Mit mondjak az osztályfőnöknek és az osztálytársaimnak, hogyha megkérdezik, hogy miért nem akarok részt venni a karácsonyi ajándékozáson?
Sose szerettem karácsonyi ajándékozni az osztállyal, de általános iskolába is rám kényszerítették, mert azt mondta a tanár, hogyha én nem leszek benne, akkor az egész osztály se fog ajándékozni.
Gimi első évében még benne voltam, nem mertem megmondani, hogy nem akarok. Második évben ugye volt a covid, online, ezért nem volt.
Van még két osztálytársam, akik szintén nem akarnak ajándékozni, tehát nem lennék egyedül.
Ebben az osztályban egyáltalán nem akarnék ajándékozni, mert 9-ben kinevették az ajándékomat, és nem szeretném, hogyha ez újra megtörténne. Plusz az osztály eléggé toxikus, és csak azért vagyunk együtt, mert egy iskolába járunk, civilbe simán úgy tesznek, mintha nem látnák a másikat, csakhogy ne kelljen köszönni. Folyamatosak az összeveszések, a kipécézések, a beszólogatások, de ezeket ugye nem mondhatom, mert akkor rám szállna mindenki.
Tudom, hogy nem ezt akarod hallani, de sajnos le kell nyelni a békát. Ha dolgozni kezdesz, akkor is lesz karácsonyi vacsi, sok helyen ugyanígy húzás, csapatépítők, pofavizitek, stb. És nem lesz minden kollégád szimpi, de nem húzhatod ki magad minden alól.
Én is utáltam a gimis osztályomat, teljesen más típusú emberek, mint én (én kórusba jártam és absztinens vagyok azóta is, nekik csak a pia volt mindig a menő, meg hogy ki, kivel, mit csinált előző hétvégén). Osztálykirándulásokra nem is mentem emiatt, de a karácsonyi húzás az más, ott tényleg megbontod az egységet. Ha nagyon távol álló embert húzol, akkor rendezd le egy csokival meg egy doboz teával, de ne vond ki magad teljesen.
#2 már megint a rossz azonosítóddal léptél be.
Gimiben már én sem kívántam a hátam közepére sem ezt a húzós ajándékozást és néhány osztálytársamról is tudtam, hogy ugyanígy voltak vele, de senkinek eszébe sem jutott akadékoskodni, hogy ő nem akar részt venni. Esetleg ha az oasztályból a többség nem akarja, döntsétek el, hogy nem akarjátok csinálni egyáltalán, és ennyi. De egyedül ne akard kivonni magad. Ha megtartjátok, tényleg vegyél valami személytelen ajándékot, azon nincs mit kiröhögni, még gondolkodni se nagyon kell rajta, aztán le van tudva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!