Te hogyan reagalnal, ha gyermekedet bantana egy serult, fogyatekos gyerek?

Nem dawn hanem down.

Mindegy neked sem lehet semmit mondani, mert csak a te "igazad" elfogadható számodra.

1. vagyok. Én mint szülő amikor a gyerekem a hiperakítv -magatartászavaros gyerekkel volt egy helyen és az bizony bántotta, mit reagáltam? Leültem közéjük, lecsitítottamm a problémásabbat, a síró fiamnak elmondtam, nem akarta bántani a másik, ő nem tudja magát irányítni minden esetben, de ha szépen játszunk vele, meglásd ő is szépen játszani fog. És elkezdtünk játszani. Azóta ez a kis bevezetés bár kell, de a fiam nagyon jól elvan, sőt mondhatni a másik gyereknek a fiam a legjobb barátja.

Minden csak rajtad múlik. Oviban is kompetencia elvű nevelés van a legtöbb helyen, ott is erre tanítják a gyerekeket.

Én nem onnan közelítem meg, hogy kire és miért kellene rászólni hanem a másik oldalról, én "szelídítek".

Pont úgy kell reagálni, mintha bármilyen más gyerek verekszik. Miért ne lehetne rászólni? Ha egy totyogó belecsimpaszkodik a lányod hajába, mert tetszik neki a színes hajgumi, akkor is beavatkozol, nem?

Furcsa, hogy a másik gyerek hozzátartozói nem léptek valamit. Az ő dolguk lett volna elsősorban. A Down-szindróma, féllábúság, vakság, nagyothallás, akármi senkit sem jogosít fel arra, hogy bántsa a másikat, ahogyan a kövérség, szépség, szuper intelligencia, vagy teljesen átlagos lét sem. Talán érdemes lett volna ott maradni, és megfigyelni, miből keletkezik a konfliktus, és rögtön segíteni a kislányodnak vagy szükség esetén leállítani a másik gyereket. Pont úgy meg lehet fogni a kezét, és megakadályozni a verekedésben vagy akár a túlzott lelkesedésből adódó "bántás"-ban mint bármelyik másik gyereket.

Én voltam hasonló helyzetben: a másik oldalon, vagyis sérült (autista) gyermekkel! Azt kell megérteni, hogy ez nálunk nem úgy működik, hogy elmondom, hogy mit hogy kellene, hanem egy hosszabb tanulási folyamat. Egy játszóházban nyilván nincs idő ezt "kivárni", de a gyerek csak úgy fog szocializálódni, ha hordom közösségbe, és bizony, kell egy bizonyos mértékű tolerancia a közösség részéről is. Hogy a gyerekek bántják egymást néha (a nem sérültek is), az sajnos benne van a pakliban. Nem kell rossz szándékot tulajdonítani neki - az én lányom pl. senkit nem bántott, egészen addig, amíg oviba nem ment. Nagyon jó emlékszem, amikor első nap az öltözőben elhűlve nézte, ahogy két fiú üti egymást. És sajnos egy idő után "eltanulta" - az "egészséges" gyerekektől! Hónapokig tartott (pszichológus segítségével), mire kezelni tudtuk az agresszióját, dühkitöréseit, de megoldottuk. Szerencsére a többi gyerek, szülő (na meg persze a pedagógusok) türelmesek voltak, nem közösítették ki, hanem támogatták, tolerálták.

És kérdező, ha tudnád, hogy az én lányomat mennyi sérelem éri, ő nem csak a fizikai bántalmazást veszi magára, hanem azt is, ha csúfolják, ha mutogatnak rá... hány éjszakai felriadás, bepisilés, szorongás volt már emiatt! Ezeket meg kell tanulni kezelni - egészséges és sérült gyermekek esetében is!

Nyilván itt nem arról van szó, hogy a kérdező nem éri fel ésszel,hogy egy sérült gyereknek nehezebb megmagyarázni dolgokat,hanem,hogy ha szülő meg sem próbálja és nem figyel fokozottan a gyerekére!

És itt nem a két gyereknek kell megoldani a helyzetet, hanem nyilván a szülőknek! Egy sérült gyereknek sem szabad mindent megengedni, vagy ráhagyni, mert ő úgy is sérült, nehezen érti meg...

Barátnőm gyereke hiperaktív, és sokkal jobban figyel rá, mert tudja, hogy milyen galibák adódhatnak. És fegyelmezi a gyereket, még ha jóval nehezebb is, nem hagyja rá, mondván,hogy hát ő hiperaktív, szokják meg az emberek!

Egy 3 éves gyereknek még hiába magyarázom,hogy a másik gyerek sérült és lehet,hogy azért viselkedik így, ő még ezt nem érti, csak annyit fog fel,hogy a másik bántotta. Ahogy nyilván egy sérült gyereknek is nehéz elmagyarázni,hogy miért nem szabad ezt meg azt csinálni. Itt a szülőknek kell észen lenni, és megoldani a helyzetet, de nem úgy,hogy ráhagyom a másikra,hogy had erőlködjön csak, max. elviszi a gyerekét, ha nem tetszik neki!

A keresztlányom ovis csoportjában van egy hiperaktív kisfiú, aki jócskán agresszív is. Nem túlzok,ha azt mondom,hogy minimum egy gyerek minden nap sír miatta! Ott is próbáltak már szépen beszélni a gyerekkel is, szülőkkel is, de a szülő csak egyfolytában annyit hajtogat,hogy hiperaktív és nem lehet vele mit kezdeni. Viszont szerintem az sem megoldás,hogy a többi x gyerek, meg gyomorgörccsel menjen oviba, aminek elvileg egy jó helynek kellene lenni!

"Nem akarom felfujni a dolgot."

Ha ilyen patáliát csinálsz, mikor nem akarsz felfújni valamit, milyen vagy, amikor fel akarsz? Háború és béke méretű kommentekben kampányolsz az összes Dawn kóros likvidálásáért?

"Csak egyet kerdeznek, aki ert hozza: Hogy lehet erre reagalni, nem kellene a szuloknek kicsit azert megis rendre inteniuk, vagy esetleg odabokni nekem, hogy bocs man a gyerek miatt, latod, hogy serult. "

Gondolom, feltételezték, hogy ha van egy mogyorónyi agyad, akkor magadtól is leesik, hogy valami nem oké a gyerekkel.

"Ami a masik, hogy o tunt a legkisebb gyereknek a tobbi mellett (a csaladbol) Olyan max 6, de miniumum 4 eves volt, de kerdem en, ha valakinek mar van legalabb 1 gyereke es kiderul, hogy dawnkoros a kisteso a pocakban, miert vallaljak, ha nem tudjak kordaban tartani?"

Úgy van, kampányolj az abortusz mellett. Te miért nem vetetted el a félős- hisztis - bepisilős gyerekedet? Mert neked kellett. Nekik meg a Dawn kóros kellett.