Nem tudom mit kéne tennem? Több mi lent
Komoly gondok vannak a középső fiammal. 3 gyerekem van 10,7,4 évesek. A 10 és 4 éveseknél semmi gond nincs.
A 7 éves viszont.... az oviban már észrevettem hogy bajok vannak vele. Jeleztem az óvónők fele, ők azt mondták majd kinövi, kicsi még nincs vele baj. Engem nem hagyott nyugodni, az apja ellenkezése ellenére elvittem kivizsgaltatni miután a suliban is minden héten panaszkodtak rá a tanárok és a szülők. Adhd és hiperaktív figyelemzavar. Kapott gyógyszert ami nem segített sajnos. Hordtam fejlesztésekre, a suliban is kapott. Mindenhovà elvittem amit mondtak. De a helyzet csak romlik. Még az oviban volt 3 kisfiú akit rajta kaptak hogy egymás kukacát nézegették, fogdosták. Akkor azt mondták ez az élet korukban normális hiszen kíváncsiak. Akkor ez ennyiben is maradt. Most 2 évvel később a suliban is volt panasz, hogy megint mutogatta a kis micsodájàt. Erre rá egy hónapra most egy családi barátunk elvitte a két nagyobb gyereket magához. Neki is van egy 8 éves fia aki nagyon szereti a középső gyerekem, évek óta barátok. És mikor az apuka nem figyelt állítólag megpuszilta a gyerekem a másik gyerek fenekét. Más nem történt de mikor rájuk talált be voltak bújva a szekrénybe és ott térdelt a másik kisfiú előtt.... nyilván én meg mindannyian kiborultunk, azonnal haza is hoztam a srácokat. A nagy szomorú mert ő jól érezte magát, a középső (akivel a gond van) meg úgy csinál mintha mi sem történt volna. Olyan mintha egyszerűen nem értené. Sokszor szemtelen, pusztít, hisztizik, makacs, dacol velem, dacol az egész világgal. A tanárok hetente írnak be neki, szóltak hogy gond van de már nem tudok mit csinálni. Egyedül nevelem őket egy ideje, az apjuk próbált beszélni vele de egyik fülén be a másikon ki. Az elmúlt 2 évben mióta gondok vannak, nálam sorra jönnek elő eü gondok, tünetek. Kórházban kötöttem ki legutóbb. Akkor kivizsgáltak megint és a dokik közös konzíliumot tartottak. Nincs semmi fizikai bajom. Lelkileg és idegileg kezdek tönkre menni ebben az egész helyzetben. Mostanra a két testvére sem akar vele játszani, és én sem tudok már mit kezdeni vele. Az apuka nem akarja magához venni mert magát sem tudja fenntartani egyedül szinte.
Egyszerűen már kezd kihatni az én egészségemre és a másik két gyerekemre is hogy a középső extrém problémás. Soha nem gondoltam hogy ide jutok de már néha azon gondolkodom hogy intézetbe adom. Szeretem őt, de szeretem a másik kettőt is, akiknek szintén néznem kell az érdekeit és magamat is szeeetem. Vagyis az életemet. Konkrétan nem akarok idő előtt megd*gleni emiatt a helyzet miatt.
Köszönöm ha elolvastad! Nem konkrét kérdésem volt csak jól esett kiírni és hátha valaki tudna valami jó tanácsot adni, mert egyszerűen már nem bírjuk vele tovább 😭😓
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!