Hogyan tudnánk ADHD-s fiunkat megtanítani arra, hogy jobban oda tudjon figyelni a dolgaira?

Egyes (gondolom te vagy négyes is), saját diagnózis vagy hivatalos? Gyanítom, hogy fogalmad sincs arról hogy pontosan mi is az ADHD, mert nem az, aminek a köznép hiszi. Egy ADHD-s gyerek nem szaladgál körbe körbe a szobában, és nem mindig képtelen figyelni. De szerintem nem nekem kell felvílágosíani téged erről, ha ADHD-s vagy, akkor pontosan tudod milyen. Ha esetleg van egy ADHD-s gyermeked, akkor talán megérted (ami az idősebbek szülőknél ritkán megy). Ha pedig nincs ADHD-d valójában, és nincs is ADHD-s közeli barátod, akkor gyanítom hogy nem néztél több óra hossznyi videókat arról, hogy pontosan mi is az ADHD, tehát ebben az esetben fogalmad sincs arról, hogy miről is nyílvánítasz véleményt.

U.i.: Nem használ a fakanál, ADHD-s gyerekként tapasztaltból beszélek.

De, pedig javulni fog. Idővel. Addig meg sajnos jobban kell rá vigyázni. Nekem 2 adhd-s gyerekem van, és lehet, hogy én is az vagyok, de engem nem diagnosztizáltak.

Persze mindenki osztja nekem az észt, hogy azért önállótlanok, mert én túlféltem őket. Nem. Azért féltem őket, mert adhd-sok.

Az adhd egyik tünete sajnos az ellenkezés. Nekik azért is nagyon nehéz segíteni, mert az biztos, hogy az ellenkezőjét fogja csinálni, mint amit mondasz.

Story of my life, szinte már természetesnek veszem. Ahhoz képest amikor a húgomnak megszületett a gyereke, teljesen meglepődtem, hogy jé, hát ez a gyerek csinálja, amit mondanak neki. Most jár hozzám korrepetálásra a fiam egyik osztálytársa, és egészen le vagyok döbbenve, hogy mennyivel könnyebb vele. Szóval akik látatlanban osztják az észt, azoknak fogalmuk sincs, mit jelent egy ilyen gyereket nevelni.

Voltaképpen neki kell eljutni odáig, hogy zavarja a dolog, és akkor megküzdési stratégiákat fog kialakítani. Lehet ebben segíteni, de ahogy írtam, valószínűleg már csak azért sem fogja csinálni.

A napirend, és a rendszeresség nagyon fontos. Télen a D-vitamin, másoknak is, de nekik főleg.

Pszichológushoz mi jártunk, de többet ártott, mint használt. Pedig többet is kipróbáltunk, és sok ismerősöm van, akinek szintén ilyenek a gyerekei. Sajnos általános tapasztalat, hogy nem igazán tudnak velük mit kezdeni. Inkább a lelki támasz kell nekik, mert sokszor egy nagy rakás szerencsétlenségnek érzik magukat.