Ha szenzoros zavart diagnosztizálnak, muszáj "kezeltetni"?
A gyerekemre jelenleg ezt a címkét próbálja ráragasztani a gyerekorvosa. Én viszont nem látok rajta semmi extrát, sőt úgy látom, hogy exponenciálisan fog fejlődni, most éppen egy nagy nekirugaszkodási időszakban van. Az apja, meg én is ilyenek vagyunk. Addig nem nyilvánulunk meg, amíg úgyis csak bénáznánk. 1,5 éves, még nem nagyon beszél, viszont szinte mindent, ami hétköznapi téma itthon, megért. Vannak kényeskedései, dehát kislány...nehogy már tilos legyen. Úgy vagyok vele, hogy bizonyos határokon belül akkor kezd el beszélni, amikor neki tetszik. Azzal se értek egyet, hogy minden gyerek legyen egyforma, és ha kicsit is eltér, akkor passzírozgassuk vissza az "egyenes" útra. Nem igazán szeretnék benne betegségtudatot kialakítani sem, mindenféle terápiákra hordozgatni, egyáltalán ezzel foglalkozni. Én megértem, hogy van, amikor tényleg lépni kell. De jelenleg azt érzem, hogy nem hagynak minket élni, mert ennek az egész intézményi gépezetnek kell a saját maguk által kreált munka. Annyira jó, hogy én még abban a korban nőhettem fel, amikor nem volt divat minden mukkanásáért már betegnek kikiáltani egy gyereket...
A kérdésem az lenne, hogy ha tényleg megkapja ezt a diagnózist, én köteles vagyok kezelésekre hordani, ha az orvos javasolja?
válasza:Én továbbra is tartom, hogy semmi értelme 3 éves kor előtt ilyesmivel foglalkozni. Tényleg betegesegtudatot general, a szuloben inkomoetenciatudatot, megzavarja a kötődést.
Mi jártunk egy darabig TSMTre. Mondokakra kellett hintaztatni egy pledben, meg labdát gurigatni. Csodálkoztam is hogy ez most miért fejleszti jobban mint a szokásos otthoni játék. De azért sok pénzbe került.
Persze ahogy bekövetkezik egyébként is a normál idegrendszeri érés, akkor mindenki azt hiszi hogy a TSMT-tol javult a viselkedése.
A gyógypedagógusok meg tobbnyire súlyos serultekkel kapcsolatos módszereket tanulnak, az ilyen tornák meg nem specifikusak 'mindenre is jok' és 'artani nem arthat' - de a család életét átalakítja, nagyon nagy szorongást generál az anyukakban.
Ja és mondtam már hogy az én fiamra 3 felé szakember 3 felét mondott 2 éves kora körül? Szerintetek mennyire növelte ez a bizalmamat? Persze most mondhatja mindenki, hogy de ez egyedi eset volt, biztos egy rossz pszichológushoz/gyogypedagogushoz/konduktorhoz mentem. Meg mert nekik a TSMT hatott.
Na mindegy, a lényeg én azt mondom, örültem volna ha ovodaig nem tudtam volna semmit, nem mondtam volna semmit, mert úgyis a közösségbe kerulessel jön ki az, ha olyan baj van amivel tényleg kell foglalkozni, mert nem hiszem hogy életminőséget befolyásoló dolog, ha a gyereket zavarja ha piszkos a keze (könnyen megoldható, idővel pedig magának is megoldja, pl én is utálom ha koszos a kezem, van nálam fertőtlenítő kendő wow).
válasza:21 vagyok:
Bocs ha kicsit keserűen hangzott amit írtam, de engem a padlóra küldött hogy folyamatosan kaptam az okoskodast hogy mi a gyerekem érdeke, és milyen felelőtlenség ha nem jaratom fejlesztésekre minél hamarabb, miközben nincs is elérhető lehetőség nagyon a kozelemben, mikor meg elmentem 100 kilomterre, akkor meg játszottak a gyerekkel és hummogtek hogy sokat kellene mozogni vele, meg nagyon kell szeretni.
válasza:21! Ennél jobban nem tudtad volna összefoglalni! Egyedül annyit kellene szerintem csak csinálniuk, hogy szólnak a gyerek anyjának, hogy játsszon többet a gyerekkel, és mutatnak is játéktípusokat, amik "fejlesztik".
