ő akar. Ezt sokan elhibázzák. A gyerek tapasztalatainak, és életkori "tudásának" megfelelő helyzetekről dönthet csak, pl télen, -10 fokban nem dönthet úgy, hogy ő rövidnadrágban akar menni az oviba, de kiválaszthatja, hogy a kék, vagy a zöld nadrágot akarja e felvenni. Ezen kívül nem szabad, hogy mindenben neki kelljen dönteni, terhelve a következmények súlyával, hogy "te akartad". A szülő azért szülő, hogy hagyja a gyermekét gyereknek lenni, felszabadultnak, és ne frusztrációkkal teli gyereket neveljen.

A komolyan venni, pedig azt is jelenti, hogy pl ha elesik, megüti magát, akkor igenis vigasztaljuk, ha sír, higgyük el neki, hogy tudjuk, igenis fáj a térde, de igyekezzünk megnyugtatni, segíteni rajta. Ne mondogassuk, hogy katona dolog, meg nem is fáj...stb.

Vagy pl hagyni tapasztalni, persze ésszerű keretek között, ne higgye azt a gyerek 3 éves koráig, hogy úgy hívják: "nem szabad". Tény, hogy az a gyerek, akit állandóan óvnak, visszatartanak, tiltanak, sokkal bátortalanabb lesz később.

Nincs olyan egy gyereknél, hogy hiszti, csak ismeretlen, váratlan szituáció, érzelem, van, amit nem tud kezelni, ebben egy szülőnek segítenie kell, komolyan kell venni, nem elintézni, egy : "ne hisztizz" mondattal.

Ja és meghallgatni, magyarázni sok sok türelemmel, mindig! :)

Nekem kb ennyi, úgy hogy igen, nekem valami hasonlót jelent.

Meghallgatod a problémáit.

Ha ő összeveszett pl. az ovis társával, vagy kicsúfolja valamelyik gyerek, az ő kis életében ez legalább akkora probléma, mintha Téged leszúr a főnököd vagy elfogy a pénzed a hónap végére.

A másik, hogy a saját szintjén elmondok neki mindent, amit lehet. Bizonyos dolgokban döntsön ő, pl. melyik nadrágot veszi fel aznap (2-3-ból válasszon), cseresznyét kér-e délután vagy epret stb.

Az a minimum, hogy nem traktáljuk hazugságokkal. Hogy már csecsemőként tekintettel vagyunk az igényeire, és nem ébresztjük fel Loncsi néni kedvéért, hadd lássa ő is milyen aranyosa baba. Sőt, normális nairendet alakítunk ki, amit aztán be is tartunk. Nem vonszoljuk plázába, vendéglőbe, akárhová, mikor neki játszani vagy aludni kellene otthon esetleg a játszótéren. Vagy ha mégis vonszoljuk, mert mondjuk a nagytestvért muszáj eljuttatni az edzésre, zeneórára vagy csak haza az iskolából, legalább tudjuk, hogy ez kényszerhelyzet, és igyekszünk minimalizálni az ilyeneket.

Életkorához és képességeihez mérten beszélünk vele mindenről. A döntési lehetőségeit is fokozatosan tágítjuk. Három évesen mondjuk eldöntheti, hogy piros vagy kék zokni, csúszdás vagy hintás játszótér, eszik vagy nem ebédkor stb., de én mondom meg, mikor fekszik le aludni, mennyit nézheti a tévét és ehet-e vagy mikor ehet édességet.

Szembesítem a döntései következményivel is. Ha elhozta a kirándulásra a nagymedvét, vinnie is kell (legalább egy ideig...), ha jelentkezett egy szakkörre, járnia is kell legalább egy fél évig, ha elígérkezett egy barátjához, nem mondhatja, hogy még sincs kedve menni, és így tovább.

Ezért is fontos a döntési lehetőségeket az életkorhoz szabni, hiszen egy kicsi gyereket nem lehet kitenni némely dolognak, ami a nagynak már hasznos tanulságul szolgál.

Úgy, hogy nem kicsinyeljük le az érzéseit. Joga van félni, a számunkra nem nyugtalanító helyzettől, és örülni kis hülyeségeknek, amik nekünk nem számítanak. Egyszóval nem szabad hatalmaskodnunk velük, csak azért, mert mi olyan nagyon jól tudjuk ezt, meg azt. A gyerek ugyanolyan jól tudja a saját örömét- bánatát, legfeljebb az eszközei gyerekesek még, a kifejezéséhez.

Másrészt a szabályoknak korának megfelelőnek és számára élhetőnek kell lenni, és lenni kell. Valamint ezek nem a mi kényelmünket, és nyugalmunkat kell szolgálják, hanem az ő fejlődését,biztonságos életét, és fokozatos felkészítését a felnőtt életre.

Pl. Nem csak ordítasz vele, hogy csináld már ezt meg azt, hanem elmagyarázod neki, hogy ezt miért csináljuk, pl. miért szükséges hidegben sapkát felvenni.

Én is sokszor megtapasztaltam a lányomon, hogyha hisztizik, akkor nem mindenféle praktikákat vetek be, hogy abbahagyja, hanem megfogom a kezét, a szemébe nézek és azt mondom: Kicsim, tudom, hogy bánt valami, próbálj meg megnyugodni és elmondani mi a baj. 99%-ban be szokott jönni hogy meg tudjuk utána kulturáltan beszélni, hogy pl. miért nem kap épp csokit a boltban.