Hiperaktíva gyerekem és teljesen padlón vagyok, tudom milyen lesz a jövője. (? )

Biztos lepontozol majd, de nem tudom nézni, ahogy megrémítesz más anyukákat, akiknek a gyereke adhd-s. Az, hogy idáig jutottál, nem az adhd-nak "köszönhető". Talán közvetetten, de a dokid csak rá akarta fogni, vagy félreértetted, mert NEM annak a következménye, hogy olyan lettél, amilyen.

Én is adhd-s vagyok, 28 éves, és teljesen más tapasztalatokat tudok mondani. Tény, hogy a szülői szeretet, odafigyelés, kitartás segített igazán. Van egy diplomám, külföldön dolgozom, férjnél vagyok és van egy tündéri kisfiam. Nem drogozom, nem iszom, dohányozni dohányzom, de nem azért, mert adhd-s vagyok.

Boldog ember lettem, elértem a céljaim, és mindig vannak újak is.

Csak egy ellenpélda, mielőtt néhány anyuka teljesen kétségbeesne.

(Ha nem kamu a kérdés) a gyermekednek is azt kívánom, hogy legalább az édesanyja legyen olyan támogató, megértő, jó szülő, mint az enyém volt.

Én is ugyanezzel élek a mai napig, noha már az impulzivitás kissé csökkent ugyan (bizonyos helyzetekben hajlamos vagyok a túlzott gondolatrohanásra, kapkodásra még akkor is ha nem lényeges, de így érzem hogy ezt KELL tennem) de a fő tünetek megmaradtak. Sorozatosan félreértenek a legtöbben, emiatt számtalan konfliktusom is van az életben. Ha megpróbálok magyarázkodni akkor végtelen gondolathalmaz lesz az egészből és otthagy az illető "inkább gondolkodjak el magamban miért lettem/vagyok ilyen".... Szomorú hogy egyesekben ennyi empátia/józan ész nem szorult hogy megértsék, nem a neveléssel van a baj (engem szép szóval és veréssel is megpróbáltak de alapjaiban megmaradt a természetem ilyennek :S).

Ha a nagyanyámat és anyámat hallom a mai napig, mindig azt mondják: apámtól örökölhettem ezt a túlmozgást/szétszórtságot mert ő még étkezés közben is ide-oda szaladgált, állandóan mozgásban volt, szó szerint bármit csinált. Lehet hogy ő is küzdött ilyen zavarral mert kísértetiesen hasonlók a tüneteink.

24 vagyok most - emlékszem a vizsgák is borzasztó nehezen mentek (matekból is buktam érettségi matekom másodjára kínkeservesen de meglett kettessel - diszkalkuliát is diagnosztizáltak kb. 7-8 éves koromban ), szinte alig van valami ami igazán érdekel (művészetek, sport) - de azokból nem tudok pénzt keresni, amiből meg ezeket tudnám fejleszteni mivel ezekben nagyon jó vagyok és baromira érdekelnek. Családtagok is kisegítenek ott ahol tudnak (anyagiakban mert munkát piszok nehezen találok), de baromi idegesítő már hogy minden csak dupla erőfeszítéssel és csak sokadik nekifutásra sikerül igazán - az akaraterő csak motiválónak jó.

Tényleg elég nehéz de ha nem lennének mellettem azok akikre számíthatok akkor még itt sem tartanék. Részvétem mindazoknak akik ugyanezzel küzdenek (sok egészséges ismerősöm is nehezen látja be hogy "valami nem stimmel" de ezzel önmagában gondolkodással nem nagyon lehet változtatni, ebből az állapotból kell kihozni a legjobbat amit csak lehet.) :(

Azért jó volna a jövőben hasonló személyekkel is megismerkedni, akik ugyanezzel küzdenek.

Azért annyit még elmondok az utóbbi években sorozatosan több dühkitörésem lett lényegében pitiáner ügyek miatt, a családommal is gyakran összekapok de mindig igyekszem elnézést kérni - lassan már tényleg diliházba jutok mert ezzel az agresszív viselkedéssel (apám is pont ugyanilyen volt, ő miatta ment tönkre anyám házassága és nélküle nőttem fel, mégis megmaradtam ilyennek :S) csak a problémák zúdulnak az ember nyakába (csak generálja a feszüültséget). Már komolyan gondolkodom hogy elmegyek kezelésre, viszont nem tudom van-e egyltalán ezzel foglalkozó felnőtteket kezelő intézet? (gyógyszeres kezelés kizárt hogy elfogadjam mert legális drogfogyasztót csinál az emberekből, az a "csodabogyó" amit erre írnak fel - Ritalin néven - nem más mint Amfetamin, stimuláló és nagyon erős hatású szer. Csak tovább rontana a helyzeten, én meg nem akarok drogszedővé válni)

Valami alternatív gyógymód vagy terápia létezik erre hogy enyhítsék a tüneteket?