Mennyire viselt meg, hogy gyermeked más, mint a többi? Hiperaktív?

Hiperaktív kisfiú anyukája vagyok(6 éves lesz).

Én már kb olyan másfél-két éves korában éreztem,hogy valamiben más ő mint a többiek,a bölcsis beszoktatáskor is modnták rá,hogy nagyon mozgékony,kérdezgettem őket,hogy szerintük nem lehet e,hogy hiperaktív...csak nevettek,nevetett a gyermekorvos ,a védőnő...majd az óvodába kerüléssel megindult a lavina ,egyáltalán nem akart a csoportfoglakozásokon figyelni,együttműködni,céltalanul szaladgált,ugrált,veszélyérzete semmi,egyedül játszott,nem akart és nem tudott alkalmazkodni,folyton probléma volt vele,minden nap mondtak valamit az oviban rá,a nevelési tanácsadóban mondták először,hogy igen jól sejtettem figyelemzavaros hiperaktív...

Az ,hogy te úgy érzed ,hogy lehetséges,hogy nálatok is ez van,az mindenképpen indokolja minél előbb szakember felkeresését aki diagnosztizálni tud (vannak fejlesztő központok is,ahol nem kell időpontra nagyon várni és egy bő óra alatt pár ezer forintért véleményt mondanak ,vagy mehettek nevelési tanácsadóba,de ott nagyon sokat kell általában várni,hogy fogadjanak.)

Amennyiben nálatok is beigazolódik ,hogy hiperaktív ,akkor rengeteg új ismeretre lesz szükséged arról,hogy mi okozza a problémát,milyen fejlesztési lehetőségek vannak.

Csodatévő ,a gyermeket teljesen megváltoztató fejlesztés nincsen,meg kell tanulni együttélni azzal,hogy ő ilyen...sok-sok kudarc,nehézség,kétségbeesés van jelen a hiperaktív gyermek és az őt nevelő szülők életében és az állandó aggódás,hogy képes lesz e megtalálni a helyét felnőttként.

Ezek ellenére a lehető legpozitívaban kell hozzáállni a hatalmas,embert próbáló nevelési feladathoz ...bizony néha érzem én is pont azokat az érzéseket amikről te írtál,de nem szabad túl sokáig leragadnom ezeknél,mert mi lesz a gyerekkel így...

Ma mikor halotta,hogy róla beszélünk ,hogy nem viselkedik ezt mondta "Anya,hát te akartad,hogy megszülessek a pocakodból !" ...neki sem mindegy,hogy a szülő hogyan kezeli azt ,hogy ő milyen,őt is elkeseríti,hogy nem tud megfelelni,nem direkt csinálják azt ahogyan viselkednek.

Segíteni kell őket,hogy a lehetőségeikhez képest megtanuljanak alkalmazkodni,beilleszkedni,elfogadják magukat olyannak amilyenek...sok hiperaktív felnőttként depresziós lesz,mert addigra már annyi kudarc éri őket.

Értem, hogy kivagy bukva. Nincs támaszod, és igenis idegörlő egy ilyen eleven gyermek.

De azt felejtsd el nagyon gyorsan, hogy egyedül maradtál (mert a férjed nem fogadja el, és nem hagyja, hogy segítsd a gyermeked, vagy magad). Te valaki vagy ! A gyermek életében a legfontosabb személy ! Te kell eldöntsd, és csináld, amit anyai szived érez, hogy a gyermekedért teszed !!!!! Ne hagyd, hogy bárki visszafogjon. Ha hagyod, azzal az illetőt választottad, nem a gyermeked, sőt nem is magad. Mert ha te nem adod meg a gyermekednek amit te gondolsz, hogy a legjobb neki, akkor magadat is cserbenhagyod.

Döntsd el, és tedd meg az első lépést, hogy felhívod a nevtant pl., hogy valakivel, hozzáértővel beszélhess a témáról. Már maga az, hogy teszed a lépéseket is segíteni fog könnyíteni fog rajtad, és ha probléma van, elkezdenek neki fejlesztéseket adni, és lassan, de egyre jobb lesz.

Míg, ha csak sopánkodsz, és már nem bírod, azzal csak khúzod az időt, és tuti semmi nem lesz jobb jó darabig, lehet, hogy sose, ha mégis hiperaktív a gyermek.

