Miért hiszik azt sokan, hogy buta gyerek nem létezik?

Igen, nyilván valakitől örökölte, nem biztos, hogy a szülők is ilyenek voltak, mindenkinek van egy alaptermészetes, aki akaratosnak, vadnak születik, azzal lehetnek harcok, míg egy simulékonyabb gyerek elfogadja, amit a szülei mondanak, tanácsolnak.

Neveléssel csak csiszolni lehet mindenkin, olyan nagyot változtatni nem.

Ki mondja, hogy nincs buta gyerek? Én személyesen ismerek többet is. Van köztük lusta és szorgalmas, kedves és undok, van akit nagyon szeretnek a szülei és minden lehetségeset megtesznek érte és van akivel alig törődnek. Csak az a közös bennük, hogy nagy erőfeszítés árán is csak lassan tanulnak, és egyikükről sem gondolom, hogy esélye volna eljutni az érettségiig.

És ők még nem tartoznak a "tanulásban akadályozott" hajdan enyhe fokban értelmi fogyatékosnak nevezett kategóriába, akik között szintén sok nagyon kedves, udvarias igyekvő emberke van, mint ahogy a még súlyosabban értelmi sérültek között is.

Sziasztok! Nem hallottam még én sem ilyen sztereotípiáról, hogy nincs buta gyerek. :)

Nyilván volt, van és lesz is – ahogy felnőttben is.

Az érdekes kérdés, hogy mi lesz velük később. Azt gondolom, hogy ha nem torzult volna el ennyire az értékrendünk, hogy azt gondoljuk, csak két diplomával lehet „boldog” az ember, akkor nem is merülne fel ilyesmi.

Mert ma sajnos csak azt tartjuk valamire, akinek diplomája van – még akkor is, ha totál értelmetlen munkát is végez egy életen át. Azt, hogy ha valaki jó szakember bármiben, amihez nem kell diploma (pl. falfestő, pék, fafaragó stb.), azt gondoljuk, hogy „alsóbbrendű”. Persze, hiszen azokat a szakmákat, amelyekben valódi, kézzel fogható értéket lehet előállítani, nem fizetik meg normálisan.

Pedig lehet, hogy valakinek nem áll rá az agya a magolásra, nem érti a magasabb matematikai összefüggéseket, viszont remek dolgokat tudna létrehozni más szakmákban.

Szerintem ez szomorú. Tele vagyunk topmenedzserekkel, de minek? Jó szakembert, megbízható munkást pedig elvétve találni.

Másrészt a „butaság” nem függ össze a viselkedéssel. Attól mert valakinek alacsonyabb az intelligenciája, lehet kedves, becsületes, jóravaló és boldog is.

Csak akkor szokták kifogásolni a buta gyerek kifejezést, ha a viselkedése miatt butázzák le!

Tény, hogy a buta észbeli képességeket takar, vagyis ennek a hiányát, de azért a köznyelvben a rosszul viselkedő gyerekre is mondjuk, hogy buta.

Ne ez az, ami sokaknak nem tetszik, merthogy szegény gyereknek mi lesz a lelkivilágával, hogy lebutázták?

Pedig azért a viselkedése alapján is van igenis buta gyerek. Lehet ötös matekból, meg minden tárgyból, nálunk is volt ilyen az osztályban annak idején, majdnem mindenből jeles volt, vágott az agya, de egy csúfolódó, kegyetlen gyerek volt. Érzelmi intelligenciája nem sok volt.

Na, én az ilyet is butának nevezem.

Lehet, hogy mint sok más középső gyerek, ő is küzd az extra figyelemért, és sajnos rossz módszert választott. Vagy esetleg a szülők értékrendjét elképzelve, a nemtanulással tudott rajtuk igazán fogást találni.

Magam is háromgyerekes vagyok, és itthon, és a hasonló családok többségében észleltem, hogy leggyakrabban a középső lóg ki valamivel a három gyerek közül.

A leírtakból nekem nem következik a butaság, inkább valami nem is tudatosuló lelki okra tippelnék.

"A leírtakból nekem nem következik a butaság, inkább valami nem is tudatosuló lelki okra tippelnék."

Kifejtenéd, kérlek, bővebben? Érdekes elgondolás.

(a 14. hozzászóló vagyok megint, a 16.-ra reagálok)

Jó, hogy ezt írtad, magam is látom a környezetemben ezt a középső gyerekekkel kapcsolatban. Még az olyan felnőtt barátaink is „furák” kicsik, akik középső gyerekként nőttek fel, de a rokonságban is tudnék példát hozni arra, hogy a középső gyerkőcök nagyon másként viselkednek, mint idősebb és fiatalabb tesóik. Ezt én úgy foglamaztam meg magamnak, hogy a „középsőség” valahogy egy kevéssé jól definiált állapot, mint legkisebbnek vagy legnagyobbnak lenni. Hiszen néha a „kicsikhez” sorolnak, néha a „nagyokhoz” csapnak – minden szülői rosszindulat nélkül persze –, és így nehezebb megtalálnia a gyereknek az identitását, a helyét.

Na nem akarom túlmisztifikálni a kérdést, de egyet értek azzal, amit a 16. hozzászóló írt, lehet valami tudat alatti ellenállás, zavart érzés emiatt.

Persze, lehet valami külső hatás eredménye is, hogy valaki buta, de én is inkább azzal értek egyet, hogy talán az örökölés, meg a genetika mellett mindannyian mások vagyunk. Vagyis nem születik mindenki zseninek, és hiába vagy átlagos, akkor sem tudsz olyanná válni (semennyi fizetett fejlesztéssel sem), mint a vérbeli zsenik. Elvégre, buta szülőknek is született már értelmes gyereke, és a legértelmesebb, legokosabb szülők is neveltek már fel kevésbé intelligens gyereket.

Plusz, nem feltétlenül buta az értelmileg, aki mondjuk rossz magaviseletű. Pl.: testvérem (idősebb nálam) igazán önfejű, engedetlen, makacs, de a tanulással semmi gondja nem volt soha. Ha valamit muszáj megtanulnia, akkor gyorsan, könnyedén megtanul több tíz oldalt, és 5-öst ír, de nem viszi túlzásba soha, merthogy "elég neki a négyes". Naponta fél-egy órákat tanul, azt is a gép előtt ülve, de egy neves gimnáziumban ennyivel is 4-est kap! Mi lenne, ha annyit tanulna, mint az az osztálytársa, aki 4-5 órát tanul, vért izzad, és így is csak a 3-asra elég a tudása? Kitűnő is lehetne, de a személyisége olyan, hogy inkább csak a 4-esre hajt, aztán jöhet a kikapcsolódás. Mindig irigyeltem emiatt, mert én viszont sokkal inkább a "szorgalmas, addig csinálja, amíg tökéletes nem lesz (ha az egész este rámegy akkor is)" típusú gyerek voltam, és nehezebben tanultam meg a magolós-részeket.