Ütlegelő kisfiú osztálytárs. Hogyan tovább? Osztályfőnökön, szülők behívásán már túl vagyunk.
Kislányom második osztályos, a kérdéses kisfiú az osztálytársa, aki ütögeti az osztálytársait, első körben a kislányokat. Az osztályfőnökük által egészen addig el volt intézve azzal, hogy "gyerekek", amíg fel nem repedt az egyik kislány szája az osztályban, akkor be lettek hivatva a szülők, akik nem mellesleg elég jól szituáltak és együttműködőnek tűntek. A gyerek kapott figyelmeztetést, otthon állítólag elbeszélgettek vele, de otthon nem viselkedik így, a jegyeivel nincs gond és fiúkkal nem igen viselkedik így. Hiába eddig minden, a kisfiú továbbra is megüti a lányokat, van akin vannak kék zöld foltok is vannak már. Most célba vette a lányomat, az egyik nap mesélte, hogy őt is meg akarta ütni, de a lányom elkapta kezét és rákiabált, hogy ne, így békén hagyta (előtte itthon is szóba került, mondtam neki, hogy ne keverdjen bele ha nem muszáj, de védje meg magát, ha tényleg őt is bántja).
Hogyan tovább? A viselkedése nem változott a kisfiúnak. Felmerült az iskolapszichológus, de a szülők hallani se akarnak róla. Mi azon gondolkoztunk, hogy lassan érik, hogy igazgató is tudjon erről.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Engem is bántalmazott egy osztalytarsam.
Minden civilizalt modot felhasznaltunk, szoltunk mindenfelé.
nem mukodott.
Egy nap feljött a fiutesóm és megfenyegette. Szó szerint. Az az egyetlen dolog mukodott. Azóta képzeld tisztelt! Hulyékkel mit akarsz győzködni, próbáld meg, addig kap még pár verést szegény gyereked ez jobb?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha bizonyítható a családon belüli erőszak, elhanyagolás, akkor kiemelik a gyereket a családból, és akkor valóban elviszik a suliból, mivel lakóhely váltás lesz.
Egyébként sajnos nem nagyon tudnak mit csinálni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lehet, hogy hülyeséget írok. De nem lehet, hogy az apa osztja a pofonokat a feleségének? Vagy még súlyosabb? A gyerek azt látja, hogy a nőkkel, tehát lányokkal lehet ezt csinálni?
Az én középső lányom osztályában volt hasonló eset. Csak ott kiderült, hogy apuka rendszeresen pornót néz, vagy erre alszik el, és a gyerekek /ikerfiúk/
ezt nézik titokban. Természetesen a szülők tagadtak mindent. A fiúkat kis idő után elvitték az iskolából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!