Mit tennétek a helyemben?
Hát jogilag ez nem lehetséges, de bizony történnek ilyen dolgok. Engem 15 évesen rakott ki otthonról anyukám, az apukámhoz nem mehettem mert ő mamámnál lakott és mamám nem engedte, hogy odaköltözzek. A barátom anyukája meg nem engedte, hogy hozzájuk költözzek ezért beszéltem az osztályfőnökömmel meg az igazgatóval és segítettek nekem, hogy koleszba menjek. Így hétköznap koleszban voltam és hétvégére vagy bent maradtam (volt több olyan lány is aki nem járt mindig haza hétvégére) vagy a barátoméknál voltam. Anyukámmal megegyeztünk, hogy a csp-t nekem adja, nyitott egy számlát nekem és arra utaltatta. Ez így ment egy ideig, közben suliban megkezdődött a gyakorlat amiért kaptunk ösztöndíjat úgyhogy volt egy kis pénzem amiből el voltam. 16 éves voltam mikor a párom vett egy lakást a spórolt pénzéből és akkor költöztünk össze. Azóta is együtt élünk, már 8 éve együtt vagyunk. Anyukámmal akkor békültem ki mikor terhes lettem és megkeresett, előtte évekig nem is beszéltünk, de most már tartjuk a kapcsolatot. Egyébként az új pasija miatt dobott ki anno ez nagyon rosszul esett nekem ezért később sem kerestem, nem akartam tartani vele a kapcsolatot.
Elsősorban nem neked hanem a párodnak kellene pontot tenni az ügy végére mert az ő gyereke. A volt feleségével és a lánnyal le kellene ülni és meg kellene ezt beszélni. A lánnyal is meg kell értetni, hogy vannak szabályok amit be kell tartani. Ha az anyukája hajthatatlan és nem akarja vissza fogadni (vagy a lány nem akar vissza menni) akkor befogadnám legalább, de szigorú szabályok mellett. Azt választhat vagy marad nálatok vagy megy állami gondozásba.
Már bocs, hogy így belepofátlankodok, de mért te tartod el a párod? Nekem gyakorlatilag alig volt jövedelmem (24 ezer Ft) mikor a párommal össze költöztünk, de azt minden hónapban szépen leraktam neki. A te párod ezt mért nem tudja megtenni? Ne haragudj, de én egy percig nem tartanám el. Azt írod több a fizetése mint neked. Akkor mért nem tudja beosztani? Mire költi? :O És ő mit szól ehhez az egészhez, hogy a lányának nincs hova menni?
Mt.25,35. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
nagy és nehéz feladat, de ha szeretettel, megértéssel meg tudjátok oldani, mindeni csak nyer vele. Elég veszélyben van a gyerek - és Böjte Csaba nem lehet mindenütt ott.
A történet úgy alakult, hogy a kislány hozzánk költözött. Hiszen én sem vagyok ám kőből. Eltelt néhány nap, gondoltam azért rákérdezek dolgokra, hogy pontosan mi is történt. Kiderültek érdekes dolgok, mint például az, hogy nem egy tantárgyból megbukott a kisasszony, miközben anyját hitegette, hogy mindenből jól áll, csakhát arra nem számított, hogy az osztályfőnöke egy levélben is értesíti az anyját, hogyan is áll a félévi bizi. És még mi minden van.....
Erre másnap elment anyjához, hogy hagy költözzön inkább vissza mert én nem tűröm a hazugságon és minden nap látni szeretném, hogy meg van csinálva a lecke, és kikérdezem a szóbeli tanulnivalót. Anyuka persze visszafogadta, de ha én ezért szemét vagyok és szigorú,, hát vállalom!
Mert hát elmondott engem mindennek. De az én otthonom ezentúl előtte zárva lesz! Hát röviden , tömören ennyi....
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!