Problémás gyerekek anyukái! Most, hogy olvasgatom ezt a rovatot, nagyon elszomorító, kétségbeejtő lehet ilyen gyerekeket nevelni. Nem szoktatok arra gondolni néha, hogy jobb lenne intézetbe adni?

Nem vélek rosszindulatot ,provokálást felfedezni a kérdés feltevőjétől...egyszerűen nem érezheti,tudhatja ,hogy milyen lehet nekünk a "problémás" gyerekek szüleinek.

Biztosan ti sem szeretitek,ha sajnálnak,szánakoznak felettetek...talán ezt éreztétek ki abból amit írt,valószínű nem tudatosan tette.

Úgysem fogják mások megérteni sosem amit mi átélünk,de ő csak érdeklődött,beleképzelte magát a helyzetünkbe ,hogy vajon ő ,hogyan bírná azt amivel nekünk muszáj együttélnünk,a szeretet nagy úr ...szerencsére bőven van miért szeretni a hiperaktív kisfiamat,néha egészen olyan mint egy neveletlen gyerek...talán még örülhetnék is neki,hogy nem annyira súlyos az állapota ,hogy egy kívűlálló nem veszi le azonnal,hogy annál azért komolyabb baj van vele,mint ,hogy nincsen kellőképpen megnevelve.

"Ami miatt nagyon elgondolkodtam ezen, az egy olyan hozzászólás volt, amiben arról írt az anyuka, hogy a kisebb testvérét is bántja a problémás nagyobb, megfélemlíti, hogyha ez rendszeres lenne, és nem használna a fejlesztés, nem tud beilleszkedni sehova, mindenkit üt-ver, napjában 5-6-szor dührohamai vannak, én bizony elgondolkodnék rajta."

A szülő dolga,hogy állandóan odafigyeljen a gyerekre,ne adódjon lehetősége a nagyobbnak bántani a picit.

Megteszik bizony teljesen egészséges gyerekek is akikben tombol a testvérféltékenység ,hogy bepróbálkoznak ilyesmivel .

A hiperaktív kisfiam is néha jobban megfogja a kistestvére kezét,ilyenkor rászólok és elvonom a figyelmét valami mással.

Egyébként éppen ma mondta,hogy nem adná oda a kistesót még egy teli szobányi játékért sem :-) ,ezek szerint nagyon nagy értéket képvisel a tesó .

A kicsi érdekében gyakran kér dolgokat,például anyu vedd ki a testvéremet a járókából ,mert kint szeretne játszani,vagy anyu vigyük ám a tesót is magunkkal sétálni.

Egy hiperaktív gyereknek mindennél többet ad a szerető,elfogadó családi biztonság,ha ez meg van neki,akkor várható az a leginkább,hogy a későbbiekben a legjobb irányba javul az állapota.

Ha bekerülne egy otthonba,intézetbe ahol sok-sok sérelem ,kudarc érné az nagy mértékben ronthatna a magatartás-zavarán ,kell neki az ,hogy anyu mindig egyengesse a kis életüket,elsimítsa a konflikusokat.

Általában olyan lelki erőkkel bírunk a gyerek érdekei képviselése terén egy kis edződés útán,hogy jobb velünk nem ujjat húzni ;-) ,ugye Sorstársaim ?

Utolsónak,-Semmi pénzért mint a vadmacskák!!:)))))

Az én kisfiam hiperaktív figyelemhiányos és a közepes szinten,éjjel nappal beszél ugrál verekszik hangoskodik nem figyel senkire sem semmire,de ha a kis tesója éppen sír,nevet,álmos,vagy éppen akkor kel ő az első aki rohan hozzá!Imádja a húgát!!Néha kicsit erősebben szorítja de amikor rászólok egyből elengedi és bocsánatot kér!!IMÁDJA

Kedves kérdező:örülj neki hogy nincs ilyen gyereked aki nem sérült de több figyelmet igényel,biztos vagyok benne hogy mindenki nevében mondhatom hogy NEM ADNÁNK SEMMI PÉNZÉRT!!!

Vannak szülők, akiknek ez az amúgy nem különösebben problémás gyerekeikkel kapcsolatban is eszükbe jut.

szóval nem a gyereken múlik, hanem a szülőkön, meg persze néha a tarthatatlan körülményeken.

Nem bíráltalak, mindössze azt közöltem, hogy ez valószínűleg egy olyan kérdés, ami nem mindenkiben kelt jó érzést.

Teljesen bántás nélkül kérdezem tőled: Hogyan húzol határvonalat két "sérült" gyerek között, hogy ez intézet, ez a másik nem? Én nem voltam súlyos eset, soha nem bántottam senkit (csak megvédtem magam, ha engem ütöttek, mert ugye a problémám miatt miért ne szállt volna rám a 3/4 osztály, elsősorban a fiúk általánosban...)

Tudod mit akartam? Mindössze annyit, hogy a többiek hagyjanak békén. A hozzám közelebb álló 1-2 gyerekkel barátkoztam, de a többiek csak egyszerűen hagyhattak volna olvasni, vagy magamban lenni. Ehelyett boxzsáknak használtak. Akkor persze, hogy megvédtem magam. Na erre kapta meg Édesanyám is, hogy engem intézetbe kéne adni.

Ismétlem: nem vagyok se szellemileg sérült (köszönöm, normálisan leérettségiztem, és felsőfokú nyelvvizsgám van, egyetemre járok), se aggresszív, csak enyhe Asperger szindrómás.

A hozzád hasonló véleménnyel rendelkező anyukák csak a betegségem TÉNYE miatt nem hagyták élni Édesanyámat. Hogy az esetek 99%- ában nem csinálok semmit? Nem baj, de akkor is autista!Hogy fejből megtanulok egy félórás mesét 2 megnézés után szóról szóra? Nem, baj, akkor is hülye, MERT AUTISTA.

Mondom, nem bírállak. Csak gondoltam, hallgattassék meg a másik oldal is. Elnézést, ha bírálatnak tűnt, de nehéz erről sztoikus nyugalommal társalognom.

Indokolatlan, kiszámíthatatlan aggresszivitás...

Mindent el lehet annak könyvelni. Személyes tapasztalat. A tanár/ másik szülő AZT természetesen nem látta, hogy a gyermek két perce az én fejemet ütötte ököllel, de azt a péklapát pofont amit én ezért lekevertem, természetesen azonnal észrevették. Megjegyzem, nem ez volt a megoldás nálam, hogy visszaütök, inkább elbújtam, pad alá, mosdóba, bárhova. Ez már csak a végső eset volt, hogy én is ütöttem, mert gondoltam, abból végre ért, hogy hagyjon már békén.

Mi lett az eredmény? Természetesen én voltam az aggresszív kis autista állat. Ha mondom, mi történt valójában- hazudok, ezektől minden kitelik.

Mindenkinek máshol van a határ. Úgy, ahogy mondod. Csak nekem kellett eltűrnöm a fejem ököllel ütögetését állandóan, de én nem nyúlhattam hozzájuk, mert akkor már rögtön intézettel fenyegették anyukámat.

Nem kötekedésből írom ezt, de mindennek két oldala van. Rengeteg embernek fogalma nincs az autizmusról, és a különböző fokozatairól, és eleve elutasítással reagálnak, még az enyhébb esetekre is.