Megtehetik azt, hogy nem veszik be a gyereket oviba, amíg nem ágytiszta?
Szóval a történek, hogy a fiam most júliusban tölti a 3-at. Bölcsis 2 éves kora óta.
Na, most volt ovis szülői, ahol közölték, hogy nemhogy szobatisztának kell lennie a gyereknek (oké, ezt teljesen érthető, tudom), DE... ágytisztának is! És közölték, hogy aki nem, azt nem veszik be!
Ezt elmondtam a bölcsis dadáknak, és kismillió más anyukának akik más-más oviba viszik/járatják a gyereket és mind csak nézet rám, hogy biztos viccelek, mivel ha betölti a gyerek a 3. életévét, akkor kötelező bevennie, ha tetszik, ha nem, mert ez törvényben van leírva.
A bölcsis dadusunk mondta, hogy habár náluk már sok gyerek szobatiszta, de ha arra várnának, hogy ágytiszták legyenek, akkor ősszel egyik se menne oviba, még a 3,5 éves sem, mivel alváshoz még mindig kapnak pelust. Ráadásul ez hormonális dolog. A szobatisztaságra lehet szoktatni, de az ágytisztaságra nem, mert arra vagy megérik az idegrendszere vagy nem, azt nem lehet úgy elősegíteni, mint a szobatisztaságot.
Míg volt olyan anyuka, mesélte, hogy az ovijukban a nem ágytiszta gyerekekhez kértek gumilepedőt (így hívják?), ami felfogja a pisit, és ha nap közben egyszer-egyszer becsurrant, akkor átöltöztetik, szóval egy halom ruhát vittek az első 1-2 hónapban.
A mi bölcsinkben kerek-perec kijelentették, hogy nem... nem hoztak fel más lehetőséget.
Azt szeretném kérdezni, hogy most kinek van igaza? Ha be kell venniük, és mégsem akarják és kitalálnak mindenfélét, akkor hova mehetek? Jegyzőhöz? És ő mit tud csinálni? Vagy van lehetősége az oviknak felülírni a törvényt, hogy nem veszik be? (Habár ezt nem hiszem, de ebben az országban minden előfordulhat.)
A másik, hogy nem szept. 3-tól szokik be a gyerek, hanem 17-től, mivel 3-asával szoktatják be, és hiába mondtam, hogy nekem dolgoznom kell és nincs hova tenni a gyereket és a beszoktatásra is egy hetem lesz szabi, és még most jön az egy hónapos bölcsiszünet (amit felesbe megoldunk a férjemmel), de így pápá sok-sok szabinap, életszerűtlen, hogy szeptember 3-31-ig szabin legyek, csak mert... Erre ők azt mondták, hogy hát oldjam meg. Erre én, hogy ha 3-ára nem lesz ágytiszta, akkor 17-ére sem lesz az! Erre nem mondtak semmit. Most mondjak fel, mert adott esetben nem veszik be a gyerek? Ezt megtehetik?
19-es az ágytiszta az nem egyenlő a szobatisztasággal. Az elején kifejtettem, nem fogom még egyszer, olvasd el.
Amúgy attól, hogy egy csoportunkban lesznek 27(!)-en, az miért jelentené azt, hogy mind a 27 becsuriz alvásnál?
Most is van olyan gyerek, aki már 2 évesen saját magának törli ki, és van olyan, aki 3 évesen még pelenkás. Nem értem, hogy miért nem lehet a mittudom én 23 szoba és ágytiszta gyerek mellé felvenni másik 4 olyat, akik habár szobatiszták, de nem ágytiszták. Érdekes, hogy ezt normális ovik a gumilepedővel meg tudják oldani, akkor egyes ovik mi a francért nem?
Különben visszaolvashatod, hogy nagyon sokat írták, hogy náluk nem volt követelmény az ágytisztaság, és tök fura nekik is, szóval... úgyhogy igen, létezik a jelenség.
