Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Ti szóvá tennétek ezt az...

Ti szóvá tennétek ezt az óvőnőknél, vagy inkább nem?

Figyelt kérdés

Tegnap délután a lányom azzal jött haza, hogy az óvó néni szerint én olyan csúnya és kövér vagyok, mint egy malac...


Ledöbbentem! Hogy mondhat egy óvónő ilyet egy gyerek előtt??? Kikérdeztem a gyereket, hogy ki, mit és hogyan mondott, hátha csak valamit elértett a gyerek, de mint kiderült, délutáni alvás közben beszélgettek az óvónők, mindenki szülőjét kibeszélték. A lányom nem aludt (csak úgy tett), így mindent hallott.


Tény, hogy túlsúlyos vagyok, ezzel én is tisztában vagyok. Dolgozom is rajta,hogy ez változzon, több-kevesebb sikerrel. Megjegyzem, nem én vagyok az egyetlen túlsúlyos anyuka az oviban.

DE!!! Hogy jön ahhoz bárki-főleg egy vadidegen-, hogy kibeszéljen a hátam mögött? Vagy egy másik szülőt? Nem mindegy neki, hogy 45-50-80 vagy épp 100 kg-os szülő gyermekétvel kell eki foglalkoznia?

Véleménye lehet neki is, de azt miért nem tartja meg magának? Természetemből adódóan mindig kerültem a konfliktust, igyekeztem meghúzni magam, de ezek után nem is tudom. Beszélni nincs kedvem az óvónőkkel...


2015. szept. 4. 13:40
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
67%

Szóvá tenném, egyértelműen.

Az óvónők elé állnék, amikor a gyerekek nem hallják, és azt mondanám, de nagyon higgadtan:


"A kislányom hallotta, amikor önök engem csúnyának, kövér malacnak neveztek. Ez akkor történt, amikor azt hitték, hogy alszik. Önöknek természetesen lehet véleménye, de kérem, ne a gyerekek előtt beszéljék ezt meg. Hogy önök az óvodán kívül milyen emberek, azzal számoljanak el önmaguknak, de idebent felelősséggel tartoznak a gyerekek érzéseiért. Ha igaz, amit a lányom hallott, kövessenek meg, ha nem igaz, akkor magyarázzák el neki, hogy mégis hogy gondolták."


Tartozol azzal a gyermekednek, hogy kiállj önmagadért. Várja a reakciódat, és lemásolja, elraktározza.


Az óvónők reakciójától függően esetleg az intézményvezetőnek is szólnék a dologról.


Nehogy még te szégyelld magad!

2015. szept. 4. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
31%
óvodavezetőnél. aztán megmondanám a kis pletykásnak, hogy ha még egyszer ilyet hallasz biza kilapítod a fenekeddel.ezt persze ördögi mosollyal kísérve.
2015. szept. 4. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 anonim ***** válasza:
61%

Felháborítónak tartom, ami történt. Azzal is egyetértek, hogy jó példa a gyereknek, ha kiállsz magadért.

De: nem tudom, miféle emberek ezek az óvónők. Mit árul ez róluk? Semmiképp nem azt, hogy egyenes emberek, vagy lenne bennük empátia. Nem ismerem őket nyilván, de én a helyedben mérlegelném, hogy ilyen emberek kénye-kedvének kiteszek-e egy védtelen gyereket, ha ezt meglépném. Ha a gyereked elég érett, akkor meg tudod vele beszélni, mit miért teszel. Érteni fogja, hogy a csúfolódás nagyon rossz dolog, mert másoknak rosszul esik, és attól, mert az óvónéni bután viselkedik, neki nem kell ilyennek lennie. Ha ügyes vagy, még vissza is mondja, talán jobban elszégyelli magát az óvónéni, mintha nekiesnél, amikor nincs ideje elgondolkodni, hogyan oldja meg a helyzetet...

