5 éves lányom nem kommunikál felnőttekkel?

Javasolt szakemberhez fordulni, majd ő találgatja az okokat.

Nálunk párom lánya ilyen. Ha közeli rokonnal, mama-tata, kérdezik válaszol, de ha idegenek között vagyunk, vagy olyan emberrel találkozik akit ő annyira nem szeret akkor egyszerűen úgy csinál mint aki meg se hallja hogy hozzábeszélnek. Nem szégyenlős, egyszerűen csak lekakálja, hogy szépen fejezzem ki magam. Én rá szoktam szólni, nem hagyom rá és sajnos sokszor "szankciókat" is kell bevezetni. Anyukámat például látványosan nem szereti, pedig semmi rosszat nem mondott neki soha, mindig próbált kedveskedni neki de a lány utálja anyumat. Mikor mondom neki, hogy ő csinált valami sütit akkor fújog pedig még meg se kóstolta, vagy sokszor nem köszön neki, levegőnek nézi stb. Egy gyereknek szerintem tisztelnie kell a felnőtteket annyira hogy minimum köszönök és ha kérdeznek normálisan válaszoljon rá. 5 évesen már nem olyan kicsi szépen el lehet beszélgetni vele, hogy ez így nem helyes. Ha nem válaszol nem szabad ráhagyni, meg kell kérdezni hogy na kislányom mit mondott xy? Ismételd el. Ilyenkor kiderül, hogy hallotta vagy sem (persze mindig hallják...) és addig nem engedni tovább a beszélgetést míg nem válaszol. Nálunk is sokszor van hogy ami őt érdekli arról magyaráz és nem érdekli ha valami mást kérdeznek tőle.

Az én lányom ugyanilyen volt 5 évesen. Most sem a világ legnyitottabb gyereke, de azért alakul a dolog. :) Ő mindig is zárkózott volt, nem szeret idegenekkel (sem gyerekkel, sem felnőttel) beszélni, kisebb korában, ha kérdezték max igennel, vagy nemmel válaszolt, illetve bólintott, vagy azt sem. 4,5 éves volt, mikor megszületett az öccse, és 3 hónapos volt a kicsi, mikor már ott tartottunk, hogy rajtam, az apján és a nagyapján kívül senkivel sem kommunikált, vagy csak hosszabb feloldódási idő után. Nem beszélt egyik mamájával sem, akikkel szintén gyakran (napi szinten) találkozott. Ekkor elvittem pszichológushoz, akihez 2 alkalommal tudtunk elmenni (mert utána pont elment nyári szabadságra) és megállapította, hogy tény és való, hogy a lányom zárkózott típus, (pont mint az anyukám), és ez az idő múlásával oldódni fog, de ez az alaptermészete, tehát soha nem lesz egy társaság középpontja típusú gyerek. Tartottam is akkor a szeptemberi ovikezdéstől 5 éves korában, hogy fog bárkivel is beszélni, de csodák csodájára nem volt semmi gond. Persze nem jelentkezett magától 1-1 kérdésnél, feladatnál, de ha kérdezték, akkor válaszolt (jól). Azóta most első osztályos, és féltem tőle, hogy majd nem fog szorgalmasnak tűnni, mert az új környezet miatt majd meg sem mer mukkanni. Csak a tanító néni és a hely volt más, faluban lakunk, így ugyanazokkal ment egy osztályba, akikkel előtte 4 évig oviba járt. Ehhez képest a szorgalma mindig 5-ös, nyílt napon magam is láthattam, hogy majd kiesik a padból, ha a tanító néni kérdez valamit. Most sem szalad oda a tanítónénihez, hogy beszámoljon mindenféle élményéről, mint sok más gyerek teszi, de legalább már kérdez, ha szeretne valamit és válaszol is mindenkinek. Szóval ne aggódj, biztos sokat fog ez alakulni az iskoláig. Addig is max biztasd, hogy nyugodtan válaszoljon, ha megteszi, akkor dicsérd meg. Mivel ilyen az alaptermészete, teljesen nem fog megváltozni, de azért előbb-utóbb könnyebb lesz. :)

Ezt nevezik szelektív mutizmusnak. Igazad van, az iskolában ez komoly problémák forrása lehet. Én most keresnék fel egy gyerekpszichológust, aki megmondja, hogy szükséges-e valamilyen terápia, vagy sem.