Aggódom, mikor fog ez elmúlni?
Nem szeretek rosszat mondani a családomról, de sajnos nem tudom ezt a helyzetet enélkül leírni. A párom nagyszerű férj, de borzalmas apuka. Az esetek 90%ában nem tesz semmit ha veszélyes helyzetbe kerül a kisfiunk, pl áll a gyerek a létrán, nem rohan oda hogy elkapja pedig látszik hogy billeg és le fog esni, stb. Durva helyzeteket láttam már (kés a gyerek kezében, apuka nézi hogy vajon mi lesz ebből; húzza / tépi a gyerek a morgó kutya szőrét, apuka nézi a messzi kanapéról a “csínyt” mintha mozi lenne)… Ritkán hagyom kettesben ezért a férjemet a kisfiunkkal, ez nem is okozott nagy gondot. Gondolom ha kicsit nagyobb lesz a kisfiunk (most másfél éves), amikor megérti hogy mi a veszélyes és mi nem, könnyebb szívvel hagyom majd kettesben őket.
A múlt héten egy reggel erre nyitottam be a konyhába: a férjem sztratoszféra magasságból csigalassan önti a kávét a csészébe, a gyerek meg villámgyorsan nyúl a forró csésze felé. Vajon mi fog történni? Természetesen a csésze felborult, a kicsi felsírt, még a férjem nadrágja is kapott egy jó adag forró reggeli kávét. Bevallom nem voltam a legjobb pillanatomban és elkergettem a páromat a konyhából, hogy menjen fel az emeletre átöltözni, majd felviszem a kávéját, csak had reggeliztessem meg a kicsit. De tetézte a helyzetet, hogy “de neki most kell a kávé”, és önt másikat. Ciki? Nem engedtem neki, újra mondtam hogy menjen inkább, jöjjön vissza kicsit később. Elment,de nagy vicceskedve visszakulucskált azért párszor a konyhaajtó mögül, hogy “komolyan nem kap kávét?” (Gyerek meg még mindig szipog mert fáj a keze.) A sokadik kukucska után rákiabáltam de most már rohadt mérgesen hogy “menj már”. Ez a sztori a kiindulópont. A kicsi közben elkezdett beszélni. És elkezdte mondogatni: “menj!menj!”. És meglöki ilyenkor az apukát. Később a héten többször is megismételte: hol az apukát, hol engem lökdösött és az amúgy édes kis hangján azt mondta “menj”. Tökéletesen érti hogy a “menj” szó elküldést/mozgásra buzdítást jelent. Nagyon megijedtem. Nem volt egy lángész a férjem azon a reggelen, de sose szerettem volna ellene hangolni a gyereket.
Tudom hogy hosszú lett a leírás, de segítséget szeretnék kérni azoktól akik végigvasták: hogy lehet ezt visszafordítani vagy hogy lehet ezt a már megtanult viselkedést kijavítani?
válasza:Nincs mit visszafordítani, majd jön egy újabb érdekes dolog, és elfelejti.
A férjeddel beszéltél már?
válasza: válasza:Nem hangoltad ellene!
Hiába érti azt, hogy "Menj!", ez így együtt akkor is csak egy ártatlan utánzás, ettől még semmi baja nincs az apjával, főleg, hogy téged is lökdös. (A lökdösést kitől tanulta? 🙃)
válasza:Azért ha ti ráértek a friss kávén vitatkozni, neked a gyerek etetése a fontos, a gyerek meg játékból ellökdösi az apját, akkor nekem ebből az jön le, hogy igazából nem történt tragédia, a gyerek is maximum a meglepettségtől sírt fel. (Vagy attól, hogy rákiáltottál/odaugrottál/stb.)
Bolhából elefántot tipikus esete. Próbálj meg egy kicsit lazább lenni, vagy legalább felnőtt férfiként kezelni a férjedet, mert így nagy jövőt nem jósolok.
válasza: válasza:A férjednél majd az első tényleg komolyabb balesetnél fog megváltozni a dolog. Vagy akkor sem.
A gyerek meg tanul beszélni, reméljük nem fog elmúlni. A veszélyérzete meg majd kialakul, ahogy nő.
De nem látom, hogy írtad volna, hogy valaha is beszéltél férjeddel erről? A kávés esetnél is nem azt mondod, hogy miért hagyja belenyúlni a forró kávéba a gyereket, hanem hogy menjen fel, majd felviszed a kávét? Érti egyáltalán, hogy mi a problémád?
válasza:Rengetegszer beszéltem a férjemmel (kedves hangnemben, mielőtt félteértésnlenne), de a következő történt: megigérte hogy figyelmesebb lesz de pepitában megismétlődött a helyzet. Elmondtam neki konkrétan ha volt sérülés, hogy hogyan kellene másképp hozzáállni. Általánosságban is elmagyaráztam már, hogy elöre kell látnia mi fog bekövetkezni a veszélyes helyzetekben és cselekedni kell ilyenkor (vagy még jobb: hogyan lehet megelőzni). Idegesít, mert nem az anyukája vagyok hanem a felesége, és ezeknek magától értetődőnek kellene lennie. Azt vettem észre sajnos hogy hiányzik ez a tulajdonsága, és borzasztó lassan reagál a szitukra. Nem egy rossz ember, ezer jó tulajdonsága van, de sajnos nem tud biztonságosan létezni kisgyerek mellett. Az egyetlen megoldás ami bevált, hogy ritkán hagyom öket egyedül. Nem vagyok agyonaggódós anyuka, de azért kést nem akarok látni másféléves gyerek kezében, és a kávémat is a magas konyhapulton fogom a csészembe önteni az alacsony asztal helyett, ahol a kis kezek nem érik el.
Nem akartam még hosszabbra nyújtani a leírást, ezért hiányzik az a rész, hogy beszéltem már a férjemmel.
A kérdés továbbra is: kell-e korrigálni ezt a magatartást, és ha igen, hogyan?
(Megjegyzem a lökdösést dunsztom sincs honnan vette mert nem otthoni minta.)
válasza:"A kérdés továbbra is: kell-e korrigálni ezt a magatartást, és ha igen, hogyan?"
A férjedét igen. A gyerekét nem.
válasza:Ebben nincs semmi, hogy néhányszor mondogatja a gyerek, hogy menj, menj.
Ennek nincs komoly mögöttes tartalma a gyerek részéről, hiszen csak másfél éves, nem hiszem, hogy ezzel komolyan kellene foglalkozni és javítani rajta. Kb hetente változik úgyis, hogy miket ismétel a gyereke, egy másfél évestől ezt nem kell komolyan venni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!