Nagyon meglepődtem, mikor az egyik ismerősöm mesélte, hogy úgy nyugtatja meg a hisztiző, feleselő gyereket, hogy víz alá dugja. Szerintetek helyes ez?

29-es:

Nem tudsz kérdést értelmezni, idézem azt:

"Nagyon meglepődtem, mikor az egyik ismerősöm mesélte, hogy úgy nyugtatja meg a hisztiző, feleselő gyereket, hogy víz alá dugja. Szerintetek helyes ez?"

Erről volt szó, nem extrém, ájuldozásig fajuló tombolásról.

Folytatásom:

Ha meg erre gondoltál:

"Miért nem szabad egy gyereknek ordítva a földön vergődni? Esetleg a hányásig bömbölni, vagy kissé elkékülni a levegő visszatartástól? "

Akkor ebből azt következik, hogy pont, hogy te magad nem rendelkezel kellő tapasztalattal kisgyermekekről. Tudod milyen gyakori 1-3 éves kor között, a dackoszakban a hiszti ilyen szintje? Ha nem bírná a gyermek idegrendszere, ha életveszélyes lenne ez (így fogalmaztál), akkor jóval magasabb arányú lenen a gyermekhalandóság. Sajnos számos lelkiismeretlen törvény, és akadémikus orvoslás áll nagyon súlyos fogyaték kialakulása mögött (nem részletezem itt), amelyek el vannak tussolva. Te viszont egy életkori sajátosságot hiszel életveszélyes problémának.

Amiről nincs kellő tapasztalatod, légszíves, abban ne adj másoknak tanácsot, pláne ne szapuld a gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakember válaszát,

és, kérlek, ne egy nagymama esetéből vezesd le a gyermekpszichológiát, se a kisgyermekek életkori sajátosságai szerinti viselkedést. Köszönöm megértésed.

Biztosan van, aki őszintén hiszi, hogy valami komoly baja eshet a hisztitől elkékülő gyereknek. A mi gyerekorvosunk szerint képtelenség ártalmas oxigénhiányt létrehozni ilyen módon, mert a levegővétel reflexesen bekövetkezik egy idő után.

Viszont sok válaszból úgy tűnik, elsősorban a szülőt zavarja az ordító gyerek, és "nem bírja tovább" nem az aggódást, hanem az idegesítő cirkuszt.

Tényleg idegesítő, de szerintem ki kell bírni, és meg kell próbálni elkerülni a következőt. És legjobb belenyugodni, hogy ezt teljesen kivédeni nem lehet.

Nálunk három esetben már bejött ez a módszer, két egyetemista és egy iskolás gyerekem egészségügyi károsodás nélkül élte át a hiszti korszakot. Persze lehet, hogy csak szerencséjük volt, vagy még okosabbak lennének, ha megakadályozzuk őket a hisztizésben.

Oly nagyszámú gyerek hisztizik (értsd: mindegyik, bár nyilván eltérő mértékben) - és az, hogy hisztizés váltsa ki a kisgyerek agyvérzését, mégis roppant ritka jelenség. Ezek alapján szerintem nagyon komoly genetikai hajlama vagy sérülésből, fejlődési rendellenességből visszamaradó gondok miatt történhetett meg ez mégis az említett esetben.

Természetesen a gyereket a hisztiből kizökkenteni teljesen természetes kívánság, tehát pl vizes kézzel hozzányúlni a bőréhez ehhez jó megoldás lehet. Viszont egy háromévest hisztiző feleselésért (ami tulajdonképpen a véleménye kitartó hangoztatásából áll, amihez éppúgy ragaszkodik, mint mamája a sajátjához, és nagy-nagy elkeseredésből, hogy a világ nem pont olyan, mint ő szeretné) zuhany alá állítani erős túlzás. Ha a gyerek elkeseredésében kizökkenthetetlenül ordít, akkor szerintem is várni kell egy ideig, abba fogja hagyni. Eddig mindenki abbahagyta, igen, ő is abba fogja. Türelem. Megunja vagy belefárad.

Egyetlen gyerek agyvérzése miatt éppúgy nem szükséges minden hisztit bármi áron leállítani, mint ahogy az ivást sem hagyjuk ki a napunkból biztonsági okokból, pedig hányan megfulladtak már félrenyelés után, vagy lett tőle tüdőgyulladásuk és haltak bele abba.

"Észre kell venni azt a pontot, mikor pszichológusra, pszichiáterre vagy akár csak a gyerekkel való bánásmód megváltoztatására van szükség."

Egy laikus szülő mégis hogy vegye észre, mikor nincs összehasonlítási alapja? Pláne, hogy nekünk akkoriban több szakember (!) mondta azt, hogy semmi gond a gyermekkel... Másfél évig jártam vele orvostól orvosig, mire kiderült, hogy autista...