Elfenekelés: akkor és ott amikor megérdemli vagy majd ha hazamentek?

Én nem alkalmazok fizikai bántalmazást, mivel én tudom milyen amikor fakanállal hurkákat csinálnak a popóra.Ezért még ha nagyon is rossz lenne a gyerekem, akkor sem ütném meg soha.Neked sem ajánlom az erőfitogtatást!!! Többet ésszel mint erővel.Hát persze, hogy könnyen elver egy fenőtt egy gyenge védtelen gyereket.Remélem aki veri a gyerekét az a sorstól később visszakapja,ha majd öreg lesz és esetlen, remélem majd a gyereked feléd sem néz.

Bocsi, felé és nem felédet akartam, nem feltétlenül a kérdezőnek szántam ezt a túl őszinte válaszom.

Nem értem, mit értesz azon, hogy tapasztalt anyuka.Talán a verésben tapasztalt, vagy hogy gondolod? Én 40 éves anyuka vagyok, van három gyerkőcöm, de soha nem ütöttem meg egyiket sem.Én ésszel nevelek.

Szerintem a fenekelés elég teátrális dolog. Inkább meg kell ragadni a karját (kicsit megszorítani, de véletlenül se, hogy nyoma maradjon). Általában lehiggadnak. És ott nem otthon. Otthon már te és a gyerek is higgadt lesz jobbesetben.

Kérdésedre a válasz: Ott a helyszinen, és ebben az esetben ne érdekeljen, hogy ki mit mond. Egyszer én is nagyon elfenekeltem, a gyermekem. Még kicsi volt, mikor valamiért mérges volt, és kitépte magát a kezemből (tele volt még plusz mindkettő szatyorral), és rohant a forgalmas út mellett az első autó alá. Majdnem el is csapta a kocsi. Akkor eldobva a drága pénzen vett árut (melynek a nagy többsége tönkre is ment, mert vagy törékeny volt-tojás, vettem vagy 40 db-ot-poharak, üditők, sütik, amik szintén gallyra mentek, (buli készült otthon) odaugrottam, igy engem is majdnem elcsapott a kocsi, és ellöktem a gyereket. A kocsi tőlem kb fél centire állt meg, a vásárolt cucc nagy része viszont a kerek alá került. Utána először konstatáltam, hogy túléltük a dolgot, a gyereknek egy esésen kivül nem lett baja. Utánna viszont nagyon dühös lettem, hogy egy hülyeségért ilyen helyzetet képes volt teremteni, ahol mindketten meghalhattunk volna. Akkor elszakadt nálam a cérna, és alaposan elfenekeltem. Otthon már nem tettem volna meg. Akkor nyúltam igy először, és utoljára igy hozzá, de akkor nem tudtam magamon uralkodni. Volt, aki megrökönyödött (ők nem voltak ott a majdnem balesetnél) Volt, aki nem. A vége mindenesetre az lett, hogy annyira remegtem még egyrészt az ijedségtől is, egyrészt a méregtől is, hogy nem tudtam hazavezetni, hivni kellett valakit, aki hazavitt minket, és másnap mentem vissza a kocsiért. Még most is azt mondom, hogy évek elteltével, hogy ha most történne a dolog, most sem tennék másként, holott nem pártolom a gyermekverést. Ja, és mivel épp annak a gyerekemnek a szülinapját készültünk megünnepelni, mellékbüntiként a zsúr elmaradt.