2015. szept. 4. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:
90%

Nem értek egyet azzal, amit néhányan írnak, hogy nyílt agresszióval reagálj (olvass be nekik, mondd meg a véleményed, kérjenek bocsánatot, stb). Ez előremozdítani nem fogja a helyzetet. Ráadásul plusz agressziót szül, aztán szépen elindul egy tartsunk-be-egymásnak háború.


A helyedben odamennék egyszer az óvónőkhöz, négyszemközt és tényleg udvarias hangnemben elmondanám, hogy X napon ezzel a hírrel jött haza a lányod. Neked ez rosszul esett, a lányodnak is, hogy ilyet hallott az anyukájáról, ezért szeretnéd kérni, hogy figyeljenek oda, hogy ne legyenek ilyennek fültanúi a gyerekek. És előre is köszönöd.


Hidd el, egy ilyen udvarias kéréstől inkább magukba fognak szállni és még egy őszinte bocsánatkérés is valószínűbb. Mivel nem támadó hangnemben közlöd, ezért ők se akarnak tovább támadni és így nem kell utána hónapokig harcolni.


Ha védekeznek, hogy elnézést, nem úgy mondtuk, biztos félreértette a gyerek, akkor biztosítsd őket, hogy igen, lehetséges, de ne adjanak okot ilyen félreértésre, mert kellemetlen számotokra.

Teljesen felesleges igazat bizonygatni és valamiféle vallomást kicsikarni. Ők pontosan tudják, hogy mi történt, a lényeg az, hogy magukban utána hogyan rendezik a dolgot.

Ebből jól is kijöhetsz, mert egyrészt kiállsz magadért, másrészt őket sem szégyeníted meg, ez a legtöbb emberben tiszteletet ébreszt.

2015. szept. 4. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
Utolsó szerintem nagyon jól leírta!
2015. szept. 4. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:

Szerintem is az utolsó egész jól leírta és azt se felejtsd ki, hogy lehet nem is rólad beszéltek, hanem a lányod összefont dolgokat. Ne tudd meg az én milyen dolgokat tudd kitalálni.

Nálunk az első szülőin az óvónők rögtön közölték, ha valakinek valami problémája van, ill. a gyerek mond valamit és az nekünk (nem biztos hogy rólunk, lehet másik gyerekről, verekedésről stb.) nem tetszik beszéljünk velük, mert lehet nem is úgy történt ahogy ő mondja.

Pl én volt hogy mikor mentem érte kérdeztem tőle, hogy rosszalkodott-e stb, ő meg teljes természetességgel mondta, hogy összeugrottak egy másik kisfiúval. Reggel kérdeztem az óvónőt (mert mindenkinek ezt mondta még otthon is :) ) ő meg mondta, hogy semmi nem is volt, még egy kis csíny sem :)

2015. szept. 4. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
100%

Miért egyértelmű, hogy a gyerek hazudott?

Az óvónő talán ott sem volt, nem vette észre, vagy csak nem vallja be, hogy ne generáljon konfliktust. Jobban bíznék a gyerekben.

2015. szept. 4. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:

Én annyit mondanék az óvónőknek, hogy a gyerekek előtt ne beszéljenek ki senkit, se gyereket, se szülőt, még akkor sem, ha azt hiszik, hogy alszanak a gyerekek.

Ha rákérdeznek, mondd azt, hogy neked és a lányodnak is nagyon kellemetlen volt és hogy ne hozzanak senkit ilyen helyzetbe...

2015. szept. 4. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
36%
Kirúgatnám az "óvónőt".
2015. szept. 5. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
26%
Ó Istenem, szerinted téged (meg mindenki mást) nem beszéltek még ki a háta mögött? Engem is, és akkor mi van? Azzal, hogy szóvá tennéd, csak azt tanusítanád hogy nem értesz egyet a mondottakkal, végül is tudod hogy túlsúlyos vagy, nem mondtak újat. A lányodnak meg azt kellene mondani, hogy mindenki azt gondol, beszélget amit akar, véleménye lehet mindenkinek. Ha nem így lenne, ide se írna senki véleményeket.
2015. szept. 5. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!