Mi a rosszabb, egy down-os gyerek vagy egy értelmes, de állandóan hisztiző gyerek?

Nem írt a kérdező konkrét rendellenességet, de mondjuk egy közepesen súlyos autizmus járhat ilyesmivel. Lehet gyerekkorban nagyon nehéz, de felnőttként már képes lehet az önálló életre.

A down is lehet különböző súlyosságú, de ott tényleg jellemző, hogy árad a szeretet az érintett gyerekekből.

Sorrendet felállítani viszont nem lehet, mert a nehézségek különböző időben és eltérő területen jelentkeznek. Egyik nap lehet nehezebb az egyik, másik nap a másik. Azért engem az, hogy mi lesz a downos gyerekemmel, ha én nem leszek, egy nagyságrenddel jobban nyomasztana, mint minden más.

De hidd el nagyon sokan tisztában vagyunk, mert nagyon sokan nevelünk sni-s gyereket.

Nekem 3 gyermekem van, ebből 2 sni-s, mindkettő tanulási és viselkedés zavaros.

Nagyon sokan pedig szeretik a mézes mázos oldalt mutatni a downos gyerekről/emberről.

Nagyon sok downos tinikorban nehezen kezelhető, agresszív a hormonoktól.

A kérdésem : voltatok a gyerekkel kivizsgáláson? Látta szakember? Van kódja?

Te követlezetes vagy, vannak szabályok, napirend? Vagy mindent megkap a gyerek amit csak kiejt a száján?

Épeszű ember pedig nem szeretne egy fogyatékkal élő gyermeket, csak mert úgy hallotta nagyon kedvesek.. És nem tetszik a meglévő hisztis.. 🤦‍♀️

Hidd el ha downos gyermeked lenne, akkor meg az lenne a bajod, hogy :

- Nem egészséges

- Műteni kell, mert szívbeteg

- Kirekesztik

- Félnek tőle a gyerekek.

- Azért kampányolnál, hogy a tiéd értékesebb, mint egy egészséges.

- Az egész életedet rá kellene áldoznod.

Szerintem mindkettő elég nehéz, de talán egy értelmi sérülttel könnyebb, mint egy viselkedésproblémás(auti+adhd) gyerekkel.

Az elsőnél pl bele tudsz törődni, meg tudod gyászolni a az egészséges gyereket, és eléggé tisztában vagy vele, milyen élet vár rá, remekül kiépített támogatási rendszer van nehezen önállóvá váló gyerekeknek, bentlakásos sulik, meg minden. Van downos kislányt nevelő ismerős(iskolás már), a lány elég magának való, ritkán veszi fel a fonalat, de nyugis, viszont olyan, mint egy kisebb tank, ha kigondol valamit megy, és nem angyon hallgat másra, mert hát ugye nem tud. Eljátszik leginkább egyedül, néha egy két mondat, de kb ennyi. Szobatiszta(nappalra, éjjelre nem tudom), eszik, nehezen öltözik, keveset nehezen beszél, és hát na. Értelmi sérült.

Szüleinek nem volt kérdés az egymi, egy idő után bentlakásos középsuliba fog járni, tanul valami egyszerűt és itt jó programok vannak nekik, ilyen koleszszerűen lakva élheti le az életét. Persze jó sok pénz, de mivel nem ép értelmű, és rájuk remekül kidolgozott rendszer van, semmi kételyük nem maradt, harmonikusan élnek, problémamentesen. Kislány járt délután is bölcsibe, oviba, suliba, szülők dolgoznak, irigylésre méltó életük van. Gyerek sportol(van nekik külön SNI sport, judo), és vannak barátai az oviból/suliból, hisz ez a közege és könnyen kijön másokkal(mert nem igazán foglalkozik másokkal). Van külön nekik játszóház, ahol nem nézik ki őket, és csoportosan mennek rendezvényekre, gyerek nem borul ki könnyen, csak ha nem tud valamit megcsinálni sokadszorra, de mivel egyértelmű, hogy mindig segítségre fog szorulni, sokat segítenek neki, pl húzzák a zokniját, meg ilyenek.

