Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » 16 hónapos fiam étkezése...

16 hónapos fiam étkezése szörnyű, keveset is eszik, azt is csak akkor ha játékot kap. Tudom hogy ilyenek a másfél évesek, de úgy látom semmi sem használ. Szeretnék etetéssel való tapasztalatokról olvasni, mindenki gyereke ilyen?

Figyelt kérdés
Eleinte szépen ette a szilárd ételeket, a mama, vagyis anyám rontotta el játékkal, mikor a költözés idejére rá kellet bíznunk.Eleinte csak egy kanalat kapott,hogy ne az ételbe nyúlkáljon, aztán már játékokkal se lehetett lefoglalni. Eleinte elvolt egyetlen egy játékkal, könnyvel, de mostanra egy játék, egy falat. Amíg nincs játék, addig ki sem nyitja a száját. Azt hinném nem éhes, de amint van játék, máris eszik. De egy pillanat után már el is dob minden játékot, ételt. A darabos kaját, felvágottat, sajtot eszi szépen kézzel,de abból is csak 2-3 falatot,amíg csillapodik az éhsége, aztán eldobja.Meg hát nem kaphat örökké száraz ételt. Főzelékről már nem is álmodok, pedig minden nap készítek, de csak szórakoztatással hajlandó enni. Kipróbáltuk, hogy akkor kivesszük a székből és nem kell ennie, de akkor meg szédeleg az éhségtől, esik-kel.Teljesen ki vagyünk merülve a férjemmel, felváltva etetjük, de már nagyon dühösek vagyunk rá.
2009. márc. 30. 14:09
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
sztem ne erőltessétek s főleg ne stresszeljetek ezen, éhes nem hal egy gyerek sem akit étellel kínálnak..ha nem eszik akkor nem, de ne neveljétek arra h játékkal egyen sztem...ha nem kér anélkül akkor nem, ha annyira éhes lesz enni fog úgyis
2009. márc. 30. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
33%
Szia!Pont most tettem fel ezt a kérdést én is.Lassan egy hónapja nem ebédel a fiam.Próbáltam én is mindent,de nem akar.Jó lenne vmi okosat hallani.:-))
2009. márc. 30. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
5%

nagyon gáz helyzet.

szerintem pszichológus segíthet, tanácsban biztosan

2009. márc. 31. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Jajj nálunk is hasonló van. Mondjuk az én fiam szépen eszik hideget, kiflit, stb-t, nálunk csak az ebéddel van gond. Az nem kell neki sose. Volt már, hogy oké, nem evett ebédet, azt adtam uzsira is, akkor se kellett, akkor vacsorára, de így se ette meg. Volt olyan nap, hogy csak a reggeli és az esti tejet itta meg, mert nem kellett neki rendes kaja.

Én azóta trükközök kicsit. Oké, nem eszik főzeléket, hát ne egyen. Helyette csinálok neki mindenféle pástétomokat. Zöldségeset, húsosat, tojásosat, nagyon finomak, és kenyérre kenve megeszi.

De szerintem elmúlik ez az időszak, ez sok ilyen idős gyerekre jellemző. Az enyém 17 hónapos most, és kb 2 hónapja van ez a műsora, korábban imádta a főzeléket. Most elég kevés főtt étel van amit megeszik, azt se mindig. Hát akkor áthidaló megoldásnak ez is jó. De pl. az almát imádja, és a főtt répát is megeszi. Szerintem többek közt az a baj, hogy már nem akar kanalazni. Próbáld meg, hogy olyan főtt ételeket csinálsz, amiket kézbe tud fogni.

2009. ápr. 4. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Hát dühösek semmikép ne legyetek rá. Erről a rossz szokásról ő tehet a legkevésbé. Szerintem az összes játékot rakjátok el olyankor. Próbáljátok nem problémaként kezelni a dolgot. Az lenne a legjobb ha együtt ennétek és olyankor kínáljátok meg az étellel. Ha nem eszik, nem baj majd eszik később, nem fog éhen halni, ha éhes úgyis eszik játék nélkül is. Kitartónak kell lennetek és nyugodtnak, ha idegeskedtek az nem segít. 16 hónaposnak már csinálhatsz katonákat és egyedül is próbálhat enni.
2009. ápr. 8. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Mintha szó szerint a mi helyzetünket írtad volna!!! Az én fiam még csak 1 éves múlt, de pontosan ugyanez a helyzet. Nem adom fel, minden nap próbálkozok továbbra is a kanállal, persze nem sok sikerrel. Csak az a baj, hogy már nincs olyan játék és konyhai eszköz, amit még ne ismerne és amire kinyitná a száját. Ráadásul az én fiam még inni sem hajlandó, a pohártól, csőrös pohártól, cumisüvegtől is ordít és rázza a fejét. Egyetlen szerencse, hogy még szopik, de hát mennyit...??!! Állandóan attól félek, hogy valami hiányzik majd a szervezetéből a magatartása miatt. Szerintem ha a te kisfiad hajlandó inni, próbálj meg neki jó kis kalóriadús innivalókat (pl. gyümülcsturmix, leves) adni, az pótolhatja valamennyire a táplálékot.
2009. ápr. 13. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Szia! Tuti elmúlik ovis korára ott nincs más választása és a többiektől is tanulni fog majd, meg a játéktól éhes lesz. A lánykám 2 éves hasonló problémák és alig várom az ovit!!!!Még 1 év itthon...De kívánok neked /nektek nagyon sok türelmet és kitartást!!!
2009. máj. 3. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Sziasztok!


Az én fiam 5 éves múlt és nagyon rossz evő. És nagyon kényelmes is. Az ebédeknél nagyritkán vesz részt nem erőltetjük neki ha akar eszik, ha nem nem. Korábban én volt, hogy 3 félét főztem amiből talán az egyiket megette ezt abba hagytam most egyféle van azt eszi ha akarja ha nem hát nem de akkor mást sem kap.

Az oviban sem eszik meg mindent. De ha kihagyja az ebédet akkor az uzsit eszi meg így mikor az oviban van ezt a terhet leveszi a válamról az ovi.

Nagyon sovány gyerek, de annyi energiája van, hogy nem semmi ezt meg valahonnan csak meríti.

Nagyon válogatós is, mikor kissebb volt szépen evett mindent de mostanában alig eszik meg valamit. Csak vízet hajlandó meginni meg tejeskávét. Gondoltam adok neki étvágynővelő vitamint de semmilyen rágótablettát nem eszik meg, a folyékony vitaminok is ízesítettek azokat sem tudom miben belecsempészni, hogy megyegye. Nagyon nehéz vele. Azért vannak kedvenc ételek is amiket szeret de nem csinálhatok mindig ugyanazt, mert ráun. Abban reménykedem, hogy ezt a korszakát is kinővi egyszer vagy ha a kistestvére megnő akkorára, hogy már ehet mindent akkor majd az ráveszi az evésre reméljük.

Tehát a kor nem számít szerintem. :) Sok kitartást és soha ne erőltessük az evést. És ne legyen központi téma sem az evés.

2009. máj. 19. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!