Mennyire viselt meg, hogy gyermeked más, mint a többi? Hiperaktív?
Sokszor olvasom itt, hogy meg kell érteni a gyereket és a szülő elfogadja olyannak, amilyen.
Én nem tudom elfogadni. Mindennap ideggörcsöt kapok, hogy mit fog csinálni, kinek megy neki a játszótéren, mikor hisztériázik.
Hulla fárasztó még nézni is, hogy folyton rohan, meg nem áll sohasem, ehhez folyamatosan beszél, nem fogja be a száját.
Hirtelen dühkitörései vannak, bármit kérek, mintha meg sem hallaná. Mondom neki, "lassan menj, ne rohanj, mert elesel" "jó" és mire kimondta, már el is hasalt.
Én nem bírom elviselni, hogy ilyen.
Menjek orvoshoz? Mit csináljak?? Hiába próbálom nevelni, NEM MEGY. Nevelhetetlen, kezelhetetlen.
Nem diagnosztizálták, de tuti, hogy nem stimmel vele valami.
3 éves múlt
Most mi lesz így velünk?
Egyenlőre beválik a szigor. Nem futkoshat evés közben, nem is beszélhet közben.
A lakásban rászólok, hogy lassabban.
Szólok, hogy a kishugára figyeljen, nehogy fellökje, átszaladjon rajta.
Ilyenekre gondolok.
Ez baj lenne? Akkor mit mondjak ilyenkor?
Egyébként szeretgetem, puszilgatom, játszok vele, csak vele, amikor a kishuga alszik. Ekkor építünk fakockából, sínpályát vagy rajzolunk, mindezt együtt. Vagy csak bekrémezem az arcát, simogatom, suttogunk, had aludjon a kishuga.
Ezt is tudja, hogy 1 órát csend kell, hogy legyen, mert a hugi felébred. És csendben van.
Vagy az utcán sokszor rászólok, hogy előre nézz, mert az árokba borulsz a bicikliddel.
Ezeket nem kell? Ne szóljak rá? Akkor hogy csináljam?
Egész héten nem volt hisztiromam, dühkitörés- a szigor miatt? Nem tudom vagy csak ilyen hét volt.
Nem azt mondtam, hogy a gyereknek nem kellenek "korlátok", csak leírtam, hogy én azt tapasztaltam, hogy ha a gyerekemnek visszafogom az impulzív kitöréseit, akkor hetek múlva máshogy jelentkeznek.
Mondok egy példát: sikerült elérni, hogy az oviban hetek óta nincs verekedés - nem fegyelmezéssel, hanem pozitív megerősítésekkel. A fegyelmezéssel évek óta nem érünk el semmit, se mi, se az óvónők. Csodálatos eredmény, azt hittük, örülhetünk, de a gyerek ezt úgy éli meg, hogy vissza kell fogni magát. Úgyhogy elkezdte visszafogni magát minden másban is: tartogatta a vizeletét, székletét, újra elkezdett bepisilni, bekakilni, aztán meg naponta órákat ül a vécén és egyszerűen nem tud kakilni, négy-öt napig tartogatja úgy, hogy a végén már beöntést kell neki adni.
Szóval egy ilyen gyerkőcnél az egész személyiség érintett, és lehet "nevelni", meg fegyelmezni, de akkor esélyes, hogy más formában fog előjönni a probléma. Nem mondom, hogy nálatok törvényszerűen így lesz, de nálunk sorozatosan ez történik.
Voltunk az Amerikai úti Idegsebészeten, kontroll a koponyája miatt. Mondtam a viselkedését.
Annyit láttak, hogy kissé inkoordinált a mozgása, néha lábujjhegyre áll.
Úszást és tsmt tornát javasoltak. Korának megfelelő viselkedés, gondolkodás és mozgás. Beszédhibás.
Gyerekorvosunkhoz visszamentünk, hogy akkor segítsen, hogy hova, hogy menjünk.
Azt mondta, hogy egy 3 éves gyerek széles sávban mozog, a fiúk általában mozgékonyabb, agresszívebbek. Nincs a fiammal semmi baj, ne vigyem sehova, én vagyok a túlaggódó.
Úszásra azért vittem volna, de ott csak 4 éves kortól foglalkoznak gyerekekkel.
Mit gondoltok erről?
"Azt mondta, hogy egy 3 éves gyerek széles sávban mozog, a fiúk általában mozgékonyabb, agresszívebbek. Nincs a fiammal semmi baj, ne vigyem sehova, én vagyok a túlaggódó. "
Gondolom látott már tönkretett gyereket. Igaza van egyébként, attól hogy agresszív, még nagyszerű élete lehet mondjuk üzletemberként. Ha tutyimutyi lenne, akkor több okod lenne aggódásra. :)
Közel 3 évesen kezdett mondatokban beszélni. Élettani pöszeség, védőnő ezt írta 2 hónapja a státuszvizsgálaton.
Én értem mit mond, dehát sok hangot hibásan mond, felcserél. De ez gond 3év3hósan?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!