Ma Magyarországon hány problémás gyerek van, és ebből mennyi van kezelve szakember által?
Úgy problémás, hogy a viselkedése, magatartása, szociális beilleszkedése, tanulása nincs rendben, és szakember fellépésére lenne szükség.
Én tippem: 500 ezer problémás gyerek, ebből néhány ezer van kezelve.
"kell a papír, mert segítséget kap. Erre leírtam, hogy nem, nem kap segítséget. Hiába van leírva, hogy kéne neki, nem kapja meg."
Én meg erre írtam, hogy szólni kell az igazgatónak, ha a tanárok nem tartják be azt, amiről ő határozatot hozott, és akkor majd megkapja a gyerek a segítséget.
Nem fogja megkapni akkor sem. Volt, hogy bementem az igazgatóhoz, és utána felhívott a tanár, és ordibált velem fél órát, hogy mégis mit képzelek magamról, és hogy milyen gerinctelen alak vagyok. És hogy akkor sem engedi meg a számológép használatot a gyereknek, és hogy nem kap több időt, mert nem dolgozik, hanem az ablakon nézeget ki. Ja, hogy erről szól az adhd? Bocsi. Szerinted ezek után hogy bánt a gyerekkel? Na, köszi szépen. Ilyen áron nem kell a "segítség".
Ez a tanár elment, a következőnek már nem is szóltam.
Összesen hány tanára van egy gyereknek? És milyen gyakran váltogatják egymást a jelenlegi helyzetben? Kb hetente balhézhatnék. Köszi, de nem, csak rosszabb lett a gyereknek.
NE KÉRJETEK KÓDOT A GYEREKEITEKNEK!
"utána felhívott a tanár, és ordibált velem fél órát, hogy mégis mit képzelek magamról, és hogy milyen gerinctelen alak vagyok. És hogy akkor sem engedi meg a számológép használatot a gyereknek ... Ez a tanár elment, a következőnek már nem is szóltam."
Hát, ha ennyiben hagytad... Ebből még nem következik, hogy másoknak sem érdemes megkérniük a gyerekük számára azokat a könnyítéseket, amiket szakember javasol.
Tudod elég határozott ember vagyok. Igen, annyiban hagytam. Amióta megszülettek a gyerekek, abból áll az életem, hogy küzdök. Mégis mindig én leszek a hibás a végén. Egyébként a te életedben volt már olyan, hogy anyukád bement az iskolába balhézni, és neked utána jobb lett? Most őszintén. Anyám soha nem ment be. Azt mondta, hogy annál jobban megszivat a tanár utána. Én nem hallgattam rá, eleinte bejártam a suliba. Mesélhetnék, hogy mit műveltek a gyerekeimmel a tanárok. Igen, annyiban hagyom. Jobban járnak vele. Ha a tanár rossz jegyet akar adni neki, akkor rossz jegyet is fogadni a gyereknek. És nem igazán szeretik azokat a szülőket, akik folyton bejárnak balhézni. Ezt az energiát inkább a gyerekek lelkének építésére használom. Igen, vedd be a lesz.arom kapszulát gyerekem. Nem te vagy a hibás. Attól még okos vagy és én szeretlek.
Egyébként neked van ilyen gyereked? Kibicként elég könnyű ám osztani az észt.
Ilyen gyerekeket (is) tanítok.
Iskolaváltás?
Utolsó, annyira meg vagy vezetve, hogy fáj leírnom ezeket, nagyon sajnálom..
Oviban nem lehet senkit kizárni, mert pelenkás. MUSZÁJ felvenniük akkor is, ha nem akarják(nyilván nem akarják), ezért próbálják ilyenkor meggyőzni a szülőt, hogy inkább hagyja bölcsiben/kérjen halasztást a jegyzőtől, amit a szülő megtehet. De ha a szülő oviba akarja rakni, nem akadályozhatják meg, joga van a gyereknek járnia pelenkásan is. Pelenkát nem cserélhetnek oviban hivatalosan, így lesz pár "baleset", de ennyi. Nem tudják kizárni a gyereket, csak izmoznak és megvezetik a szülők, hogy nekik könnyebb legyen.
