Tényleg mindig az anyanak a felelőssége minden gyerekekkel kapcsolatos teendő?

Apámat az életben nem láttam mosogatni, takarítani, vasalni... Arra ugye nem emlékszem, hogy pelenkázott-e engem valaha, de a háztartás egyértelműen nem jutott eszébe soha. Tőlem persze elvárták, hogy segítsek, öcsémtől soha. Nyilván idegesített.

Nincs gyerekem, 40 éves nőként valószínűleg már soha nem is lesz. De öcsémnek van fia és lánya is, na ott viszik tovább a családi mintát. Leszarom, hogy a feleségével miben egyeztek meg, de a gyerekek között ugyanúgy különbséget tesznek, a lánynak az anyjának kell segítenie, a fiúnak meg az apjának. Ez még gázabb, mint nálunk volt, mert mi kertes házban laktunk, ők viszont második emeleti panelben. A legutóbbi "férfimunka" két éve volt, összeraktak egy ikeás cipősszekrényt.

Oltogatom rendszeresen a lányt, hogy nyugodtan lázadjon, mert ez nem tisztességes.

"De ha a férfiak többsége iylen, akkor kivel vállaljon gyereket az ember?"

A kisebbseggel.

"Apámat az életben nem láttam mosogatni, takarítani, vasalni... "

Amíg velünk élt, én sem. Anyám mindent megcsinált, mondjuk ő panaszkodas nélkül: enyhén tisztaságmániás.

A második feleség mellett apám kb hazitündér lett.

Nem a férfi a probléma.

Pontosan. Ahol működik ez a felállás, mert így jó mindenkinek, örömmel teszik, ott nincs semmi gond.

De ahol nem öröm, hanem kényszer a dolgok fele, de nem merik kimondani, mert hát mit fog mondani a falu, ha látják Pistát pelenkát venni a boltban, meg ugye egy férfi teljesen alkalmatlan arra, hogy megvegye a hozzávalókat az ebédhez. Azt csak a nő tudja. Elkészíteni meg aztán főleg.

És ezek a mélyen lévő kimondatlan dolgok átcsapnak a panaszkodásba, ami még soha senki életét sem változtatta meg. Segítséget kérni meg aztán pláne ciki. Milyen nő vagy te, ha heti egyszer megy egy takarítónő, vagy ha rendeled az ebédet? Ezek mind mind fejben vannak.

Apám egy lusta disznó volt. Ha nem tetted elé a tányért, nem evett kategória. Nyilván, ebből lehet következtetni, hogy semmit, de semmit nem csinált, soha. Akkor sem, amikor korkedvezménnyel nyugdíjba ment 40 évesen. Viszont cserébe elvárt, beszólt, követelt, parancsolt, mindenki hülye volt, csak ő nem. Undorodtam tőle világ életemben.

A férjem nem ilyen. Nem papucs, erős, határozott, de basszus, anyósomnak sikerült normálisan nevelni, bármit megcsinál. A gyerekek körül is. A fiamat is így nevelem. Amúgy is meg lehet beszélni bármit, normális emberek között.

Más fajta emberrel nem kezdtem volna soha. Aki igen, hát bocsánat, de tudta előre, min sír? Magának választotta.

Szerintem élethelyzetfüggő is, hogy hogy alakulnak a szerepek. Mi pld úgy éltünk az első pár évben, hogy párom sokszor 1000km volt tőlünk. Így enyém volt a férfi és a nő szerep is.Házban élünk, volt támogató szülői háttér, hétvégén jöttek segítettek, levettek a vállamról ezt azt.Hétköznap viszont ha tökig ért a fű én fűnyíróztam, én szereltem meg ezt vagy azt ha tudtam.

