Másnak is van rettentő dacos, elég nehéz stílusú gyereke? Ki tud segíteni hogy könyebb legyen? érezted úgy hogy már nem bírod az ezzel járó streszt?

Bocsi,de ebből a példából is látszik,hogy nem attól lesz egy gyereke agresszív,durva,ha néha kap a fenekére...

Kisebb fiam 14 hónapos és nagyon durván akaratos,hisztizik,földhöz vágja magát,még nehéz kezelni,mert kicsi és nem igazán érti mit akarok.

Nem tudom mennyire vagy következetes a büntetésekben,meg úgy általában.

Eléggé nagy vonalakban írtad le a dolgokat,így nehéz bármit is mondani.

Nálunk ha akaratosságból durván hisztizett a nagyobb(3 éves)akkor bizony kapott a fenekére.Vagy ha 1000x el lett mondva egy dolog,és direktbe nem csinálta meg,akkor is.De ezt nem úgy kell elképzelni,hogy verjük a gyereket,de mindenki tudja hogy van egy olyan pont,amikor nagyon durván átlépik a határt.

Na ezért most le leszek pontozva,de nem érdekel:)

Amúgy ha írsz részletesebben,konkrét dolgokat úgy lehet jobban tudnánk segíteni.

Azon gondolkoztál már,hogy elmész vele pszichológushoz?

Ez a dacosság, amiről írsz szerintem eleve két részből áll: egyrészt életkori sajátosság, tehát valamilyen szinten minden gyereknél előfordul (...igen, azoknál is, akik szerint mindig, minden körülmények között tökéletes a gyermekük :)), a másik része pedig a személyiségéből adódik, hiszen vannak elevenebb, nyugodtabb, idegesebb stb. alkatú kicsik.

Ok, az igaz, hogy a személyiségük még jócskán alakul az évek során, de szerintem minden édesanya sejti, tudja, hogy az ő csemetéje nagyjából milyen karakter.

Épp ezért én nem is tudok neked tuti receptet írni arra, hogy mit tudsz kezdeni a te saját tudásoddal, személyiségeddel, eszköztáraddal a te saját gyermekeddel.

Esetleg leírom, hogy nálunk hogy van, mi válik be és miért.

A kisfiam 3,5 éves, ovis. Nagyon határozott, valóban nagyon erős akaratú kisfiú. Éppen ezért neki a nagyon konkrét és jól visszajelzett/kimutatott határok váltak be és a nagy következetesség.

Vagyis mostanára egyrészt van egy normális rendszere a napjainak, időpontok, események, amikhez tud igazodni, illetve mindig megbeszéljük, hogy mi következik.

Amikor hiszti van, az vagy fáradtság (és ilyenkor bizony el kell ismernem, hogy főleg én vagyok a felelős, mert pl. megcsúszunk egy utazással stb.), vagy az ellenkezés maga.

Ilyenekre gondolok, hogy nem pakol, ha megkérem vagy visszaszájal stb. Nekem az jött be, hogy a körülményekhez képest NEKEM MAGAMNAK MUSZÁJ NUYUGODTNAK MARADNI. Csak olaj a tűzre a visszakiabálás, lehurrogás stb.

Mindig arra gondolok, hogy én vagyok a felnőtt, nekem kell egy orrhosszal előbb járnom. Ha úgy felmegy bennem a pumpa, hogy tényleg ordítani tudnék, akkor magamban tényleg elkezdek számolni. (vagy énekelgetem az egy kicsi, két kicsi, három kicsi krokodil...című dalt).

Az énekelgetés egyébként tényleg idegnyugtató hatású és énekelve nem lehet ordítani :)

...vagy fogom magam és odébb megyek egy helyiséggel és ott veszel jó mély levegőket és kilépek a szituációból.

Ha rosszaságot csinál a kisfiam (játékdobálás, nem pakolás stb.- amik ebben a korban mondhatni általánosak), akkor rászólok és elmondom, hogy miért nem jó ez a viselkedés (eltörik, elveszik stb.). Ha tovább megy a rosszalkodás, akkor elmondom, hogy mi a következménye annak, ha elpakol és mi annak, ha nem (pl. ha elpakolsz gyorsan, akkor időben tudunk vacsorázni és lesz idő 2 thomasos mesét is olvasni, ha nem pakolsz el és tovább hisztizel, akkor sajnos nem tudunk esti mesét olvasni, mert ezzel a butasággal megy el az idő, te döntesz).

Az esetek döntő többségében már tud mérlegelni, előre tud gondolni 5-10-15 percet és így pl. a pakolást választja.

(fontos: túl messzi, msánapi vagy x órán belüli célt nem érdemes kitűzni, mert addig nem nagyon ér el a képzelete/időérzéke)

Ha ez sem vezet eredményre, akkor büntisarok- nagyon nyugodtan elküldöm (nálunk a fürdőszoba), bekísérem, behajtom az ajtót (de természetesen nem bezárom!!!). Ott lehet "gondolkodni", sérelmeket panaszolni, hisztizni- és nincs rá közönség, így okafogyottá válik.

Kis idő múlva magától jön elő.

Akkor megszeretem (nem kioktatom és nem éreztetem vele a dühömet vagy rosszallásomat!), viszont megbeszéljük, hogy miért került sor a büntetésre (mert nem pakoltam, mert dobáltam, mert köpködtem stb.). utána ölelés, puszi, hogy megnyugodjon és minden folytatódik.

Nincsenek elhúzódó büntetések és aránytalan megvonások.

Idegen helyen kicsit nehezebb, de akkor igyekszem kiszedni a szituációból- elterelni vagy eljönni onnan, mikor mi válik be.

Azért meglepően sokat fejlődött etéren és azt vettem észre, hogy időnként (hetente pl) csap egy nagy hisztit, ezzel levezeti a benne felgyülemlett mindenféle feszültséget (ezt onnan gondolom, hogy a büntisarokban rendíthetetlenül sorol fel több napos-hetes-hónapos sérelmeket is), kiszelepel és jobb lesz.

Az én kisfiam egy ilyen típus.

Nem biztos, hogy ez nálad beválik, hiszen anyaként is bizonyára nagyon mások vagyunk.