Ti szóvá tennétek ezt az óvőnőknél, vagy inkább nem?
Tegnap délután a lányom azzal jött haza, hogy az óvó néni szerint én olyan csúnya és kövér vagyok, mint egy malac...
Ledöbbentem! Hogy mondhat egy óvónő ilyet egy gyerek előtt??? Kikérdeztem a gyereket, hogy ki, mit és hogyan mondott, hátha csak valamit elértett a gyerek, de mint kiderült, délutáni alvás közben beszélgettek az óvónők, mindenki szülőjét kibeszélték. A lányom nem aludt (csak úgy tett), így mindent hallott.
Tény, hogy túlsúlyos vagyok, ezzel én is tisztában vagyok. Dolgozom is rajta,hogy ez változzon, több-kevesebb sikerrel. Megjegyzem, nem én vagyok az egyetlen túlsúlyos anyuka az oviban.
DE!!! Hogy jön ahhoz bárki-főleg egy vadidegen-, hogy kibeszéljen a hátam mögött? Vagy egy másik szülőt? Nem mindegy neki, hogy 45-50-80 vagy épp 100 kg-os szülő gyermekétvel kell eki foglalkoznia?
Véleménye lehet neki is, de azt miért nem tartja meg magának? Természetemből adódóan mindig kerültem a konfliktust, igyekeztem meghúzni magam, de ezek után nem is tudom. Beszélni nincs kedvem az óvónőkkel...
Huh ez durva!!
Mit kepzelnek ???
En mindenkepp szovatennem!
ez nagyon durva!!! :(
annyira gáz ez a helyzet, mert nyilván senki se állna az elé aki a gyereke füle hallatára le "kövérmalacazna", de ugyanakkor meg lépni kéne, nehogy megismétlődjön, legalább a hibájukból tanuljanak, na meg különben is hogy képzelik, hogy szidnak másokat, a szülőket, azokat akiktől munkát kapnak???
tudod mit, lehet mégsem szólnék hanem a vezetővel beszélném meg. szóljon ő...
5-ös: az nem megoldás, hogy ha valami nem tetszik, kiveszem a gyereket.főleg mivel nem is róla szól. és ha a következő helyen is lesz egy hülye óvónő? nem mehet a gyerek hetente új oviba, az nem tenne jót neki.
Szerintem is inkább a vezetővel lenne érdemes beszélni, ha szóvá szeretné tenni a kérdező!
Én pont ellenkezően gondolkodom, és nem azt akarom tanítani a gyereknek, hogy minden pitiáner beszólással foglalkozni kell. Az emberek beszélnek, nem állhatsz oda mindenki elé, aki rosszat mond rád, és kérheted ki magadnak, mert akkor azzal töltöd az életedet.
Inkább a gyereknek elmagyaráznám, hogy csúnya dolgot csinált az óvónő, másokat nem szabad kibeszélni, de engem meg nem érdekel, mert nem fogom magam rosszul érezni azért, mert másnak nem tetszem.
Ebből lesz a sok önbizalomhiányos ember, aki mások véleményétől függ. Nem szeretném, ha a gyerekem is ilyen bizonytalan ember lenne, mert a szomszéd néni rosszat mondott rá.
Én a gyerekkel tisztáznám a helyzetet magunk között, nem követelnék nyilvános bocsánatkérést. Mire mész vele, ha az óvónő eléd áll és flegmán közli, hogy "bocs, hogy lekövérdisznóztam"? Szerintem ez rosszabb. Ugyanúgy nem bánta meg, lényegében még egyszer leszólt, te meg nem tehetsz semmit, mert bocsánatot kért.
Igen, ezért mondtam, hogy szülőfüggő. Én be nem fognám a szám, az tuti. Te meg nem beszélnél vele.
Azt, hogy kivenném a gyerekem azért fontolnám meg, mert ha egy ilyen emberrel van összezárva a gyerekem több órára egy nap, heti 5 nap, akkor az értékrendje megjelenik majd a nevelésében. Erre pedig nekem nincs szükségem. Én mindig is elvártam és el is fogom várni a tiszteletet másoktól, legyen az a gyerekem, az óvónője, vagy akárki más. Van, akinek meg ez mindegy, mondjon a másik, amit akar. Nem vagyunk egyformák, ebből is látszik.
Erről az jut eszembe, amikor középiskolába jártam időszámítás előtt.
A tanáriban ugyanezt művelték a pedagógusok, csak nem a szülőkkel, hanem a gyerekekkel.
Aztán kiderült az egész és jó nagy balhét lett belőle.
Következménye nem lett (legalábbis a diákok felé kommunikálva), de utána hirtelen lettek jogai a diákoknak is. :)
Én bemennék a helyedben és megkérdezném az óvónőket, hogy miért kell ilyenekről beszélni?
Gondolom, tagadni fognak mindent. ÉS, mivel a gyermeked nem bizonyíték (hiába nem hazudna egy gyerek), így következménye se lesz.
Kérd meg őket, hogy fejezzék be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!