Adj esélyt magatoknak, te legyél az első és a gyerek, a férjed pedig megfogja szokni, és hátha belátja. Ha nem áll mellettetek, és kiderült hogy baj van, akkor viszont, sajnos el lehet gondolkodni, hogy mi lesz a családdal.

Kérj segítséget !!!!!!!!

Nagyon megértelek. Az én gyerekemmel is gondok vannak. Én is borultam ki, már a viselkedésétől. Sokat olvastam ezzel kapcsolatban a neten. Amúgy mióta az oviba jár, azóta tünemény itthon. Törődik az öccsével, gyengéd, figyelmes... de, ha közösségbe kerül, egy percre nem áll meg.

Találtam egy érdekes cikket. Szerintem olvasd el.

[link]

Én most csak arra reagálnék, hogy a férjed nem akarja elfogadni a "problémát".

Másfél éves kora óta tudom, hogy a gyerekem "más". A férjem sokáig azt hajtogatta, hogy nincs vele semmi gond (ő kevesebbet volt vele). Aztán az oviban kezdtek előjönni a problémák, egyre komolyabban (dühkitörések, agresszió, kezelhetetlen stb.). Egy idő után már a férjem is mondogatta, hogy vigyem már el valami szakemberhez, mert valami gond lehet a gyerekkel (azt, hogy korábban mást mondott, tagadta!). A gyereket már korábban is vizsgálgatták, de egyszemélyes szituációban egy tünemény, csacsog, ügyes, okos. Közösségben vannak súlyos gondok, és itthon is előjött egy sor olyan dolog, ami felett már nem lehet szemet hunyni...

Szóval elvittem pszichológushoz, aki tesztek alapján igazolta a "gyanúnkat", majd egy pszichiáterhez, aki szintén megerősítette azt. Hamarosan befekszünk a Vadaskertbe kivizsgálásra, gyermekkori autizmus gyanújával. Amióta van egy félig-meddig diagnózisom, sokkal könnyebb elfogadni, hogy a gyerek ilyen, és egyre jobban tudom kezelni is! Sikerült megoldanunk egy csomó problémát (az oviban már megszűntek a dühkitörések, verekedések). Elfogadtam, hogy a gyerekem más, és megtanultam tudatosan kezelni a problémáit. Nagyon sokat számít, hogy tudd, mi a helyzet, és el tudd fogadni!

Szóval fordulj szakemberhez mielőbb!

Hogy mi lesz veletek? A gyereked nem "problémás", és nem kezelhetetlen! Mi úgy mondjuk itthon: különleges. A hagyományos nevelési eszközök nálunk mentek a kukába, más dolgokkal próbálkozunk - úgy tűnik, sikerrel. Viszont azt tudd, hogy ez egy "életforma", az egész családnak alkalmazkodnia kell, és rá kell állnotok nagyon tudatosan, hogy különleges gyermeket neveltek. Ha ez sikerül, akkor a többi is menni fog könnyedén! Nagyon sok segítséget lehet kapni szakemberektől, szülőtársaktól, de ahhoz nagyon fontos, hogy meginduljon a diagnosztizálás - több hónapos folyamat, nem egyszerű!

Javaslom, először is kérj a gyerekorvostól egy beutalót egy gyermekpszichiátriára, és ott majd eldöntik, kell-e további kivizsgálás és ha igen, milyen formában. (A pontos diagnózishoz hosszabb - ilyen idős gyerekeknél 2 hetes - megfigyelés szokott kelleni!)

A Vadaskertben profik a hiperaktív gyerkőcök diagnosztizálásában és kezelésében, és nagyon kulturált intézmény, tudom ajánlani!

Nem baj, ha hosszú vagy, de mi laikusok sajnos így sem tudjuk. Nagyon sokmindenben hasonlít a kicsid a fiunkra, aki most lett diagnosztizálva ADHD-vel a figyelemzavar a gond nála leginkább.

Lehet, hogy nálatok is fentáll valami ilyesmi, de sajnos azt tudom mondani, hogy mi nem tudjuk, csak utána kellene járj. Értem, hogy most nem tudsz, mert kicsi a pici, de megéri majd ahogy nő, rászánni az energiát stb.

