Mennyire jellemzők az alábbiak autista/aspergeres autista gyerekekre?
Attól függ, mit miként értelmezel. Az én nagy fiam aspergeres, a kicsi sajnos mélyebben érintett.
Árulkodás: mindkettőre igaz. Ha valaki valami szabályelleneset tesz, azt azonnal elmondják nekünk, tanárnak, óvónőnek, de ez saját magukra is igaz, azaz pl.: én azt mondtam, hogy mindenki vehet ebéd után 2 db kinder csokit. A nagy jött sírva, hogy az öccse 1-el többet evett, de ő adta neki és azt mondta neki, hogy anya megengedte. A kicsi szólt az óvónőnek, hogy xy verekedett, mert őt bántani akarta z és xy megvédte.
Hazudik: próbálkoznak, de a nagynak nem megy, mert miután füllentett azonnal elmondaj az igazat, a kicsi belekezd, majd félúton közli, hogy "mindegy" és otthagy. :)
Gúnyolódik: a nagy már-már kényszeresen elmondja a véleményét sajnos másokról is. Én is naponta megkapom, hogy kövér vagyok, fogyjak le, meg fogok halni vagy az osztálytársa is megkapja, hogy lassú csiga (a fél oldala le volt bénulva). Ezeket nem bántásból mondja, csak még nem mindig tudja megállni, hogy a feltörő információknak útját állja, hogy ezzel ne sértsen másokat.
Manipulál: a kicsi megtanulta, hogy ha azt mondja szeret és megölel (irtózik az érintéstől) akkor kenyérre lehet kenni. Tudom, hogy ez csak annak szól, hogy valamit akar, de néha akkor is jól esik.
Szerintem nem teljesen mások ők mint a nem autista társaik, csak néhány dologban teljesen más a felfogásuk és az erre adott reakcióik is eltérhetnek a többi gyerekétől.
"Ezek akár kizáró okok is lehetnek vagy csak nem annyira tipikusan jellemző rájuk?"
Mint írták előttem: alapvetően a fordítottja jellemző: kínosan becsületesek (sokszor vérkomolyan, mereven, és ezért szeretik a róluk tapasztalatot szerző munkáltatók felnőttek közül például aspergereseket alkalmazni), nem érti a manipulációkat (inkább merevek valamilyen szinten, e vonatkozásban, tehát túl direktek), a direkt jellegükkel összefügg, hogy túl őszinték, hatalmas igazságérzetük van.
A gond abban állhat a kívülálók számára, hogy épp úgy, ahogy az aspie nehezen értelmezi a többséget, a többség is nehezen értelmezi az aspi viselkedését.
Azaz: sokszor negatívnak LÁTSZIK egy apsergeres, a nem autisták szemében, mivel nem értik őket... (Mivel a nem autiszták sokszor sajnos ömagukból indulnak ki...)
Például, ha már az árulkodást felhoztátok példának: egy aspie árulkodónak látszhat, miközben ő csak től direkt, túl őszinte. Tehát: a SZÁNDÉKA tök más, mint egy (neuro)tipikus embernek, amikor odamegy pl az iskolás gyerek a tanárhoz, hogy XY ezt és ezt csinálta. Egy aspie-ban a túl erős igazságérzet például okozhat ilyet. Ez nem árulkodás. Eg yneurotipikus gyemek inkább sunyiságból és nyusziságból meg ya tanárhoz, mert védelmet vár. Míg egy aspie meg jogos felháborodottsága okán! Nagyon ne mmindegy!
Persze ez nem mindig van így és nem mindig pont így -és körülményfüggő is-, de általában ez jellemző. Az alapvető működésmódjukat kell érteni, és akkor leesik a tantusz, mit miért csinálnak alapvetően.
Mondok egy további példát, ezt pot nem én tapasztaltam, de egy távoli kollága mesélte, aspie gyermekről, legyen a gyerek neve, mondjuk, Géza.
- "Gézuka, kérlek, vidd fel a naplómat a tanári szobába!"
