Hallásérült gyereket nehezen fogadnak be a társai?

Sajnos azt kell mondjam igen. A gyerekek gonoszak, mert mig a felnottek maximum gondoljak, azt ok ki is mondjak es ezzel megbantjak, pl. a beszedhiba miatt piszkalhatjak, ami egy hallasserultnel gyakori. De milyen sulyos? Van egy ismerosom akinek szinten hallasserult a kisfia, de ő specialis bentlakasos iskolaba jaratja, csak hetvegen jar haza.

Óvónő kérdése az egész, iskolában pedig közösség és tanárnő kérdése.

Sajnos az általános tapasztalat az hogy a gyerekek, tekintve hogy gyerekek, borzasztó éretlenek érzelmi intelligencia terén. Ebből kifolyólag aki más vagy kilóg a társaságból, az valami úton-módon célpont lesz. Nem mindenki által persze, megvan az értelmesebbik fajta minden osztályban, meg a butábbik fajta is, de a butábbik fajták szemében szinte biztos hogy céltábla lesz. Sajnos nem fogják fel az érzelmi kárt, sérülést amit okoznak vele mert egyszerűen nem értik (még az elszenvedője sem, csak szenved, de nincs felszerelve hozzá érzelmileg hogy megértse miért, és hogyan változtasson rajta, ignorálja őket, vagy fordítsa egyenesen az előnyére). Szülőként felelősnek érzeném magam hogy a gyerekkel megértessem hogy a mássága nem fogyatékosság (még ha hivatalosan akként is van jegyezve) ami által ő kevesebb a többieknél, olyan egyszerű módon hogy ezt a gyerek is tovább tudja mondani és pajzsként használni, megszégyenítve azokat akik őt cikiznék. Ő ugyanis nem tehet a hallássérültségéről, a gúnyolódóknak viszont a saját szégyenük a primitívségük. Ellátnám a gyereket pár frappáns válasszal, mint pl. önteltség, ez van a buta embereknek ész helyett. Minél üresebb a fej, annál hangosabb a száj. A beteg és buta emberek bizonyítványa a gyűlölet. Nem túl nyakatekert, egyszerű, bárki által felfogható, még is igen bölcs mondások, amik egy olyan környezetben ahol nem MINDENKI egy őstulok, igen könnyen megszégyeníthetik a gúnyolódókat, sőt akár tehetik vicces népszerű gyerekké a hallássérültet, akinek a mássága hirtelen király lesz, nem pedig ciki. Volt egy ismerősöm középiskolában, ahol csak fiúk voltunk - ebben a korban ha nincs egy csaj a környéken aki miatt érdemes normálisan viselkedni, farkastörvények és végtelen barbárság a jellemző. Szóval volt itt nekem egy barátom anno, akit Kajlának hívtunk mert az egyik füle kb. derékszögben előre hajlott a közepénél és olyan volt mint egy nagyobb kutya lógó füle. Senki nem csesztette vele, és nem azért mert napi szinten amúgy ne szedték volna szét egymást az emberek verbálisan, hanem mert király arc volt, a magához való ésszel, szociális képességekkel. E téren kell felvértezni a kis gyerekeket, hogy meg tudja védeni magát, hogy védekezésből a bejövő támadásokat annak forrása ellen fordítsa, és hogy legyen annyi tisztessége hogy ezt nem használja ki és lép át a zaklató szerepébe, hanem méltósággal kezet nyújt neki amikor a szerepek megcserélődtek.

Attól függ. Sok műlik az alsós tanítónőkön, de persze hiába próbál érzékenyíteni, ha némely gyerek olyan hozzáállást hoz otthonról, ő sem tud nagyon sokat tenni. A lányomnak van egyébként hallássérült osztálytársa, és elég magányos. De azt mondja, hogy szerinte a fiú is nagyon goromba a társaival, szóval azért húzódnak el tőle, nem is a hallása miatt. De ez meg bizonyára korábbi rossz tapasztalatokból ered, szóval ez elég össztett probléma.