Ezzel szemben itt vagyunk mi, gyereket bölcsiben sem tűrték meg, oviban, suliban csak délelőtt járhatott a dühkitörései miatt, sokáig nem tudtam mi van, ráadásul "enyhén érintett", amikor nem dühös, nem tudod megmondani, hogy más valamiben. Egymi nem veszi fel, mert ép értelmű és jó képességű, sima suliknak viszont a magatartása nem oké, nyilván szülőknek se oké, totál elszigetelődés, munkára esély sincs, a jövő meg bizonytalan. Magatartásra ható fejlesztés nincs, mert nem tudja magát szabályozni, nem az a baja, hogy nem érti, hanem hogy erre még nem képes, de folyamatosan fejlődik, csak lassan. Bentlakás szóba sem jön, hisz önálló életre van esélye, másrészt meg ott a szorongás, hogy börtönbe kerül, vagy szedálva fogja élni az életét, ha megnő és verekedni fog, neadjisten megöl valakit. Ráadásul ezeket ő is felfogja, komoly lelkiismeretfurdalása is szokott lenni a tiszta időszakaiban. Barátok, munka, intézmény, elfogadás, jövőkép mind bizonytalan, mellé pedig nem csak ellátni kell, hanem figyelni, hogy ne bukjon ki, mert nem tudod, min fog kibukni. Amíg a downos kislánynál előjele van, addig az enyémnél nincs, egyszercsak gondol egyet valaminél, és bumm, és ha rosszul kezeled, durva is. A downos kislány is gondolom ment neki kisebb korában az anyjának, de nagyobbként nincs ilyen gondjuk(10 éves), nálunk meg van, és nem csak velem.

Ráadásul az enyém nem bírja a többi érintett gyereket, mert mind több frusztrációt jelentenek számára a viselkedésükkel, így közösség sincs, ahova tartozna, de igénye az lenne rá, amíg a downos lánynak nincs. Az enyém látja, hogy kilóg, a downos nem. Szóval őszintén úgy érzem, hogy a mi helyzetünk nagyobb szívás, és ennek a downos gyereknek az élete kiszámíthatóbb, biztonságos, nem szülőkifacsaró.

Ja és a közvélemény.. Amíg a downoson látszik, hogy gond van, az enyémnél nem mondod meg, hogy más, amíg szélsőségesen nem reagál random, így rettenet sok kritika ért, és sok csúnya pillantás, amíg a downos szülő együttérzést kap és dicséretet, hogy ő ilyen nehéz teherrel küzd, és milyen szép tőle meg milyen jól csinálja, milyen aranyos, jó gyerek.

Nálunk meg ennek az ellentéte.

De ja, a tudat vígasztal, hogy legalább van esély rá, hogy vége lesz, és behozza a lemaradást önszabályozás terén annyira, hogy önálló élete lehessen, egyszer talán beérik a sok erőfeszítés, a downosnak meg ugye nincs esély se, de annak is megvan a maga jó oldala, legalább tudja, mire készüljön. Én mit fogok csinálni, ha erősebb lesz nálam? Szedáltassam le egy életre? Vagy majd egy rossz pillanatában megöl? Vagy védekezésből véletlen én ölöm meg? Vagy megöli magát egy kiborulása/károkozása után, mert annyira szégyelli, hogy ilyet csinált? Hatalmas kérdőjel, mi lesz, ez a legrosszabb lehetőség, de a legjobb meg, hogy családja és olyan munkája lesz, amit szeret csinálni és meg tudnak belőle élni, és majd unokázhatok.. végülis van fejlődés, csak legyen folyamatos..

Persze biztos sokfajta downos gyerek van, de akit mi ismerünk, azoknak hawaii az élete a miénkhez képest, és mivel látom itt mellettünk az egymis gyerekeket délután, tudom, hogy sok értelmi fogyatékos gyerek szüleinek sokkal könnyebb, mint a viselkedészavarosoknak. Persze érthető, a viselkedészavaros biztosan agresszív, ami nem beleférős, az értelmi sérült meg csak néha agresszív, az meg beleférős.

Na mindegy, egyáltalán nem volt hülyeség a kérdező kérdése, sőt, ritka ilyen értelmes kérdést látni, akkor is, ha őt konkrétan nem érinti.

19! Enyhe autista gyereket nevelek. Asperger a Szakszolgálat szerint, pervazív zavar a pszichiáter szerint. Itt is megvan a kilógás mindenhonnan,a dühkitörések,az agresszió. Emellett a 120 feletti IQ.

Minden szavaddal egyetértek!