Erre Gézuka lelkiismeretesen eleget tesz a kérésnek. Más kérdés, hogy nem érti a neurotipikusokat. Ezért mit tett a gyerek? Halál komolyan, sé tényléeg totál őszintén felvitte a naplót a tanáriba, a kezében cipelve, ott megállt egy pillanatra, majd visszajött kezében a naplóval.
Miért? Mert csak szó szerint tud értelmezni sok aspie, legalábbis kisiskolás korban még nagyon. Ő azt tette, amit mondtak neki, rugalmasság nélkül, mivel nem tud, úgymond, a sorok között olvasni, neki nem mondták, hogy a tanáriban hagyja is ott a naplót, és semmi értlme visszahozni.
Sőt, ő tudja a legjobban, hogy értlmetlen visszahozni a naplót, de azért tesz így, mert ő vér becsületes, segíteni akar általában (kivéve, ha megúnja a másik embert, vagy éppen leköti nagyon valami más dolog és nem figyel másra), és még mireg-morog is magában, hogy vajon miért bíztak rá értelmetlen dolgot... de ő becsetes, és elvégezte a feladatot.
Nos, ez egy tipikus eset, amikor éflreértik:
- "Gézuka, miért hoztad vissza? TE GÚNYOLÓDSZ VELEM??"
Ha valaki nem gúnyolódik -nem is érti a gúny mibenlétét- az a kisiskolás aspie. 1-2 apró módját érti, pl nyelvöltögetés, de ezt se teszi, mert tudja, hogy az rossz másnak, és ami rossz másnak, azt nem teszi!
Így, ha pl egy kisiskolás aspie nyelvet öltöget, biztos lehetsz abban, hogy NEM gúnyolódik, hanem valami más -sokak által szokatlan- okból teszi. Melyiknél épp mi okból. De nem gúnyból. Pl szinesztézia: a nyelvével ízlelia levegőt, vagy ha nem ez, akkor száz másik variáciü lehet, pl épp szórakozott prof módjára elmélkedik valamin, és észre se veszi, hogy nyjtogatja a nyelvét, esetleg így tikkel...
És rendre félreértik a neurotipikusok, mivel önmagukból indulnak ki...
Tizenéves korban viszont igenis van lehetőségük fejlődni, tanulni a többség gondolkodásmódját, tehát kisiskolásra igaz, ami példát az imént írtam. Tehát eyg tini aspie már nem egészen ilyen, kevésbé ilyen. Huszonévesen akár szinte teljesen el is tudják nőni a többségre vonatkozó téves értelmezésüket.
Ugyanakkor, tartsuk szem előtt, hogy kevés a közös pont az aspergeersek között (szoc és kommunikációs problémák és szervi alul-/felülingereltségen kívül alig van közös pontm végletesen eltérőek is lehetnek egymáshoz képest),
valalmint
az életkor is fontos szempont!
Nem mindegy, hogy pl 3 éves apsie, vagy 4 éves aspie, vagy 5 éves aaspie, netán 15, vagy 35 éves apsie!
Ovis korban (asperger szindrómát kb 3 éves kortól lehet diagnosztizálni) még nehéz különbséget tenni aspie és ne maspie között, mert még nagyon kicsik, mindenkire erősen jellemzőek az óvodások életkori sajátosságai. Kisiskoléás korbana legélesebb az eltérés apsie és a többség között. Tini korban kevésbé éles az eltérés, de még mindig nagy a különbség.
huszonévesen akár el si tudják nőni a negatív vonatkozásait, de ne feledjük: számos előnyk is van, sokuk mávészi zseni, és/vagy vmelyik tudományághoz van kíváló érzéke! Némelyiknek zseniális a humora, másik aspie meg nem érti a humort. Az egyik diszkalkuliás, de zseni festő, a másik meg matekzseni, de pálcikaembert rajzol! Ezek mind aspie-k! Hiszen kevés a közös pontjuk. Arra meg már kitértem, melyek a közös pontjaik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!