Nekem az, hogy adamo hinta nem mondott semmit, mikor baba volt, de ha újra kezdhetném, biztosan hagynám benne párszor csecsemű korától. Vagy ilyen formaberakós dolgokat, ujjbábos könyvet, de rengeteg egyéb játék van, ami áldás szinten mozog. A sok hülye tanácsot meg, hogy "jajj ne legyen koszos aruhácskája" elengedném(előre tudnám, hogy a rokonok nagyrésze ididóta) és turkálhatna kézzel az ételben, ehetne az ujjáról, belemehetne a sárba, párszor engedném leesni a mászóka alsó fokairól és beraknám egy olyan közegbe amint mászni kezd, ahol normálisan tapasztalás útján tud tanulni, kit érdekel, ha rámászik egy hangya és talán megcsípi, leraknám a fűbe pl.. Otthon csak úgy mászott, hogy figyeltem közben folyamatosan a nagyszőnyegen.
Mi nagyon sokat játszunk vele, és megvan a tervünk a következő lépésekre is, de kicsit úgy éreztem, hogy az orvos már eldöntötte magában, hogy milyen a gyerek, és hogy mi sz*r szülők vagyunk, láttam rajta, hogy neki ez így beugrott, hogy ilyen a gyerek, és utána már hiába soroltuk, hogy még miket csinál. De tényleg éreztem felőle egy szinte már egy felháborodottságot. Utána néztem, hogy mit is jelent ez a diagnózis, és egyáltalán nem is igaz rá, kifejezetten ügyes mindenben, tehát még részterületet se tudnék mondani, hogy (most) miben nem. Régebben botladozott nagyon, mert kihagyta a mászást teljesen, de már ezt is kinőtte, fut, ha elveszti az egyensúlyát, megtalálja. Pontosabban rúgja a labdát, mint én magam :D Beszéd nincs, de látom a folyamatos fejlődést. És semmi ilyen érzékszervi zavart nem látok nála. Kicsit az a benyomásom, hogy az orvosnak rólunk mint emberekről is megvan a véleménye, és mindenáron a saját értékrendjét akarja ráerőltetni a gyerekre (ránk nyílván nem tudja), mintha meg akarná menteni a "h*lye" szüleitől. Meg az is a baja, hogy miért nem szocializálódik. Már szerinte egy másfél éves gyereknek már röhögve kell fetrengenie a játszótéren a többiekkel, két pofára túrva a mocskot. Már előre félek, hogy minek fogja bélyegezni, hogy 12 évesen nem a barátaival csövezik koncertről koncertre járva...
És ahogy 21 is írta, valamennyire az is bosszantó, hogy erősítjük a betegségtudatot benne, ahelyett, hogy hagynánk a saját tempójában fejlődni. Plusz nekem is frusztráltó, hogy gályázok a gyerekért, minden nap bezuhanok éjfélkor hullaként az ágyba, és akkor lesz*rszülőznek. Mert nekem ez az, hogy már ilyen basic dolgokra, amiket leírtatok, hogy miből áll egy ilyen foglalkozás, is már külső szakértőt kelljen hívni, mintha a szülő képességeit meghaladná, hogy labdázzon, meg játsszon vele. Valószínűleg ha nagyon erőlteti, akkor abba belemegyek, hogy beszéljek egy ilyen szakértővel, és meghallgatom az ajánlásait, de hogy ő játsszon közvetlen a gyerekkel ilyen idős korában, az kizárt. Ha látom, hogy folytatódik a jövőben a címkézés, vagy csak a csesztetés, mert amikor már érti a gyerek, hogy miről van szó, akkor sincs rá szüksége, hogy mondogassa neki, hogy ő egy gátlásos kripli, olyan dolgokért, amiket mi a szülei még amúgy teljesen normálisnak is tartunk, akkor meg váltunk.
A másik meg az, hogy úgy érzem, hogy az orvos az autisztikus vonásokat keresi benne, és azokat szeretné kigyomlálni. És részemről ez is kérdés, hogy miért üldözendő, ha valaki autisztikusabb, mint a nagy átlag. Több féle személyiség van, és ahhoz többféle agyi berendezkedés tartozik. Nyilván nem a levegőből jön a személyisége, hanem van idegi, neurológiai háttere. Szerintem nem kell mindenkinek ugyanolyannak lennie. Eleve már az fura számomra, hogy a szélsőséges autizmus betegség, míg a szélsőséges élményfüggő viselkedés az mindenki számára rendben van.
válasza:Nem vagyunk egyformák.
Ha nekem ilyet mondana a gyerekorvos, nekem azzal annyira belerakná a bogarat a fülembe, hogy addig mennék míg egy jó szakember nem látja.
De ha te ennyire bízol az anyai ösztöneidben, akkor biztosan minden rendben van.
válasza: válasza:Eddig annyit lehwt tudni, hogy nem beszél, nem szereti ha maszatos lesz, meg szociálisan nem túl fejlett.
Ha csak ennyi van, akkor sürgősen új orvost kell keresni, mert ez a jelenlegi totál hülye, vagy van más erős tünet, de anyuka azt magának se akarja bevallani.
válasza:
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!