Normális, hogy egy 5 éves olyat mond, hogy nem akar élni, nem akart volna megszületni?

5 és fél éves a lányom, kettesben élünk születése óta. Ma délután a kocsiban, mikor leparkoltunk a ház előtt, csak úgy a semmiből azzal jött, hogy ő nem akar élni. Semmi pátosz, semmi nyafogás, csak a száraz kijelentés. Kérdezem: ezt hogy érted, meg akarsz halni? Erre ő: nem akarok meghalni, hanem nem akartam megszületni. Jobb lett volna, ha meg se születek. Erre én: miért érzed így? Ő: Mert olyan nehéz az élet. Mondtam neki, hogy néha igen, de közben nagyon is klassz, pl. azokban a pillanatokban, mikor egymáshoz bújunk (és itt magamhoz húztam kedvesen - amúgy bújós természetű). Azt mondta hát igen, és ennyiben maradtunk. Egy perccel később arra kért, hadd ne kelljen egyedül aludnia. Most zajlik a külön ágyba szoktatása, ás utálja. Nem tudom, hogy a különalvásnak és a nem akarok élni hangulatának van-e köze egymáshoz. Esetleg arra tudok még gondolni, hogy talán túlságosan beavatom a felnőtt problémákba, pl. pénzügyek, magánélet, ilyesmi. Az ő szintjén mindig megbeszéltem vele a dolgokat. Apám szerint inkább az a baj, hogy lobbanékony vagyok, mert neki arról panaszkodott a lányom, hogy túl sokat kiabálok vele. Anyám szerint biztos a tévéből hallott valami hasonló szöveget (nekünk nincs tévénk, csak nekik).

Amúgy gyakran kérdezgeti a lányom, milyen volt, amikor megszületett: nem magára kíváncsi, hanem arra, hogy ki volt ott, mit csináltunk, mit gondoltunk, mit éreztünk. Szereti hallgatni, amikor arról beszélek neki, hogy mennyire nagyon vártam őt, és milyen boldog voltam én is, meg az apja is, amikor a világra jött. Szóval kifejezetten igényli, és meg is kapja a pozitív megerősítést. És ma mégis jött ezzel a nem akartam megszületni dologgal... Nem értem. Már az is sokkolt, amikor néhány hete bejelentette, hogy ő nem akar gyereket, soha. Most meg ez... Valamit nagyon elbaltázhattam... Vagy ez normális? Más gyerekek is kifejeznek ilyesmiket? Mondjatok valami okosat!