Iskolázott szülőként, miként lehet megemészteni, miként kell elindítani a nagybetűs élet felé, azt a fiatalt, aki nem képes általános iskola után tovább tanulni?

#13 és 14

Covid volt akkor, ami közbejött. Számára az itthon tanulás a nullával volt egyenlő. A tanárainak fele nem tartott órákat, a többi pedig sms-ben, facebookon, messengeren, e-mailben üzengetett. "Ezt olvasd el, itt töltsd ki a munkafüzetet" - ennyi volt, semmi több.

A covid után átvittük másik iskolába, de ott sem haladt. Jöttek a kamaszkori problémák, lázongások. Végül annyira sok volt a hiányzása a depresszió miatt, hogy osztályozó vizsgát kellett tennie. Azt kisujjból kirázta, majd a legmagabiztosabban végig csinálta a felvételiket. Ezt követően ismét jött a bele..arok időszak. Ekkor korházba került pszichiátriai osztályra. Egy ideig ismét nem volt igazán probléma, majd visszaesett. Megint kimaradt, akkor már a középiskolából. Ismét kórházi kivizsgálás, ismét jobb volt kicsit. De végül nem fejezte be a tanévet. Elment az osztályozó vizsgára, de ekkor már nem érdekelte, illetve nem volt képes teljesíteni. Valahogy megkönnyebbült azóta. Fél éve jár klinikai pszichológushoz. Nem szimpatizált vele, ám összekoptak, mára jól el van a társasságában. Eleinte az egész családot bevonták a terápiába, majd egy ideje inkább csak vele foglalkozik. Fiúnk lelke lenyugodott, ahogy a hangulata is kiegyensúlyozottabb lett. Szeretne másik iskolát kezdeni, beadtuk a papírokat három helyre. Még nem kaptunk választ, felveszik e. Ha nem sikerül iskolába menni, abba is beletörődött, ősztől, amikor betölti a 18-at, megy dolgozni. Sőt, nyári munkára is jelentkezett, de eddig nem jött össze. (nagyon nehéz 18 év alatt, kevés a lehetőség sok a fóka) Augusztusra talán sikerül valami kis nyárimunka.

Konkrét traumát nem tárt fel egyik szakorvos sem. De fiúnk is hangoztatja, ő sem tud ilyenről. Egyszerűen a sok kicsi behatás adódhatott össze a kamaszkor nehézségeivel.