Ha szenzoros zavart diagnosztizálnak, muszáj "kezeltetni"?

“Itthon mindig mondom neki előre mit fogunk csinálni, 1-2 percre előre, így felkészülhet és akkor nincs hiszti”

Ez szerinted normális? Ez csupán valami saját tempóban való fejlődés? Nagyon nem.

Képzeld el, hogy majd óvodában vagy bölcsiben ez miket fog eredményezni.

Kérdező, csak annyit mondanék, hogy én is annyira "idomultam" a sajátomhoz, hogy rohadtul meglepett, amikor láttam, hogy másoké hogy elvan, megoldja a dolgokat az én idomulásom nélkül. Én pl szinte mindig cipeltem, én is mindig leguggoltam hozzá, mondtam neki, észre se vettem, hogy fix helyeken vagyunk, hogy ne szivassam magam(meg őt) azzal, hogy elszalad vagy sírna..

Tegnap is észrevettem magamon, hogy amíg én anyukás beszélgetésen vagyok, a másik rá se néz a gyerekére a háta mögött, én pedig minden második szónál nézem. Az övére egyszerűen nem kellett nézni, tudta, hogy nem lesz gond, én viszont nem tudtam!

Ha kimegyünk látok mást olyan szinteken, amiken az enyém már átesett(fiatalabb gyerekeket), akkor ordít a különbség és nem értem, hogy nem vettem észre. Annyira hozzá tudunk nőni a gyerek igényeihez, hogy már fogalmunk sincs arról, mi is az áltagos.

Lehet, hogy a gyereknek totál semmi gondja nincs, lehet, hogy apróság, de nem tudhatjuk, annyira odáig vagyunk értük, annyira alkalmazkodunk és annyira akarjuk hinni, hogy nincs, hogy egyszerűen vakok vagyunk rá, és ha észre is vesszük(én is észrevettem, hogy az enyém pl hangosabban sír másoknál, meg sokkal barátkozósabb más korabelieknél) 50millió okot tudunk és minden lehetőségbe kapaszkodunk, hogy "mi lehet még azon kívül". Én a mai napig nem gondolom, hogy a gyerekem autista. Szerintem ő érzékeny, nagyon szociális, könnyen ideges lesz, stresszre "felgyorsul a gyerek és hárít" és nagyon okos, ezért hiszi, hogy mindent jobban tud és ezért nem csinálja néha, amit mondanak neki, logikai kibúvókat keres, hogy ne kelljen csinálnia. Más szerint meg autista.

Szerintem a tiéd talán csak nem átlagos, nem biztos, hogy tudnak segíteni neki, hogy beilljen a fejlődése a keretbe, nem biztos, hogy van már kategória, ami valóban rá illene, de azért ha kimész, te is fogod látni, hogy más. Lehet csak annyira, hogy nem fog neki gondot okozni később, nagyon remélem, hogy így lesz. Amiket leírtál, mintha én lettem volna:) Csak oda vittem, ahova muszáj volt, mindent magyaráztam és teljesen a gyerek érdekeinek, nyugodtságának rendeltem alá magam tudattalanul.(kötődés:) Annyira ráhangolódtam, hogy nem tűnt fel(nem mindig), hogy az igényei nem átlagosak.

Szerintem egyébként kivételesen jó a kapcsolatod a gyerekeddel, kevés olyan anya van, aki minden rezdülésére reagál. Mondjuk azért, mert egy átlagos gyerek nagyon keveset rezdül. Ki szokták hozni az udvar melletti játszóra a bölcsis csoportot. Magánbölcsi, több csoport, MINDEGYIK nyugis. Mondanak nekik valamit és megcsinálják, lassan mozognak a játszótéren, kint vannak egy órát, halkak és nem sírnak, csak irtó ritkán. 1,5-3 évesek. Én meg csak lesem őket. Olyanok, mintha nem lenne önálló akaratuk, megcsinálnak mindent, elnevetgélnek, elhomokoznak, azt mondják nekik félhangosan, hogy "gyere ide Balázska", had töröljem meg az orrod" és odamegy 3 méter távolságból elsőre! Vagy azt mondják :"julika ne emeld magasra a játékot, kiszórod belőle a homokot" és megteszi elsőre, halkan kérve! És én el sem hiszem, hogy ilyen van és mind ilyen!:) Mi a gyerek 2 éves koráig nem voltunk, csak 2x játszón, udvarra vittem le a játszóra helyette, de az mindig kihalt volt(közös társasházi udvar).

Tudom ne hasonlítgassuk a gyerekeket, de ez MIND egyforma viselkedésű, vagy 30an vannak. Az enyém mer pörgött, többször kiborult, nem ment fűre, félt, bátor volt(felmászott felfelé a csúszdán), ha elesett olyan hangosan sírt, üvöltve.. ezek meg csak pityeregnek. Az enyém beszaladta a játszót, körbe a bokrokat, megfogdosott mindent, társainak kezét fogta, játékot akart adni neki, ők meg.. közben egyet mozdulnak, amíg az enyém 10et. Akkor is ilyen volt az enyém, ha egyedül volt, vagy egy gyerek volt körülötte, akkor is, ha sokan voltunk új helyen. Ő ilyen volt. Most is énekel kézmosásnál, beszél hangosan játék közben és gyors. Szóval csak nézz meg más babákat, hagyd a neurológust és írasd be cuki délutáni foglalkozásként tsmtre. Nem azért, mert a doki mondta. Vagy csak bármilyen csoportos mozgásos/zenés foglalkozásra járj vele, mondjuk ringatóra.

