Milyen emlékeitek vannak az óvodáról ahová jártatok gyerekkorotokban?

Utáltam. Az evéseket, aludni. Sajnos sokszor bepisiltem, nem is szerettem elaludni emiatt.

Egy cipőház játékra emlékszem, azt szerettem.

A lányom ugyanoda jár, amikor legelőször beléptem, elöntött a sok rossz emlék. Máshova akartam emiatt beiratni, de végül az “én ovimba” ment bizonyos okok miatt. Szerencsére, mert szeret járni, az ovónők tündérek, a csoporttársak is aranyos, kedves gyerekek.

Hideg-meleg. Emlékszem, ahogy lány ovis pajtással a mászókán emlegettük a Vitéz László bábjáték (70-es, 80-as évek) ovis szóvicceit, amiket imádtunk 5 évesen: "Hű, de meleg van ebben a maJombaaaan!" (Értsd: maLomban.)

Kissé kellemetlenebb eset: mint a legtöbbeknek, akik kb 4-5 éves korukban jártak, a fejkörtérfogatuk átlaga megfelel az ovikerítésközök távolságának. Mondanom se kell, majdnem mindenki egyszer átélte ott, hogy odaszorul a buksija... A fülünk miatt nem tudtuk visszahúzni a fejüket, rendre az óvónénik segítettek kimászni a csávából minden így járt gyereknek.

Igen, most is kell aludni. És emiatt az összes nagycsoportos utálja már az ovit.

Én emlékeim szerint nagyon-nagyon utáltam. Anyám 6-ra járt dolgozni, fél 5-kor keltünk, minden reggel sírtam, hogy még aludni szeretnék. Anyám ordibált velem, és mindig azt mondta, vegyek példát a tesómról, aki bezzeg szó nélkül öltözködik. Ezért a tesómat is utáltam.

Mondtam anyunak, hogy utálom, és nem akarok oviba járni. Azt mondta muszáj. Onnantól már nem panaszkodtam neki, úgysem érdekli.

Az oviban az alvást nagyon nem szerettem. Állandóan kikéredzkedtem wc-re, aztán nem mentem vissza, a képeket nézegettem a falon. Amikor a dadus rájött, többet nem engedett ki. Ezért egyszer bepisiltem. Pedig már évek óta szobatiszta voltam. Ezért elbújtam a függöny mögé, annyira szégyelltem magam, alig tudtak előcsalogatni. Anyámnak azt mondták, folyton wc-re járok, vigyen el orvoshoz, mert biztos fel vagyok fázva. Azt persze nem mondták, hogy nem engedtek ki. Anyu elvitt dokihoz, persze nem talált semmit.

A wc undorító volt, többször kaptam férget az oviban. Ezért sokszor fáj a hasam.

Naposnak lenni utáltam. Ha én voltam a napos, elbújtam az udvaron, hogy ne kelljen csinálni. Aztán persze leszidtak, megszégyenítettek.

A dadustól mindenki félt. Egy öreg néni volt, soha nem mosolygott, meg voltam róla győződve, hogy utálja a gyerekeket meg ezt az egész munkát.

Az óvó néni kedves volt.

Ehhez képest meg voltam lepve, hogy a gyerekeim szerették az ovit. Az alvást kivéve. A nagycsoport már tragédia volt mindkettőnek, pláne, hogy a fiam ismételte az ovit. Még mindig elvárják, hogy egy 6,5 éves gyerek ebéd után 2 óráig néma csendben, mozdulatlanul feküdjön a kiságyban. Bele sem fért már. Kénytelen voltam ebéd után hazahozni, mert oltári hisztit csapott. Az óvónőknek nem tudtam megmagyarázni, hogy ez nem normális elvárás. Persze akkor kéne még egy ember, aki kimegy vele, szórakoztatja. Elvileg tilos, de vannak olyan ovik, ahol az ilyen gyerekeket kiviszik, és a konyhás néni szórakoztatja őket.