Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Segítség! Mit csináljak? Ez...

Segítség! Mit csináljak? Ez normális?

Figyelt kérdés

6 éves kis fiúra vigyázom, a szülei elutaztak Németországba, majd csak pénteken jönnek haza. Volt összeszoktatás, már egy hónapja ismerem a kis fiút, tudtam hogy nagy a mozgás igénye, eleven, aktív gyerkőc. Nem is volt ezzel semmi baj, viszont így, hogy már napokat töltünk együtt feltűnt egy s más furcsa dolog.

Az első ilyen, az volt hogy könnyen agresszívvé válik. Pl. társasban én nyertem, erre olyan dührohama lett, hogy rossz volt nézni. Ordított, sírt, csapkodott, rugdosott engem, aztán a saját fejét ütötte. Kb. 10 percig tartott ez a dührohama, utána megnyugodott valamennyire. A másik furcsa dolog az volt, ahogy beszélt hozzám. Egyszer E/1-ben máskor E/3-ban beszélt magáról, de volt olyan is, amikor a nevén szólítottam, rám kiabált agresszívan hogy őt nem Józsikának, hanem Pistikének hívják. Aztán olyan is volt, hogy az utcán találkoztunk a szülei egy barátjával, kérdezték tőle, hogy hol az anyja meg az apja ő pedig azt mondta, hogy elütötte őket a busz meg megfulladtak. Ez normális? Kezdek félni... Mit csináljak? Hívtam az anyukát, de csak azt mondta, hogy túl élénk a gyerek fantáziája, ne foglalkozzam vele, ha nagyon nem bírok vele öntsem le hideg vízzel, de szerintem ez nem megoldás. Segítsetek légyszi!


2014. okt. 28. 11:46
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
15%

Ez teljesen normális életkori sajátosság,de gondolom nem végeztél iskolát erről,nincs papírod,mert ha lenne,akkor tudnád,ugyanis ez tananyag...

Egy kisgyermekgondozó-nevelő


Ne félj tőle,játsz vele úgy,ahogy ő szeretné.

Ha akarja,hívd Pistikének,ha dührohamot kap,hagyd, majd abba hagyja. Ha pedig mást,mondd mint ami a valóság,azon is csak mosolyogni kell és mondani,ilyenek a gyerekek,túl élénk a fantáziájuk.

Ennyi!

Nem bíznám rád a gyerekem,az tuti!

2014. okt. 28. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
74%

Elso valaszolo senki nem kerdezte ra biznad-e a gyerekedet. Ritka nagy bunkonak szamitasz.

Vigyaz egy gyerekre es mivel nem ert hozza rendesen mennyire normalis es szokvanyosak a dolgok inkabb kerdez, te meg ahelyett h segutenel, belerugsz. Szep peldanynak szamitasz te is.

Es ne mond nekem h az annyira normalis, ha a gyerek veszit tarsasban h igy reagaljon.'oke legyen elenk a fantaziaja es a tobbi is. De miert bantod szegeny kerdezot? Adj tanacsot inkabb legkozelebb h kezelje a szituaciot. Nagyon jo szakember lehetsz kisgyermek

2014. okt. 28. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
65%

Kisgyermekgondozo-nevelokent!

Lemaradt, veletlenul elkuldtem.

2014. okt. 28. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
83%

Kedves első! Nem hinném, hogy annyira normális lenne, hogy egy 6 éves (iskolába készülő) gyerek ilyen mérvű dührohamot kapjon. Elég szomorú, hogy egy szülő így gondolja. Épp ezért van ennyi problémás gyerek, mert mindent normálisnak tartanak, ami egyáltalán nem az, majd később a fejüket fogják, hogy mi lett a gyerekkel, ők "nem ilyennek nevelték" vagy jönnek a véget nem érő harcok a pedagógussal, aki csak jót akarna.

Az sem normális, ha egy 6 éves gyereket kérdeznek és nem tud értelmesen válaszolni. 6 éves korban, igen nagy a fantáziájuk, sőt jó, ha sokat szerepjátékozik, játszik a fantáziájával, de nagyon nincs helyén, ah kérdezi valaki és nem tud értelmesen válaszolni! Megfulladtak? Ilyenről kell fantáziálnia egy 6 évesnek? Ugyanmár.

