Mit csináljak, hogy egyen a fiam?
Mi is ugyanebben a cipőben járunk, lassan egy éve. Nyaraláskor kezdődött. Előtte megevett mindent, a görögdinnyéből szinte betegre zabálta magát, utána egyik napról a másikra semmit nem akart megenni, csak a csupasz kenyeret, kölesgolyót. Nálunk is volt akkor egy hasmenéses nap, én arra gondoltam, hogy a strandon nyelt vizet, és attól lehet. Na de ez kihathat az ételekhez való viszonyához?
Kicsit bővült a repertoár, eszik virslit, bundás kenyeret, rántottát, kenyér, pirítós, de csakis vaj nélkül. Levesekből csak a húsleves levét, de csakis csigatésztával, főtt tészta, rántott husi, néha rizs, de sültkrumpli bármikor, bármennyi. Nasi, csoki, kuki, aszalt gyümölcs jöhetne ezerrel.
Főzeléket, pörkölteket, felvágottat, sajt, tejföl, májkrém, zöldségeket nem, néha almát, mandarint.
Eszünk étvágyjavítót is, na de minek?!
12. vagyok.
Még csak meg sem tudom kóstoltatni vele, ugyanis ha a kanállal vagy az ujjammal valamit a szájába próbálok csempészni, a nyelvéhez hozzáérintem, rettenetes sírásban tör ki, krokodilkönnyek stb.
Nálunk az ovi sem segített :( sajnos , de én szerintem nem szabad hagyni, hogy egy kis gyerek ne egyen főt ételt, én minden képen próbálkozok és nem adom fel.
Most azt próbálom ki, hogy nem teszek elé semmi más étel , csak amit én főzök, azon kívül semmit és bevallom, hogy félek ettől, mert mi van akkor ha nem eszik és akkor koplal egész nap és még éhesen is fekszik le :/ de remélem hogy beválik, majd megírom , hogy hogyan alakul. De remélem, hogy rendben lesz minden és elmúlik ez az éveken át tartó étvágytalanság.
Ja és 1-es voltam
Az én 21 hónapos kisfiam is rettentő válogatós, de ebbe belejátszik az is, hogy tej- és tojásallergia gyanúja miatt nagyon sokáig kerülnünk kellett sok ételt. Most már hiába próbálok neki adni pl. sajtot, vagy megkóstolja és többet nem kér, vagy meg sem hajlandó kóstolni. Legszívesebben főtt tésztán és párizsin élne, valamint a gyümölcsöket hálistennek szereti (a zöldségekről sajna szinte teljesen leszokott). A főtt krumplit 8 hónapos kora óta semmilyen formában nem eszi meg (de a másik fiam sem!). Ha a tésztára rakok valamilyen szószt, vagy a kenyérre kenek valamit, már nem eszi meg.
Sok (kis)gyerekes család van a baráti körünkben, és a legtöbb gyerkőc 2-3 éves korában (néha tovább is) elég válogatós lett, de a nagyobbaknál azt látom, hogy iskolás korukra általában javult a helyzet. Pl. tesóm kislánya 10 éves kora óta majdnem mindent megeszik, pedig előtte évekig nem evett egy falat húst vagy zöldséget sem.
Arra kíváncsi lennék, hogy a kisfiad súlya rendben van-e, és mit kap inni? Hallottam olyan gyerekről, aki tejet tejjel ivott egész nap, és persze sosem akart enni (vajon miért :)). A nagyobbik fiam egy időben állandóan gyümölcslét ivott, rosszul is evett, de amióta vizet iszik, sokkal jobb az étvágya.
Én most egyelőre ott tartott a kisebbikkel, hogy mi a szeme láttára eszünk mindenfélét, de nem kínálgatom új ételekkel, csak ha ő akar belőle enni. Nagy meglepetésemre tegnap kért majonézt, és ízlett neki, ma pedig 2 főtt tojás fehérjét megette, pedig korábban sosem kellett neki. Tehát vannak mindig apró változások, én nem esek kétségbe, mert a súlya megfelelő.
És végezetül egy extrém példa: ismerősöm gyereke egy időben (állításuk szerint) hónapokig csak és kizárólag margarint evett, magában! Ma már egyetemista a srác és kutya baja.
1-es vagyok! Tegnap csak főt ételt tettem elé és nem mondogattam neki, hogy egyen, de azt kijelentettem, hogy mást nem kap csak amit főztem! A tegnapi evés annyi volt, hogy másfél fasírt és egy kis kenyér, lefekvés előtt meg egy kis csoki( Be vallom, csak azért kapott, mert sajnáltam és haragudtam magamra, hogy nem adok neki enni) de lényegében egész nap tartottam magam ahhoz, hogy mást nem eszik! Ma reggel már úgy kelt fel, hogy éhes és kenyeret akar enni én mondtam, hogy oké ehet, de nem kenyeret hanem főt kaját és majd utána ehet kenyeret, és aztán pörköltöt tettem elé amit sikeresen meg evet(bár a húst félre tettem) és utána kért még kakaós tésztát abból 2 tányérral is meg evet :) az estét még nem tudom hogyan lesz majd, de nekem ez is haladás, hogy 3 tányér főt ételt evet és még sokat is! Remélem, hogy most már tanult belőle, és enni fog rendesen.
Igen egy kicsit én is rossz anyának tartottam és még tartom is magam azért, hogy koplaltattam a lányom, de már kilátástalan volt a helyzet és rá vitt a remény, próbáld ki te is hátha sikerül és nyugi nem vagy egyedül akinek bűntudata van ez miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!