Ma Magyarországon hány problémás gyerek van, és ebből mennyi van kezelve szakember által?

Én a munkám miatt elég sok iskolába járok. 20-25 fős osztályokban 3-5 BTM/SNI gyerek szokott lenni.

Kód nélkül kb. az osztályok fele problémás, aminek a szülői elhanyagolás az oka.

Mi az, hogy "Kód nélkül kb. az osztályok fele problémás, aminek a szülői elhanyagolás az oka."

Igen, az osztályok fele problémás, a nem problémás is problémás, mert mondjuk szorong, vagy allergiás, vagy ilyesmi.. de pont, hogy akinek van esze menti ki a korlátozó rendszerből és magánban fejleszti a gyerekét fű alatt, SNI-BTMN nélkül. A fejlesztés nem ér többet, ha benne van a rendszerben, a tanárok "papíros gyerekként" könyvelik el, és eleve jobban figyelnek a hibáikra, nem pozitív értelemben. Ha két gyerek belebeszél a tanításba a papíros jobban kap miatta, ha elrontja az egyik az csak figyelmetlenség, ha a papíros akkor ő nem képes rá, meg rengeteg ilyen van.

A tanárok alulképzettek, túlterheltek, az osztálylétszámok nagyok, ebben a rendszerben a kód hátráltat, nem pedig segítséget nyújt, ahogy kellene.

Vagy úgy érted, hogy a problémás gyerek problémáiért felelősek a szülők?

Remélem, hogy nem, max extrém ritka esetben lehet elképzelni, hogy Danika azért nem tudja megjegyezni a verset, mert a szülei elhanyagolták, vagy azért áll fel a helyéről, vagy azért rajzol csúnyán, mert nem foglalkoztak vele eleget, vagy azért verekszik, mert otthon is ezt látja. A legkevésbé verekedősek azok, akikre otthon rácsapnak, tisztában vannak az erőfölényekkel és félnek, hogy ők húzzák a rövidebbet. Akiket nem vernek, az nem tudja, mennyire fáj egy pofon, mit jelent, hogy a másik erősebb, könnyebben pattognak bárkivel szemben.

Gyógypedagógus vagyok. Dolgoztam integrációban. 1 szakemberre 25-35 gyerek jutott, tehát durva becsléssel csak 3 szakember elvisz 80-100 gyereket kb. Több, mint 10.000 szakember van, de így is hiányszakma az országban. Nem mindenki dolgozik integrációban vagy szakszolgálatnál, így van, aki "csak" kevesebb gyereket lát el, de mondjuk osztályszinten kb egésznapos oktatás keretében. Plusz a társszakmák, mint pszichológia, sima pedagógiai kompetenciák és terápiás szakkörök, foglalkozások is lefednek egy nagy tömeget. De továbbra is, szakemberhiány van, emiatt sokan maradnak ellátatlanok, meg ott van a szülők kisebb rétege, aki kb mindennel küzd a diagnózis ellen, aminek hiányában nem adható fejlesztés a már említett kapacitáshiány miatt sem.

Statisztikát nem ismerek a "problémás gyerekek" számáról. Ez attól is függ, kit tekintünk annak. Minden SNI-s, BTMN-s gyereket, vagy csak a beilleszkedési és magatartási zavaros stb diagnózissal, esetleg a pszichiátriai betegségekkel küzdőket is stb stb stb.

Nincs ennyi. A legtöbb "problémás" gyereket a szülei vágják tönkre. Válás, egymás ellen uszítás, bántalmazó környezet, napi 5 óra TV csak hagyja őket békén, stb. Egy teljesen egészséges gyerekből is lehet problémásat csinálni a fentiek tetszőleges koktéljával és a szülőknek kéne a szakember nem a gyereknek.

A valós tanulási nehézségek más kategoriába tartoznak és nehéz meghatározni. A legtöbb ilyen dolog az nem egy határozott vonal, amitől valaki pl diszlexiás és a legtöbb SNI sem egy egységes állapot, hanem vannak szintjei. Ezeknek a családoknak kéne segítség, de túlterhelt a rendszer.

Amúgy is hogyan méred össze, állítólag iskolakezdésre 1 év előnyt/hátrányt össze lehet szedni szülői odafigyeléssel, vagy nemtörődömséggel. Most akkor Pisti valóban beteg, vagy sosem labdáztak vele, sosem olvastak neki, nem rajzoltak vele? Ezt berakod egy túlterhelt rendszerbe, ahol nincs elég idő ezeket feltárni és máris kész a mai rendszer, ahol kb a szülő dönt, hogy mi legyen. Egyes szülők a teljesen integrálhatatlan gyereket is tolják végig tagadásban, mások meg a legkisebb fejlődési lemaradásra is futnak kivizsgálásra, ahol előbb utóbb kapnak diagnózist, ha elég helyre mennek hozzá. Hallani olyan sztorikat, hogy SNI-s gyerek intézményváltással hirtelen kivirágzott, tehát nem SNI-s volt, hanem más bajra is simán SNI pecsétet kapott.

Pistivel ha a szülei nem is, napi 8-9 órában énekeltek, rajzoltak, színeztek, olvastak az oviban éveken át. Aki sulikezdésre nehéz eset, arról nem a szülei tehetnek.

NAGYON elenyésző mértékben okolhatók a szülők, a gyerekverő, gúnyoló, alázó, elhanyagoló alsóbb rétegek gyerekei is többé kevésbé szófogadóak és elsőben egészen jól teljesítenek, akkor is, ha a szülei nem hogy nem tanultak vele, hanem még alázzák és ütik is. Itt az utcában is volt ilyen család, ott szidta a nagymama szegényt, ott pofozta fel az anyja, itt ordítoztak csomót, egy cuki szófogadó kisfiú volt oviban. De nem ő az egyetlen ilyen. Nagyon szeretik a szülőkre kenni, de a legtöbb nehezebben fejlődő gyerek szülei 10x annyit tesznek, mint az átlagos gyerekek szülei, csak ugye nehéz elfogadni, hogy nem a szülő tehet róla, könnyebb az ember élete, ha hibást keres, és olyan nevetséges dolgokat mondanak, hogy jajj dicsérd választékosabban, ne csak azt mond, hogy ügyes vagy meg jól csinálod, akkor az csodákat fog tenni a gyerekkel, elrontottad mert nem így csináltad. Aztán ott nő fel 500 gyerek, aki ügyes vagyot se hallott, csak szapulták, mégis semmi baja, tipikusan fejlődik..

A diagnózis ellen senki sem küzd, az SNI nem diagnózis. Az jelzés az iskolának, hogy Petike más, nehezebb vele bánjanak vele máshogy. Csakhogy a máshogy bánás nem kivitelezhető a borzalmas oktatási helyzeteket miatt, így csak a bélyeg marad, hogy Petike más. Na ez ellen küzdenek a szülők.

Hiába pontoztátok le, az 5-ös, és a 9-es teljesen megmondta az igazat.

Nem érdemes kivizsgáltatni, mert nem segítenek, ellenben megbélyegzik a gyerekedet.