Képes lenne éhenhalni?

8:39 Nem, nem próbálnék meg beletömni semmit. Az étvágy, a tápanyag hasznosítás gyorsasága, és "gazdaságossága" épp olyan egyéni adottság, mint a szem, a bőr színe, vagy a testmagasság. Lehet erőltetni a megváltoztatását, csak semmi értelme.

Amúgy nem a kívülállók rálegyintésével javasolom, hogy soha, semmilyen körülmények között ne erőltesse senki, azt, hogy egy gyerek annyit, vagy olyasmit egyen, amit nem kíván.( Kivétel ez alól, a lázas, hasmenéses, hányós betegség, amikor MUSZÁJ legalább a folyadékfogyasztást erőltetni, ésszerű keretek között.)

Négy felnőtt gyerekem van, és az elsővel, kezdőként, én is megszenvedtem a "nemevős" korszakot. Én is álltam sírva a mérleg mellett, amikor egy-egy szoptatás 10-20 grammal elmaradt a "nagykönyvben" megírt ÁTLAGTÓL. És én is remegtem az idegességtől, amikor a - szerintem - szükséges mennyiségű főzelékből a fele sem fogyott el, vagy öklendezésbe, bömbölésbe torkolott az a szándékom, hogy a fiamat megóvjam az éhenhalástól. Kipróbáltam vitaminokat, cseppeket, könyörgést, büntetést mindent.

Amikor a második gyereket vártam, együtt nyaraltunk néhány hétig a fiam dédnagyijával. Egy darabig szótlanul figyelte, ahogy a 2 évesemmel, naponta többször is megvívtuk az evés, pontosabban nem evés körüli csatát.

Aztán azt mondta, hogy bízzam rá egy pár napra az etetést, és garantálja, hogy soha többé nem lesz vele semmi gondom. Egy percig sem hittem, hogy igaza lesz, de úgy voltam vele, hogy semmi veszíteni valóm nincs.:-)))

Reggel szépen megterített magunknak. A fiamnak odakészítette a vajas kenyeret, felvágottat, sajtot, főtt tojást, a frissen szedett paprikát paradicsomot. Csak annyira vágta fel, hogy kényelmesen elférjen a kezében. Aztán leültünk enni. Mi jóllaktunk, a fiatalúr elnyámmogott egy darab kenyeret, meg egy kis kakaót, aztán már nyivákolt is, hogy mehetnékje van. Menjél gyerekem...

Ebédig friss csapvíz, meg egy marék cseresznye volt a "nasi". Ebédnél megint hárman ültünk az asztalnál. A gyerek megint kotorászott a tányérban, de látszott rajta, hogy nem érti mi történik. Azt a szót, hogy "egyél" nem hallotta egész nap.

Szunya, strand, játék...Uzsonnára,( talán életében először) együltében, szó nélkül megevett egy egész kiflit, néhány fasírtgolyót és egy fél paradicsomot...

Vacsora nuku. Nem baj, ha nem kéred, nem kapsz.

Nem ragozom, másnap reggelre kopogott a szeme az éhségtől. Úgy figyelte a reggeli előkészületeket, mint ha attól tartana, hogy neki elfelejtünk enni adni. Nem tarolta le az összes kaját, de cirkusz nélkül megette azt, ami elég volt neki. Senki nem fűzött hozzá véleményt, mehetett a dolgára.

A hét közepére eljutottunk odáig, hogy az én "semmitevő" gyerekem nyugodtan végig ülte az étkezéseket, kevés étel kivételével hajlandó volt szinte mindent megkóstolni, ami a tányérjára került, és kifejezetten élvezte, hogy mindent egyedül ehet. Két étkezés között csak gyümölcsöt, és max limonádét, vagy vizet kapott. A család egyöntetűen megállapodott abban, hogy az evésről nem beszélünk, sem az asztalnál, sem egyébként.

Tényleg soha nem volt sem vele, sem a többiekkel gondom többé az evés terén, leszámítva azt, hogy néhány ételt a mai napig nem szeretnek, vagy ritkán esznek meg. Nálunk a "nemevés" mindig azt jelentette, hogy betegek lesznek, és 10-ből 9-szer be is jött az előrejelzés.

Elnézést a kisregényért. Remélem segíteni tudtam minden aggódónak valamit minden aggódónak:-)))