Akinek a gyermekénék korán felmerült az autizmus milyen tünetei voltak? A korai 1,5évre gondolok.
Ostoba inkább az, aki egy tisztázatlan hátterű probléma megfejtéséből eleve kizár lehetséges összefüggéseket csak azért, mert a felkent tekintélyek azzal nem számolnak.
Jaj, ugyan már nézzetek utána, hogy ez honnan ered. Ex-playboy nyuszi összeállt egy Orvosi Kamarából kizárt dokival, aztán létesítettek egy ilyen klinikát, ahol állítólag étrenddel gyógyítanak autista gyerekeket.
Ha a gyereknek van ételallergiája, akkor nyilván jobban érzi magát, ha az allergéneket kizárjuk, de hogy egy mély állapotban lévő autista gyerek az étrendtől meggyógyuljon, az teljesen kizárt. Gondolkodni kéne, nem elhinni mindent.
A fiamat három éves korában diagnosztizálták autizmussal. Másfél évesen még nem volt semmilyen tünete.
A saját életedet keseríted meg, ha egy alig másfél éves gyerekben már most a betegséget keresed.
Másfél-két évesen az én fiamnak is sok furcsa dolga volt, ami alapján autizmusra gyanakodtam. Pl. túlzott hang- és fényérzékenység, hosszú dührohamok, amik során nem lehetett semmivel se megnyugtatni, pár hónapos korától nem lehetett ölbe venni, dédelgetni, sokszor nem figyelt a nevére, nem érdekelte, sőt kifejezetten zavarta más gyerekek társasága (csak felnőttekkel játszott), nem utánzott minket, a játékok nem igazán érdekelték, csak dobálta őket. De voltak ellenkező jelek is, pl. nagyon hamar elkezdett beszélni, mozgásfejlődése megfelelő volt, sokat mosolygott, nevetett. Bár nagyon válogatós volt mindig, jó étvágya volt és az alvással sem volt gond. Emellett viszont igazi "kétemberes gyerek" volt mindig, pár percnél tovább sosem tudta elfoglalni magát.
Ovi középső csoportban kapta meg az ADHD diagnózist, tehát jól láttam, hogy ő nem egy átlagos gyerek. A fejlesztések és az étrendváltoztatás hatására sok zavaró viselkedésformája megszűnt, elkezdett az oviban a gyerekekkel barátkozni, játszani, a finommotorikája is olyan szinten fejlődött, hogy jelenleg az iskolában rajz szakkörös és sok dicséretet kap a rajzaiért.
A 14-es által ajánlott könyvet én is ajánlom elolvasni, nekünk sokat segített. A könyv hatására elvittem gasztroenterológushoz, kiderült, hogy tejfehérje-intoleranciája van. Elkezdtem odafigyelni a táplálkozására, vitaminokat, étrendkiegészítőket vettem neki. Ezek (és a mozgásfejlesztés) nélkül nem tartom kizártnak, hogy később nem "csak" enyhe fokú ADHD lett volna a diagnózis, hanem autizmus (Asperger), bár ezt nyilván nem tudhatom biztosan.
A "Soha többé autizmus" fb csoporthoz érdemes lenne csatlakoznod, sok hasznos tanácsot kaphatsz (pl. mikor, hova lenne érdemes elvinned kivizsgálásra).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!