Nagyon szörnyű anya vagyok, ugye?

Figyelj, nem vagy rossz anya! Csak nagyon összegyűltek a dolgok, persze hogy ilyenkor elszakad a cérna.

Legközelebb, ha érzed hogy kiborulsz, számolj el tízig, nyugodj le, és csak azután foglalkozz a hisztivel.

ÉN amikor hisztizik--,legtöbbször értelmetlen dolgon,mert pl nem engedem neki hogy nyomkofja a telefonom,--akkor fogom,leültetem a sarokba,pár lépést távolabb megyek,és hátat fordítok.

Hihetetlen módon nemkel fel,ott ül és nyafog..

Amikor hallom hogy nyugszik akor odamegyek,de van hogy újrakezdi

Ekkor újra elsétállok,hátat fordítok..ezt kb 2-3x kell megcsinálni míg megérti hogy Anya csak akkor marad itt velem ha nyugodt vagyok

ÉRti..tudja

Ekkor én is próbálok higgadt maradni..tudom,nem egyszerű,néha nálam.is elpattan valami...de ezt úgymond megkell tanulni nekünk is..hogy ilyenkor mi a teendőnk hogy mi se készüljünk ki,de a gyerek is tanuljon belőle

Nemvagy rossz anya...kitartást.ha gondolod írj privit

Hát, én megértelek. Kisfiam 22 hós, és nincs olyan nap, hogy ne sírna valamiért, de ordítva ám. Meg kell tőle veszni, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, már bőg. :(

Az apja meg olyan lágyszívű, hogy néha legszívesebben rá is rászólnék.

Hiszti ellen nekem leginkább a figyelemelterelés vált be, de nem mindig jut eszembe valami frappáns tevékenység, ami jobban érdekelné, főleg amikor olyan hajszolt vagyok, hogy a belem kilóg.

Remélem, elmúlik majd ez is...

"Igen az erőszak semmire sem megoldás. Ebből csak azt tanulja meg, hogy ezentúl a hiszti mellé még csapkodni is fog.

"

Igen és az elfojtott erőszak esetén is ugyanezt fogja tenni! A gyermek pontosan érzi a hangulataidat, jobb az antennája, mint ahogyan gondolod. Az álszentséget is megérzi.

Minden szülő, aki szívvel-lélekkel nevel elfárad időnként, mert színvonalas munkát fáradtság nélkül nem lehet végezni. A dackorszak különösen nehéz, egy távol lévő férj és egy bosszantó anyós mellett még inkább.

Ha szereted a gyermeked, akkor szörnyű anya biztosan nem lehetsz. Akkor sem, ha időnként szakad a cérna és megy a popsira, vagy a kézre... Arra nagyon kell vigyázni, hogy ez rendszer semmiképpen ne legyen, mert annak nincs vége. A gyerek hozzászokik, majd egyre keményebb fenyítések h

használnak már csak és csak mentek lefelé a lejtőn.

Azonban azt is meg kell tanulnia, hogy egy bizonyos viselkedésnek van következménye!Mégpedig a hiszti másokat felbosszant, szomorúvá tesz stb.

Jobb, ha ezt verbálisan közlöd vele, hogy "anya nagyon mérges". Az érzelmeket nem lehet és nem is kell eltitkolni. Az őszinte, bizalomteli kapcsolat alapja ez.

Amikor nehezebb napjaitok vannak, akkor gondolj arra, hogy ennek a kis emberkének még nincsen más eszköze az indulatainak levezetésére, nem tudja megbeszélni senkivel a bánatát, még nincsenek barátai, nem tudja magából kiírni, máshogy elvezetni. Ezeket meg kell tanulnia. Ha nagyon mérges vagy, akkor inkább küldd be a szobájába, addig te is igyál egy pohár vizet, szívj friss levegőt az ablakon át stb. A pofon legyen a legvégsőbb, legritkább eszköz, pl közvetlen életveszély elhárítására ill akkor, ha nagyon nagy gáz van. Ha néha csúszik be nem okoz kárt, de, mint írtam a néha egyre gyakrabbá válhat...

Az én lányom 20 hónapos. Amikor ilyesmit csinál és nekem elborítja a sz.r az agyam, akkor felkapom, beteszem a kiságyába (nem tud kimászni, biztonságban van), én meg kimegyek a szobából és megpróbálok lenyugodni, ha olyan történt, akkor feltakarítok, stb.

Addig meg üvölt a gyerek az ágyban. Én nem verem meg, őt meg nem éri baj.

Azért én is csaptam már a kezére, fenekére. Én sem vagyok szent :)

Nem, nem vagy szörnyű anya! Én magam is éreztem néha a tehetetlen dühöt, a gyerek hisztije és akaratossága miatt. Néha az ördögűzőben látott jeleneteket is produkálta, ha nem úgy történt valami, ahogy ő szerette volna. Szerencsére már kifelé megyünk a dackorszakból, 4 éves elmúlt. De mind a ketten nagyon sokat tanultunk ebben az időszakban egymástól. Bújtam a szakirodalmat is, meg a netes topikokat is.

Bár nem nagyon szeretem, Müller Péternek van egy pár mondata, amivel a közepébe trafál a lényegnek:

"A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat - de éli a nyugalmadat és derűdet is - ha valódi."

Megtanultam tőle, hogy elsősorban nem nevelni, hanem szeretni kell a gyereket. És ez általában elég. Kezdetben én is bosszankodtam összetört tányér, vagy tönkrement játék miatt. Aztán rájöttem, ha én nyugodt tudok maradni, a gyerek hisztije sem erősödik fel.

Ha valami bajt okozott, a végén már bocsánatkérően ő jött oda, segíteni rendbe hozni a dolgokat.

Most 4 évesen már ki tudja fejezni magát, hogy mia az, ami a szándékaival ellentétes. Már nem hisztizik, hanem meg tudjuk beszélni a dolgot. Tudunk kompromisszumokat kötni, vagy el tudom magyarázni, hogy mi miatt kell úgy, és olyan sorrendben tennünk a dolgokat, ahogy én szeretném.

Szóval sok szeretet és sok türelem, és persze következetesség...

Megéri, mert most, ovisan a legaranyosabbak!