A fokozatos beszoktatás meg nekem is fura, nem is értem, hogy itt miért van.
De ezek szerint a törvényt egyes ovik felülírhatják, én meg léphetek ki a munkahelyről és élhetünk egy fizuból hitel mellett, mert adott esetben szobatiszta (lesz) a fiam, csak épp nem ágytiszta. F-sz*!
Lányom nem ágytiszta, éjjel még pelenkás, DE nappali alváshoz nem kap és nem is pisil be, mert szobatiszta. Ezt jelenti szobatisztának lenni, hogy nappal az alváshoz sem kell. Te nem érted, de ha oda jutsz a gyerekeddel, megérted. Úgyhogy a szobatisztaságon pörögj, ne az ágytisztaságon.
(Éjjel azért más, mert sokkal hosszabb ideig kéne bírnia és ezt a hormontermelés segíti. A nappali alváshoz ez nem kell.)
Utolsó, senkivel nem voltam bunkó, max. erősen fogalmaztam, mert az idegtől 220 felett van a vérnyomásom.
Valaki írta, hogy a szobatisztasággal ez a délutáni-alvás-tisztaság beáll. Szeretném, ha ez kivétel nélkül mindenkire érvényes lenne, de itt is írták és a bölcsiben a dada is mondta, hogy a szobatiszta gyerekek még mindig kapnak pelust a délutáni alváshoz, mert muszáj, vagyis nem mindenkinél jár a kettő együtt. Bár úgy lenne.
Az ágytiszta megnevezést nem én találtam ki, az óvónők mondták, persze kifejtették, hogy ezt a délutáni alvásra értik. De tök mindegy, hogy hogyan nevezzük a délutáni-alváshoz-szükséges-tisztaság jelenséget, ők elvárják és slussz-passz.
A "kilépek a munkahelyről" nem a beszoktatási időszakra értettem, hanem arra a helyzetre, ha nem vennék be a gyereket, mert még nem "délutáni alvású ágytiszta" és a jegyzőnél sem járok sikerrel. Akkor ki tudja mikor lesz az, lehet hogy fél év, egy év múlva, és akkor addig mit csinálok vele. A sitter nem jó, mert azért heti 5 nap 10 óra sittelés ki tudja meddig, nem kis összeg, ha annyit keresnék, de jó is lenne. Nagyik nem játszanak sajnos. Szóval otthon kell maradnom vele, és tök mindegy hogy fizetés nélküli szabi hosszabb időre akár (ha engedik), vagy kilépés, de mindenképp fizu nélkül maradunk, mert egy ilyen istenverte ovit fogtunk ki.
Persze még rákérdezek náluk a gumilepedőre, meg lehet hogy csoda is történik szeptemberre, csak én vagyok olyan h-lye, hogy szeretek előre felkészülni a legrosszabbra.
Az én fiam is szeptemberben kezd az oviban és ott azt mondták a szülőin, hogy mivel tudják hogy a 26 gyerekből sok még egyáltalán nem szobatiszta így napközben, ha van baleset átöltöztetik őket, az alváshoz pedig lehet bevinni bugyipelust.
Persze kérték, hogy a nyáron mindenki húzzon bele azért a leszoktatásba, de ha nem jön össze, akkor is fogadják őket.
Fel fogjàk venni.
Ezen ne aggódj.
Nagylànyom ovijàban volt egy kislàny,aki kiscsoportban minden egyes alvásnàl bepisilt és anyukàja vitte haza napi szintem a mosást.
Kislànyom ovijàban szinte minden 2,5 évest pelusoztak az alváshoz,de 3-4 hónap utàn elhagyta mindegyik.
Volt egy kislegèny,akinek a kakihoz is adtak pelust kb. 2 hónapig.
Persze ez falu,itt NAGYON KELL a gyerek az ovinak.
Nàlatok se lesz,BE KELL VENNIÜK.
Csak a kicsi lelküket ne bàntsák a balesetek miatt!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!