Aztán most vállalkozást indítottunk.Párom reggel 6 órakor meg a 40fokban is sütteti magát, este 5 óráig. (engem is leszív a meleg) hát nem várom el, hogy utána mosogasson meg port töröljön, mert én amúgy otthon vagyok és a vállalkozásunk könnyebb papírmunka részét viszem, ami agyilag szed szét a gyerek mellett, aki most gondolja úgy hogy fél percenként kell ugráltatni az embert.

Vannak nehézségeink.De nem úgy állunk egymáshoz hogy ne tisztelnénk a másik munkáját és a másik munkájának a nehézségét.

Ha panelba laknánk 50-60 négyzetméteren és párom napi 8 órában végezne irodai munkát vagy könnyű fizikai munkát egy gyárban más volna.Így viszont nekünk ez működik.

Szerintem ez valahol döntés kérdése is. A férjemmel mindent közösen csináltunk, de amióta itthon vagyok, azért érzem, hogy kezd elkényelmesedni, ami néha számonkérésbe csap át (pl. miért nem mostam). Én ezen nem szoktam felkapni a vizet, tudatosan odafigyelek, hogy visszatereljem a korábbi életünk megszokott medrébe és elmondom, hogy nem volt időm rá, ha valamit nagyon mosni kell, tegyen be egy adagot. Ugyanez a mosogatógéppel és minden egyébbel kapcsolatban. Ha megkérdezi mit adjon a gyereknek enni, akkor nem adom a szájába, találja fel magát, ő is teljes értékű szülő, megtudja oldani. Ha elmennne a gyerekkel sétálni, nem állok az útjába, stb. Sosem vettem ki a kezéből a gyereket, mert "én jobban tudom", vagy gyorsabban megcsinálok valamit, sőt... Egyszóval szerintem ha nem is alapból egy gyerekkel vállal valaki gyereket, valahol a nő felelőssége is az, hogy ne csináljon a párjából gyereket, ne zárja ki, vonja be amibe csak lehet.

Persze vannak alapból herék, de én a nők felelősségét sem zárnám ki teljesen.

Én nőként is azt látom, hogy ez sokszor ugyanúgy a nők hibája is. Mert van aki panaszkodik a nagyvilágnak, vagy épp egy facebook csoportban név nélkül vagy épp itt gyakorin. De otthon a férjének/párjának ki nem nyitná a száját, el nem mondaná neki, hogy te figyi, kicsit jobban kivehetnéd a részed.

Én alapból úgy kezdtem bele, hogy megmondtam a férjemnek, hogy ha együtt csináljuk, együtt is gondoskodunk róla. De pl anyatejes volt így azt egy percig nem vártam el tőle, hogy éjjel felkeljen hozzá. Úgyis csak a cici kellett a gyereknek, az meg neki nincs. De napközben pelenkázás, fürdetés, altatás mindkettőnknek ment. Az elején igaz, megfogni is alig mmerte meg öltöztetni is, de hát első gyerek lévén, sokszor én se tudtam, mit hogyan.

Ismerek olyan anyukát is, akinél apuka az elején nagyon lelkes volt, csinált volna mindent, csak épp anyuka. mindenbe bele kötött. Pl:. hogy bontja ki a pelenkás zacskót, hova teszi a kisruhákat meg a hasonló hülyeségek. Apukának el is ment a kedve az egésztől. Ilyen is van.

*A férjemmel mindent közösen csináltunk, de amióta itthon vagyok, azért érzem, hogy kezd elkényelmesedni, ami néha számonkérésbe csap át (pl. miért nem mostam"

Dettó.

9 évig laktunk együtt, mielőtt megszületett az első gyerekünk, mindig mindent együtt csináltunk. Na, de most már 2,5 éve itthon vagyok (a második most született) és tényleg megvolt a belekényelmesedés meg számonkérés.

Mondjuk egyszer összepakoltam a dolgokat, hogy most akkor megyünk, azóta kicsit összekapta magàt, de sokszor noszogatni kell, kiosztani a feladatokat, szólni, mert magától meg nem csinálná.