Megbántad e, hogy nyári születésű gyereked
visszatartottad meg egy évig az óvodában?
Figyelt kérdés
Ha igen, miért?
2015. máj. 5. 06:01
1/10 anonim válasza:
Nem, nem bántam meg. Sokkal érettebben ment az iskolába. A lányom, az első gyerek novemberi, és láttam az óriási fejlődést a hatodik és a hetedik éve között, a kisebb gyereket tartottam vissza, ő májusban született, ráadásul fiú . És nem láttam rajta azt a nagy változást.
2015. máj. 5. 06:42
Hasznos számodra ez a válasz?
2/10 anonim válasza:
Mi is most járunk ebben a cipőben. Mi mindenki véleményét kikértül. Voltunk nevtan-ban iskolaérettségi vizsgálaton. Az jó lett. Az értelmi fejlődése kifogástalan, szociálisan még van hová fejlődnie, de ez nem kizáró ok. Beszéltünk az óvónőivel, szerintük mehet. Beszéltünk a leendő tanítónénijével, hogy kicsit szeleburdi, bírni fog-e vele. Azt mondta, 30 éves szakmai tapasztalattal meg fogja oldani ne aggódjunk. De a végső döntést az hozta, hogy nem köti le az óvoda. A bátyja most elsős és folyamatosan tanul(na). Minden reggel mondja, hogy ő már nem akar oviba menni, inkább iskolába menne. Tehát agyilag már magasabb szinten jár, mint az ovi. De ha mégsem így van és mégsem úgy megy az iskola, mint kellene akkor sincs semmi gond, mert ha elsőt kell ismételnie, annak semmi nyoma nem lesz. Olyan, mintha nagycsoportos maradt volna.
2015. máj. 5. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
3/10 anonim válasza:
Nem.
2015. máj. 5. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
4/10 anonim válasza:
Kicsit off: a miénk augusztusi, de már most középsősen azt mondták az óvónénik, hogy elég érett lesz és nekem is úgy tűnik értelemre és motorikus képességekre, szabálykövetésre (nem erőltetjük, de fél éve foglalkoztató-füzet mániája van, amit "játsszunk iskolásat"-nak hív és már sok betűt ismer és le is ír, szépen színez, ragaszt, vág, sormintát csinál, egyszerű összeadás-kivonás is megy), ...úgyhogy egyedül a türelme miatt aggódom, de még van egy év, és tán ha visszatartanánk, akkor meg végigunatkozná az alsót és az is eredményezhet "rossz gyerek" státuszt.
2015. máj. 5. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
5/10 anonim válasza:
dehogy-sőt-most 7év fél éves,majdnem 8lesz,mire megy,de a legjobbat tettem neki.rengeteget fejlődött,még játszhatott egy évet,az új csoportban teljesen kinyilt,magabiztos lett.
sikerei lesznek a suliban
2015. máj. 5. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
6/10 anonim válasza:
Nem bántam meg, nagyon jó döntésnek bizonyult. Az az egy év az oviban kicsit bizonytalanná tett (nem igazán érezte már jól magát, de ez nem a plusz év, hanem egyéb előre nem látható okból volt), de az élet minket igazolt. Újra így döntenék.
2015. máj. 5. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
7/10 anonim válasza:
Előző vagyok, az enyém is mindent tudott, olvasott számolt. De nem volt még elég nyugodt az iskolához. Ha kényszerítettem volna, kibírta volna a 45 percet, de pont ezt nem akartam. Nem unatkozott, olyan tanítónénit választottunk, aki tudta kezelni a szabványtól (bármilyen irányba) eltérő gyerekeket. Mindig kapott plusz feladatot pl.
2015. máj. 5. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
8/10 anonim válasza:
Megbántam volna.
Elkezdte a sulit 6 év 2 hónaposan úgy, hogy nem tudott olvasni, csak a saját nevét tudta nagy nyomtatott betűkkel leírni. Matekkal sem foglalkoztunk.
Az egyik legjobb tanuló.
Halálra unta volna magát az oviban.
2015. máj. 7. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
9/10 anonim válasza:
igaz, az enyém nem nyári. Most volt februárban 6 éves. De marad még egy évet. Közös döntés alapján, az eszével nincs baj. De kis szeleburdi, ha valami nem sikerül elsírja magát, vagy ha kudarc éri. Ebben még érnie kell.
2015. máj. 10. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
10/10 anonim válasza:
Lányom évnyertes, szeptemberi születésű, így ő 7 évesen lett elsős. Jó óvónénijei voltak, nem unatkozott. Nagyon jó eszű gyerek, már 6 évesen is jól vette volna az akadályokat, ha nem ilyen szerencsésen születik, de fizikailag jót tett neki az az 1 plusz év.
A fiam februári, 6,5 évesen kezdené az elsőt, de nem fogja, biztos, hogy vissza lesz tartva. Súlyos figyelemzavara és túlmozgásossága van a túlhallása miatt + mindhárom disz-e megvan :8 küzdünk, hogy egyáltalán integrálható legyen normál oktatási intézménybe...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!