Oviból vissza a bölcsibe?
Miért furcsállod? Sok felnőtt is így van evvel: amit megszokott, energiájába kerül ahhoz képest az új helyet megszoknia.
"Egyébként ennek az egésznek az lehet a hátulütője, hogy majd amikor már tényleg oviba kell mennie akkor is lehet h elkezdi ezt h nem akar, hanem vissza akar menni a bölcsibe, pedig akkor ugye már végképp nem lesz visszaút. Muszáj lesz az ovit is megszoknia előbb-utóbb."
Igen, nos, erre van a FOKOZATOS beszoktatás, amit sok óvodapedagógus sajnos nem vállal (bár érthető, hiszen épp elég gond a magas gyermekszám / pedagógus), de ettől még köteles teljesítenie a szülők azon kérését, hogy a beszoktatás fokozatos lehessen. Ez minimum két hétnyi időtartam -bár a 2-3 évesek minimális hányada azonnal beszokik, de a többi nem!-, az első pár napon ott kell legyen vele az anyuka, és kb egy órácska teljen el, a következő pár napban ugyanez, de a szülő jelzi gyermekének, hogy kint lesz a folyosón, és bármikor szólhat neki (ez így is történjen!), majd a következő napokban lehet kísérletezni avval, hogy 4 órányi időtartamra otthagyod (innentől egyébként is ez a kötelező minimum óraszám), és az első két hétben lehet módosítani ezen, a gyermek reakcióitól függően, mégis határozottan megpróbálni haladni a beszoktatással.
Érthető, ha eleinte visszavágyik a bölcsibe és az ott megszokott barátaihoz, de meg fogja szokni idővel, hogy már óvodába jár.
Oké h nem ti kezdeményezitek a beszélgetést a bölcsiről, de ez mégis napi szinten téma, és lehet h látja rajtatok h ti is bizonytalanok vagytok h tényleg az ovi-e a jobb neki.
A bölcsi témát ilyenkor egy határozott fél mondattal zárjátok le, és inkább az oviról beszéljétek, dicsérjétek neki, meg hogy nagy fiúk már oda járnak stb. Amennyiben valami atrocitás éri annak járj utána, ha tényleg bántja valaki ki kell deriteni.
Ha visszaviszitek a bölcsibe olyan cimszóval h az jobb mint az ovi akkor ez fog megmaradni a gyerekben és jövőre nem fogja érteni hogy akkor most mért kezdődik előlről ez az egész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!