Nem könnyítés, hogy fenthagyják egyedül és kizárják órákról. Minden problémás gyerekkel megteszik, pedig nem tehetnék meg, nálatok sem. A legtöbb szülő az ellen küzd, hogy ne zárják ki a délutáni óráról a gyerekét, aminek rohadtul örülnek a suliban, hogy nincs ott. Te meg önként elviszed.. minden helyen fű alatt elvitetik a nehezebb gyereket, vagy bepróbálkoznak, hogy elvigyék a szülők, pláne, ha válogatós is.. Gondolj bele, teljesen ellehetetleníti a munkavégzést, csak a segély marad. Szabálytalan ilyet csinálni, ez nem segítség, hanem rutin, amit megtesznek, hogy szabaduljanak tőletek. Nem felkarolták. Kizárták. Felkarolás az lenne, ha lenne mellette gyp asszisztens, aki szép lassan lekíséri az udvarra, először nézik a suliépületből a sok gyereket beszélgetve róla, odahívnak hozzá 1-2 gyereket, együtt játszatják bent az ajtónál, majd kint az ajtó előtt.. szép lassan besegítve olyan dologba, ami normális és meg kell szoknia.
Ti ki lettetek zárva és még el is hitették veled, hogy ez segítség és a te/ti érdeketek.
Rengeteg gyerek megy balesetesen, nem szobatisztán oviba, mindenkinek kialakul a szobatisztasága pár hét után:)
Nemtudom, olyannak tűnsz, aki keveset tud és örül a kalitkának, mert az megvédi, de nem veszi észre, hogy be is van zárva.. a gyereked érdekében kéne felébredni..
38-as, mennyire igaza van! És a segítőkész együttműködő szülő, szegény tényleg meg van vezetve.
Az én fiam pervazív zavarral ment iskolába. Előre szóltam. Heti 4 óra volt neki kiírva plusz pedagógiai asszisztens. Úgy indított a suli, hogy heti 2-nél többet nem tudnak neki adni, ha nem tetszik, vigyem máshová, ahol tudnak ennél többet. Ez mindig a válasz, hogyha nem tetszik, el lehet vinni. Ped. asszisztens egy darab volt a suliban, azt megkapta az osztály. Mint megtudtam, nem az én gyerekem miatt, hanem azért, mert pályakezdő tanító nénink volt. A párhuzamos osztályban panaszkodtak a szülők, hogy napköziben nincs kész a lecke soha, ezért át is tették oda a ped. asszisztenst. Aztán a fiam persze ki volt akadva, pláne, hogy még a kedvenc tanítónőjét is kirúgták. Ezek után be lettem hívva, hogy úgy viselkedik a gyerek, amit ők nem tűrnek. Akkor a fejükre olvastam bűneiket, a válasz persze megint az volt, hogy ők nem tudják kezelni, vigyem máshová. Mondtam, hogy nem viszem máshova. Erre ők nagyon kedvesen felajánlották az egyéni tanrendet. Kiteszik a gyógypedagógussal egy terembe, és majd fokozatosan visszaintegrálják. Ennek eleinte én is örültem. Aztán az lett az integrálásból, hogy még szünetben sem játszhatott a többi gyerekkel, ketten ültek a fejlesztőben egy szellemileg visszamaradott roma kislánnyal. Ő volt az egyetlen barátja, borzasztóan szomorú voltam. Az osztály ment fagyizni, őt nem vitték, még az ünnepélyeken is külön állt az osztálytól a gyógypedagógussal. És az iskola szerint nekem hálásnak kellett volna lennem, mert külön tanár foglalkozik a gyerekemmel. Délben elvittem, természetesen.
Teljesen átmosták az agyamat, elhittem, hogy a gyerekem milyen alávaló, rossz ember.
Aztán amikor beszéltem az osztályfőnökkel, hogy hogyan tovább, azt mondta, hogy ő nem vállalja érte a felelősséget, ha nem nyugtatózom be, nem engedi a többi gyerek közelébe. Akkor mondtam nekik, hogy itt volt elég, feljelentem az iskolát. Az igazgatónő nem értette, mi a problémám, ők aztán mindent megtesznek. Szerinte.
Végül beteg lettem, így csak simán elvittem a gyereket, de nem jelentettem fel őket. Pedig kellett volna.
Az új iskolában mondtam, hogy csak délig marad a gyerek, délután már csak tesi meg ének, meg ilyenek voltak, mondtam, hogy azon nem akarom, hogy bent maradjon. Bólogattak csak, de persze kivitték tesizni, és csodálkoztak, hogy mégis miért ne venne részt ezeken az órákon? Minden osztályprogramban részt vett, nem gyilkolt meg senkit. Még csak nem is ő volt a legrosszabb gyerek az osztályban. Most 8. osztályos, és simán elfér a többi fiú közt. Sőt, most, hogy kamaszodnak, elmondom, hogy az enyémmel van kevesebb gond. Tisztelettudó, nem szemtelen a tanárokkal, bár szerencsére ilyen gond nem volt vele soha. Szóval ennyit a nagy jóakaratú iskolákról, azért vigyázzatok magatokra meg a gyerekekre! Nem biztos, hogy nektek akarnak jót, ha kiteszik a gyereket az osztályból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!