Iskolázott szülőként, miként lehet megemészteni, miként kell elindítani a nagybetűs élet felé, azt a fiatalt, aki nem képes általános iskola után tovább tanulni?

Márpedig ennek az érdektelenségnek vannak okai szerintem azt kellene kideríteni, akár másik pszichológust keresni. Ha 17 évesen ilyen önállótlan és céltalan akkor nem lehet, hogy maga sem tudja mit akar és azért depressziós? Milyen volt kisgyereknek? Hogyan neveltétek önállóságra? Hagytátok az egyéni kezdeményezéseit kibontakozni? Vagy beszabályoztátok? Voltak sikerélményei? Kapott ösztönző dícséretet? Mi érdekelte, mivel játszott szívesen?

Szerintem a mostani állapota a kisgyermekkorára vezethető vissza. Az hogy nem akar csinálni semmit és nem érdekli semmi az egy védekező reakció valamire szerintem.

És egészen biztosan nincs valami fejlesztésre szoruló baja/tanulási nehézsége,amit csak eddig nem akartatok észre venni(mert hogy különben okos)?

A gyerekem autista gyanús, adhd-s, meg egy csomó más.És mikor őt kezdtük el kivizsgáltatni,és belekerültünk ebbe az egész témába, akkor derült ki(tehát 43 éves korom körül), hogy igen, én is érintett vagyok.Az egész gyerekkoromat, a szociális hiányosságaimat, a"kívülálló" érzésemet,a tanulási és rendszerezési hiányosságomat,a görcsös ragaszkodásomat bizonyos dolgokhoz,mind mit autizmusban érintettség,és súlyos tanulási és figyelemzavar okozza.Anyám a mai napig nem fogadja el ezt,mert hogy "okos" vagyok"különben".Fejlesztések helyett, letolásokat, összehasonlításokat, szidásokat kaptam.Támogatás,és kibontakozás helyett, csak lenézést,és ellenszenvet,és kirekesztést.

Mivel ahogy/amit eddig csináltatok, nem működött, ideje lenne más irányba elindulni,és megadni a gyereknek azt a támogatást amire tényleg szüksége van.Van megoldás,hidd el.

Talán nekem egy kicsit a kisebbik fiam volt ilyen. Jelentkezett egy technikumba, mert minden vágya volt az a szakma. De már az első évben abba akarta hagyni. Olyan leszarom stílusú lett mindenhez, minek az, mi értelme van stb. Nem tanult semmit, mondjuk ritka jóeszű gyerek, tehát így is jó jegyei voltak. 17 évesen ott akarta hagyni az iskolát, de az apja kőkeményen fogta, így maradt. Az érettségire el sem akart menni, akkor már tényleg nagyon vergődött, hogy minek az, neki nem kell, ő már úgysem fog dolgozni ebben a szakmában, nem érdekli, nem tanul az érettségire, el sem megy. Nagyon sokat szenvedtünk vele. Végül az mentett meg minket, hogy az iskola nyert egy olyan pályázaton, amivel a leérettségizett tanulókat ötödéven kiviszik külföldre szakmai gyakorlatra. Na ezt már akarta. Leérettségizett, bejutott a pályázatra, kint volt külföldön és egy kicsit helyrebillent az agya. Felnőttként dolgozik igaz nem a szakmájában, más területen, de mindent magától megtanul. Most 24 éves, nem mondom, hogy tudja mit akar, de lassan kezd kiforrni. Egy biztos, egy kényegre törő emberke aki nem csinál semmit sem feleslegesen és nem lehet befolyásolni. A minek az és az ennek nincs semmi értelme most is a kedvenc mondatai.

Hát nekünk szerencsénk volt ezzel a külföldi lehetőséggel. Remélem adódik nektek is valami olyan dolog ami segít.