Egyébként rádküldik a családsegítőt, ha a gyerekorvos és a védőnő jelez, te meg nem viszed, és ebben a rendszerben igazuk lesz, mert ez szerintük a gyermek fejlődése ellen való. Szóval én keresnék egy cuki foglalkozást, és azt mondanám a dokinak, hogy "már fejlesztik itt és itt" akkor is, ha nem ezt gondolom. Nagyon gyorsan meg kell tanulnod hazudni másoknak, sok szükséged lesz rá, mert van gyereked.

65 mintha én írtam volna. A mai napig meg tudok állni és csodálni a tipikus gyerekeket hogy mennyire mások és nem hiszem el hogy hogy a francba nem vettem észre a fiam majd 2 éves koráig hogy mennyire nem olyan mint a többiek.

Nem is értettem hogy tudnak a bölcsibe egyszerre annyi gyerekre vigyázni, mikor olyan idős volt a fiam...

Persze, az enyém nem tipikus autista, de nem lehetett oviba járatni pár óránál többet, most meg magántanuló, nem tud beilleszkedni. Egyik pszichés betegség sem fedi le igazán, egyszerűen nagyon gyorsan ideges lesz, és ha fokozzák durva is. Régen ugye ez nem volt, amíg közösségbe nem került bölcsiben, ahol fix szabályokhoz kellett alkalmazkodni.

Nem csak egyfajta nehézség van, abból van 100 különféle. "Átlagos" gyerekből viszont csak egyfajta, hangyányi eltérésekkel. Ha másnak szemet szúr, hogy a tiétek nem az, pláne olyannak, aki millió gyereket lát/látott és dolgozik velük, és nem a szomszéd néninek, akkor valami van benne, de nem azt jelenti, hogy olyan súlyos-enyhe(attól függ, honnan nézzük), mint a miénk, vagy hasonló. Egyébként az enyémhez hasonló gyerekből még egyet sem láttam, pedig évek óta ilyen körökben forgunk, nem illik a gyerek egyik sémába se.

"Tegnap is észrevettem magamon, hogy amíg én anyukás beszélgetésen vagyok, a másik rá se néz a gyerekére a háta mögött, én pedig minden második szónál nézem. Az övére egyszerűen nem kellett nézni, tudta, hogy nem lesz gond, én viszont nem tudtam!"

Az én tapasztalatom az,hogy a tipikus elhanyagoló ( jól szituált,de mégis nő a gyerek mint mint a gyom) anyák nem nézik a gyereket úgyse lesz baja alapon. Lehet ezek a gyerekek valamivel önállóbbak mert magukra vannak utalva az adott szituációban,de ne érezd,hogy ez a normális.Az a normalis, hogy az ember ránéz és nyomon követi még az 1-2. Osztályos gyereket is,pláne az ovisat.

"Az én tapasztalatom az,hogy a tipikus elhanyagoló ( jól szituált,de mégis nő a gyerek mint mint a gyom) anyák nem nézik a gyereket úgyse lesz baja alapon. Lehet ezek a gyerekek valamivel önállóbbak mert magukra vannak utalva az adott szituációban,de ne érezd,hogy ez a normális."

Azért itt ott van az is, hogy a gyerek egyénileg milyen. Nekem az elsőnél nem dőlt össze a világ, ha leültem a játszón a padra, és homokozott. Nyilván figyeltem, de ha egy pillanatra elfordítottam a fejem, se volt tragédia.

A másik kettőnél ez szóba se jöhetett (mostmár elég, ha csak nézem őket, persze azt kell is, de mostmár le merek ülni a padra, hogy a kicsi 4 éves lesz lassan...)

Kérdező legalább egy neurológiai kört tennék, inkább fölöslegesen, minthogy későbbb legyen gond.

Kapsz egy papírt, ha minden rendben van, nem fog utána csesztetni senki, hogy hova vigyed.

(Nálunk idegrendszeri éretlenség, BTMN és SNI, egyelőre konkrét diagnózis nincs, óvodások, most ott kapnak fejlesztést.)

A szociális dolog nálunk is hasonló. Ha szomszéd száll be a liftbe, mindkettő azzal a mozdulattal áll mögém. Ha ritkán làtott rokon, ismerős jön, szintén. A középső pl köszönni se szokott, hiába szólok rá. Meg lett tanítva... És ilyenkor magyarázkodni, hogy nem bunkó a gyerek, hanem egyéb problémái vannak... :S A kicsi köszön, pedig elvileg ő a problémásabb...

Nyilván nem csak ez van, és másfél évesen még nehéz amúgy is bármit mondani, de én akkor is amellett vagyok, hogy inkább egy felesleges kör, mint később nagyobb sz*r a nyakunkba.