Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Hogyan mondhatnám el a barátnő...

Hogyan mondhatnám el a barátnőmnek, hogy mi a baja a fiának, úgy, hogy megértse és elfogadja?

Figyelt kérdés

Még oviba jár, 7 éves. Nem igazán beszél (szavakat, momdatokat mond, de nem jókor csak úgy odamondja), nem teljesen szobatiszta, cumisüvegből iszik, stb.

Természetesen voltak kivizsgáláson, ped szakszolgalat+bizottság, pszichiáter, a kicsi SNI-s lett.

A baratnőm mindezek után totálisan megnyugodott, hogy csak enyhe problémát találtak, nincs ok aggodalomra, kijelölték neki azt az ovit, ahová addig is járt. Én ezt már akkor is furcsának találtam, de nyilván nem kardoskodtam, hogy de én a papírt akarom látni. Láttam a barátnőmön, hogy hinni akar ebben. Külön fejlesztésre viszont egyáltalán nem vitte, hiszen nincs olyan nagy baj...

Most felkeresték a kinézett iskolát, ami nem körzetes és magából kikelve hívott hogy milyen bunkó volt az igazgató, elhajtotta, hogy egy ilyen gyereknek semmi keresnivaloja normál iskolában. Most fel akarja jelenteni, pontosabban azt hiszem már meg is tette a fenntartónál...

Megkértem rá, hogy küldje már át a kicsi papírját, hogy ránézzek és sajnos ez sok mindennek mondható, de nem apró, enyhe problémának.

Tudom, hogy el kellene mondanom neki, hogy eddig álomvilágban élt és baj van, de nem tudom, hogy mit mondhatnék neki, hogy meg is értse. Lehet, hogy rosszul gondolom, de talán nekem előbb kellene beszélnem vele, mint ahogy ezzel a feljelentéses dologgal kapcsolatban valaki az arcába vágja az igazsagot.


2023. dec. 12. 06:20
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
89%

Szerintem meg tisztában van ő pontosan a gyereke állapotával, csak még a külvilág felé a tagadás fázisában van.

Már ha nem kamu.

Az SNI-t nem így adják. Ha leírtad volna a pontos folyamatot, még elhiszem.

2023. dec. 12. 06:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 anonim ***** válasza:
82%
Iskolakezdés előtt eleve bekerül a szakvéleménybe a fogadó intézmény.
2023. dec. 12. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/25 anonim ***** válasza:
90%

Egy 7 éves nem szobatiszta, alig beszélő cumisüveges gyerek nem az az enyhe kategória..


December van, még is mit keresett fel barátnőd, milyen iskolát, hogy vegyék fel? 🤔

Az sni-s gyerekeket iskola előtt újra behívják (az ovi küldi be a papírt) felmérik és sni miatt csak akkor jelölik ki az adott intézményt amit a szülő szeretne, ha eleve benne van az alapító okíratban , hogy fogad sni-s gyermeket, azon belül is milyen kóddal. Amúgy pedig január 15-18.-ig lehet beadni az iskolahalasztásra a papírt.

Azt sem akarom elhinni, hogy az ovi nem jelezte barátnődnek ezeket.

2023. dec. 12. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 babyboom567 ***** válasza:
85%
Volt annak a gyereknek eddig is papírja, csak te nem tudtál róla.Egyébként 7 évesen,nem beszélően nem szobatisztán,nem is lehetne integráló oviba(már 4-5 évesen sem),mert nincsenek meg a feltételek a gyerek ellátásához.Szóval ez simán kamu.Ettől kevesebb problémával is kivágják az embert az integrálóból.
2023. dec. 12. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
80%
Van a környezetünkben SNI-s gyerek, nekem a kérdés alapján nem áll össze a kép, mert ez nem így működik, de ezt már fentebb is leírták. Ha mégsem kamuról van szó, akkor sem egy barátnő dolga a felvilágosítás. Te csak támogasd amikor szüksége lesz rá, de maradj ki belőle.
2023. dec. 12. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 A kérdező kommentje:

Elméletileg a jövő év elején kell megint menniük, mert júniusban voltak, de azt mondták nekik, egyszerűbb, ha visznek egy befogadó nyilatkozatot a kinézett sulitól, ezért mentek már most oda érdeklődni.

Miért lenne kamu? Eddig is oda járt, körzetes ovi, mivel kijelölték, hiába nem akarták fogadni, fogadniuk kellett. Nyilván nem hivatalosan, de 9-11.30-ig van bent, addig nincs rajta pelus. Eddig nem meghatározott emocionális zavarral, a mostani papírján, amit legutóbb kaptak viszont enyhe intellektuális zavar és átható (pervazív) fejlődési zavar áll, de BNO kód nincs is rajta.

2023. dec. 12. 08:13
 7/25 anonim ***** válasza:
78%
Én a helyedben csak akkor mondanám meg az igazat, ha konkrétan a véleményedre kíváncsi. Amikor panaszkodik, kérdezd meg tőle, érdekli-e, mit gondolsz. Ha igen, akkor nagyon légy tapintatos és kedves, de őszinte. Azt is tedd hozzá, hogy ez csak a te véleményed, nem vagy orvos, de szerinted jogosan viselkednek így a szakemberek. Biztosítsd arról, hogy ha belátja, próbálsz segíteni nekik amiben tudsz.
2023. dec. 12. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
92%
Tehát röviden a gyerek autista, ahogyan sejtettem a leírásból, abból is valószínűleg nem a magasan funkciónáló, integrálható.
2023. dec. 12. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
49%

Szerintem ez egy érzékeny téma és bár anyuka vét azzal, ha nem próbálja fejleszteni, segíteni a gyermekét, nem a te dolgod, hogy beleokoskodjál.

Ha kérdez, akkor mondd el tapintatosan te mit tennél, vagy hova fordulnál, de ahogy te hozzáállsz a kérdésed alapján, az leginkább oda vezet, hogy többé szóba sem áll veled és szerintem jogosan.

2023. dec. 12. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:
81%

Én nem mondanám rá kapásból, hogy kamu. A mi középsúlyos értfogy. autink is integráló oviba járt 3,5 évig, mert nem volt hely szegregáltban. Amíg nem lett hely, addig enyhe szerepelt a kijelölő határozatban, mert azzal még integrálnak, középsúlyossal nem. Mi megbeszéltük az óvodavezetővel, hogy csak azon a 2 napon vittem be, mikor a fejlesztések voltak és én is bent voltam vele, persze papíron minden egyes nap 8-16-ig bent volt. 🤷‍♀️ Nekünk a bizottságnál azt mondták, hogy ez a kiskapu teljesen elfogadott.

A mostani szakértőikre már nem irnak BNO kódot, csak szövegesen írják le. A helyedben én azt mondanám, hogy gőzöm sincs, mit takar a papír, mert ebből csak rosszul jöhetsz ki. Ha ennyire nem akarja látni a bajt, akkor nem is fogja!

2023. dec. 12. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!