Sajnos ez a gyerek és másik sok száz is bekerül majd előbb utóbb a rendszerbe. Ha a szülők nem dugnák homokba a fejüket és időben lépnének, a gyereknek lenne jobb. De így...

És egy 6 évesnél egyáltalán nem nomrális, ha E/3 személyben beszél magáról! Ez 1-3 éves korban tipikus

2014. okt. 28. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
95%

Azért feltételezem nem minden szülő végez gyermekgondozó iskolát mielőtt gyereket vállal.


Ha nagyszülőkre bíznak gyereket, gondolom előtte őket sem küldik tanfolyamra...

2014. okt. 28. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
16%

1-es vagyok!

De,higgyétek el,hogy ez teljesen normális reakció.Amit majd idővel elhagy,kinő.Vannak későn szocializáló gyermekek. Ilyenkor nem szabad ráerőltetni az igazad,mert akkor még jobban hajtja a butaságokat.Főiskolán tanítják!

2014. okt. 28. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
89%
1-es már megkapta a magáét a "nem bíznám rád a gyerekem" és egyéb butaságai miatt, de 1 dologban egyet kell vele értenem... pár napot vigyázol rá, nem fogsz tudni változtatni a helyzeten és nem is a Te dolgod ezen változtatni, tehát igen.. hagyd rá, szólítsd úgy ahogy akarja, hagyd nyerni, hogy ne legyenek dührohamai... Te ez ellen semmit nem tudsz tenni, ebben a pár napban, a szülei dolga lenne erre felfigyelni, és tenni ellene, Te már azt is megtetted, hogy szóltál nekik, de ne feszegesd tovább mert csak Te leszel a rossz... majd talán a suliban felfigyelnek rá a tanárok és elküldik tanácsadóba, ha az ovi ezt nem teszi meg... szóval neked annyi dolgod van hogy épségben add vissza a szüleinek...
2014. okt. 28. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
84%

"Ez teljesen normális életkori sajátosság,de gondolom nem végeztél iskolát erről,nincs papírod,mert ha lenne,akkor tudnád,ugyanis ez tananyag...

Egy kisgyermekgondozó-nevelő"

1, A kisgyermekgondozo-nevelo, az magyarra forditva bolcsodei gondozono.

2, 3-5 eves korig valoban normalis jelenseg a konfabulacio.

3, Az agresszio semmilyen korban nem normalis.


"Ne félj tőle,játsz vele úgy,ahogy ő szeretné.

Ha akarja,hívd Pistikének,ha dührohamot kap,hagyd, majd abba hagyja. Ha pedig mást,mondd mint ami a valóság,azon is csak mosolyogni kell és mondani,ilyenek a gyerekek,túl élénk a fantáziájuk.

Ennyi!

Nem bíznám rád a gyerekem,az tuti!"


En se rad. Akkora baromsagokat irtal, hogy azt el sem lehet mondani

2014. okt. 28. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
79%
Az biztos, hogy egy ilyen nevelőnőre a bölcsiben, én se bíznám a gyerekemet. Amelyik gyerek nem képes viselkedni, simán hagyná a nevelőnő agyonveretni az enyémet, mert ez élettani sajátosság. Szép mondhatom.
2014. okt. 28. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenki válaszát. Még az első válaszolónak is. Sőt, ha már szakirányű végzettséged van, írd meg kérlek, hogy hogyan kezeljek egy ilyen dührohamot. Hagyjam, hogy szétverje a lakást és kárt tegyen magában? Hiszen azt írtad, hogy ez normális jelenség... Valóban nincs szakirányú végzettségem, 23 éves vagyok és agrármérnöknek tanulok, egyetem mellett szoktam gyerekekre vigyázni. Szeretem őket, jól kijövök velük, nem csak erre az egy kis srácra szoktam vigyázni. Azért tettem fel a kérdést, mert ilyennel eddig még nem találkoztam. Vigyáztam már más hasonló korú gyerekre, ott is voltak hisztik, durcizások, de közel sem ilyen volumenűek, mint ami vele átéltem.
2014. okt. 28. 14:19
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!