Egyébként nagyon jól csinálod. Nem is a szigorúság, hanem a következetesség nagyon fontos az ilyen gyermekeknél, és ahogy látod, hatásos is.

Bizony foglald le, várj tőle el a korához megfelelően dolgokat, úgy mindkettőtöknek jobb lesz ! Ez már bebizonyosodott, már csak az kell, hogy ne add fel, és ne sajnáld, hogy de más gyerek többet játszhat, vagy jobb lenne, ha gyerekekkel játszana, ha neki ez még nem igénye, és még nem tudjátok azt irányítgatni, akkor egyelőre szokjatok bele ebbe amit elkezdtél. Ahogy nő is változik, meg is szok dolgokat, elvárásokat, fejlődni fog szépen. Ha pedig telik az idő, és romlik a helyzet, majd kérsz segítséget.

A párod igen felidegesítő tud lenni (bocsi !) MOst mi a fontosabb, hogy azt hiszi, hogy megbélyegzik a gyereket, vagy az, hogy ha nehézsége van (mert a gyerek sem szeret ám azért hisztizni, ütni verni !!! ) akkor azt segítsük ?

Engem és a férjemet sem érdekel, nem másokért vagyunk, hanem magunkért a gyerekért, hogy neki könyebb legyen most is, és később pláne, mikor már tényleg mások is elvárnak tőle. Akkor lesz ő is meg ti is jobban megbélyegezve, ha egy gyereknek akinek segítség kell, nem adjátok meg. Mégis melyik a rosszabb ?

Óvatosan beszélj vele erről, de ne várj tőle rögtön elfogadható választ, ne is várj választ, csak beszéljetek erről, mégegyszer, aztán hagyt a témát pihenni.

14-es válaszoló vagyok.

Szerintem ne tőlünk várj válaszokat, főleg ne "diagnózist", mert minden gyerek más és más. Olyan dolgok is lehetnek részei a "problémakörnek", amire nem is gondolsz... (Én pl. tegnap jöttem rá, hogy az, hogy a lányom nem tűr meg semmilyen hajgumit, csatot a hajában, az állapotával függ össze.)

A Vadaskert azért lenne fontos, mert nekem a pszichiáter, akinél voltunk azt mondta, hogy egy ilyen diagnózist nem lehet egy vizsgálattal felállítani, hosszabb megfigyelés kell - pl. megfigyelik a gyereket közösségben, hogyan viselkedik a kortársakkal. Nyilván nem egyszerű, de hidd el, hogy az iskola megkezdése előtt égetően fontos lesz majd, az ovi is "követelni" fogja a diagnózist.

Szerintem jelentkezz be a lakóhelyed szerint illetékes tanulási képességvizsgálóhoz, ott teljes körűen vizsgálják a gyereket, és az ő szakvéleményüket fogadják el az előírt fejlesztések esetében, illetve kaphatsz plusz családtámogatást is.

Az ovinak is érdeke, mivel ha beigazolódik, hogy a gyerek speciális, akkor emelt összegű normatívát kapnak utána.

A tanulási képességvizsgálónál egyébként te is kérheted a kivizsgálást!

Szóval ezt ne halogasd szerintem, mert előbb-utóbb oda fogtok kerülni mindenképpen, és ha te vagy a férjed nem viszed, akkor kötelezhetnek is a családsegítőn keresztül!

És még valami: üzenem a párodnak, hogy a fiatok egészséges. Ez nem betegség. Ez egy állapot, tulajdonság, ami valószínűleg egész életében végig fogja kísérni.

(A fegyelmezésről pedig csak annyit, hogy nekem az a tapasztalatom, hogy ha fegyelmezéssel, szigorral kezeltünk egy problémát, akkor az csak szorongást keltett a gyerekben, és pár nap vagy pár hét múlva sokkal súlyosabb formában jelentkezett. Nem kritizálni szeretném a nevelési módszereidet, csak leírtam a tapasztalatunkat, amit egyébként a pszichológus is megerősített. Azt kell megérteni, hogy a gyerekben ezek a dolgok (impulzivitás, indulatok) benne vannak, és valahogy ki kell jönnie - ha elfojtja, annak komolyabb következményei lesznek! Az én gyerekemnél pl. az indulatok elfojtásával egyidejűleg egészségügyi problémák jelentkeztek úgy, hogy kórház lett a vége...)