Ti beszólnátok a kisgyereknek, vagy annyiban hagynátok az egészet?
Kisfiam 6,5 éves, nagycsoportos. Van a csoportjában egy kisebbségi kisfiú, aki nagyon agresszív, verekedős. Év elején többször megütötte a fiamat, akkor beszéltem az óvónővel, és kisfiammal is megbeszéltük, hogy elkerüli a gyereket.
2 hete újra kezdődött az egész, mintha rászállt volna a gyerekemre és a barátaira. Az egyik kisfiú ebédjébe beleköpött, a másikat megvert, a harmadikat fellökte. Anyukák beszéltek az óvónőkkel, akik tehetetlenek. Gyerek kezelhetetlen, apuka szintúgy, mind a ketten alacsony iq-val rendelkeznek.
Ma a kisfiamat verte meg. Őt sem kellett félteni, visszaadta. Most ott vagyok, hogy holnap reggel elkapom a gyereket és beolvasok neki, megfenyegetem, hogy felpofozom, esetleg feljelentem, ráhívom a rendőrséget
Dúl bennem az ideg, nem tudom mivel teszek jót a gyerekemnek.
Van út, de az hosszadalmas és rögös.
Sajnálatos tény, hogy az ilyeneket szinte jobban védik, hangoztatják, nekik is vannak jogaik... A másik 29 gyereknek nincs joga biztonságban lenni?
A pedagógus fizikálisan semmilyen módon nem büntethet, max. játékból kivonással, sarokba állítással, de ezeknek mint halottnak a csók.
Menj be az óvoda vezetőjéhez, és tegyél hivatalosan panaszt. Ha nyoma van a gyerekeken a verésnek, azonnal vigyétek a gyerekdokihoz és vetessetek látleletet. Vegyétek fel a kapcsolatot a védőnővel, családvédelmisekkel, lehetőleg minél több szülő, minél több helyen írásban tegyen panaszt! Ne hagyjátok magatokat lerázni.
Nem fenyegethetsz meg egy kisgyereket, főleg nem pofozhatod meg, te is tudod. Beszélhetsz a szülővel, az óvónővel, az óvodavezetővel, az intézményfenntartó önkormányzattal, csiáltathatsz látleletet az orvosnál, de a gyerekt nem bánthatod sem lelkileg, sem testileg. Ezzel még az ő szintjüknél is alacsonyabbra süllyednél.
Feljenenteni meg, egy hatévest, mert verekedett: jól elviccelődnének rajtad a rendőrök :)
Én is anya vagyok.
Ezért tudom, hogy az óvódában is az óvónőn kívül van:
- SZMK
- intézményvezető
- fenntartó
Pontosan ebbena sorrendben ÍRÁSBAN kell észrevételt/panaszt tenni a helyzet megoldására, sokkal hatékonyabb, ha a csoportból több szülő aláírja és kéri a jogszabályi határidők tartását a hivatalos levél megválaszolására.
Ne haragudj, de ha az én gyerekemet kezdené ki egy másik és rendszeresen verekedés lenne, akkor nem tudnék nyugodtan ülni azzal a válasszal, hogy az óvónő is vonogatja a vállát.
Az intézmény dolgozóinak KÖTELESSÉGE a fennálló helyzet megoldása (ami alapvetően NEM a problémás gyerek kirakása azért...)- itt úgy gondolom, hogy a dolgozók nem érzik ezt a feladatot magukénak.
Ugye tudod, hogy az óvodaköteles korú gyermekek esetében fordulhatsz az ún. oktatási biztoshoz is?
Szépen, következetesen, a "szolgálati" utat betartva, lépésenként el lehet jutni hozzá is és az ún. GYERMEK és ELLÁTOTTJOGI képviselőhöz is, ők az ovitól függelten szakértők és több intézmény tartozik hozzájuk, így általában van ehhez hasonló tapasztalatuk is.
Esetleg tudod jelezni az intézményvezetőnek is, hogy amennyiben nem születik elfogadható megolást, akkor fogod keresni a fenntartó önkormányzat intézményfenntartó/oktatási osztályát (sokféle néven vannak) az oktatási biztost, a gyermekjogi képviselőt és a lakhelyet szociális ügyekért felelős képviselőjét is a fogadóóráján (általában alpolgármester szokott lenni), de esetleg a polgármestert, jegyzőt is a fogadóóráján és a helyi lapot is.
Ha mindezt egyszerűen, meggyőzően, nyugodtan, de határozottan adod elő és ÍRÁSBAN jelzed, akkor hidd el, hogy gyorsan lesz motivációjuk a megoldásra.
Minden jót.
Nagyon nehéz a helyzet, mert neki jogai vannak, kötelességei nincsenek.
Eddig annyit értünk el, hogy a kisfiú egyedül eszik, külön asztalnál, az óvónénivel.
Az egyik anyuka már felkereste a központi óvoda vezetőjét. Ez sem vezetett sok eredményre.
Volt már rá példa, hogy a büntetés miatt nekiment az óvónéninek és a dajkának is.
Annyira tehetetlennek érzem magam, és a többi szülővel beszélve Ők is. A gyerekemet nem szeretném kivenni, mert már csak 3 hónap van vissza. De félek ettől a 3 hónaptól. És attól is, hogy mi lesz utána. Kezdődik az iskola. Városkörnyék, ide szerettük volna hozni, mert nem tudom megoldani naponta 2x a városba való beutazást. A barátai is ide jönnek suliba. Költözéskor került ebbe az oviba, nehezen illeszkedett be a csoportba, sok problémánk volt. De ezeket megoldottuk, imád ide járni, és ide szeretne jönni a barátaival az iskolába is. De a cigány kisfiú is ide fog jönni. Mi lesz az iskolában? Ott nincs ennyire közvetlenül velük egy felnőtt pl a szünetekben, vagy mondjuk a wc-n. Ez a kis .... pedig bármikor elhozhat otthonról egy bicskát, kést, .... stb.
Egyébként beszéltem vele ma reggel. szépen, nyugodtan, kulturáltan megkértem, hogy legyen szíves és ne emeljen többször kezet a fiamra. Először úgy tett, mintha nem is neki beszélnék, majd megkérdeztem hallja-e amit mondok. Mondta hogy igen, és hogy nem fogja többet bántani a fiamat. Megköszöntem és ennyi.
Persze, hogy jogai vannak és nincsenek kötelességei. Hatéves.
Viszont másik osztályba azért kérheted egy iskolán belül.
7 éves múlt, ismétli a nagycsoportot. De nem is ez a lényeg, hanem ha nem is neki, de a szüleinek lennének kötelességei.
1 osztály indul :(
Sziasztok! Bocsánat, csak egy 14 éves lányka vagyok, de nekem van egy válaszom az eredeti kerdésre. :)
Amikor én is nagycsoportos voltam, ugyanilyen kisfiú volt a csoporttársam. El is viseltem egy darabig, míg egyszercsak beleköpött a levesembe.. betelt akkor a pohár, elkezdtem vele kiabálni, de ő csak nevetett... úgy felpofoztam, hogy utána ki se mert jönni a sarokból. Másnap bejött a fél család, minden tesóka stb és hát mérgesek voltak... az én apukám nem volt rest, egyből mondta, hogy ha nem hagyja abba a gyerek, akkor hívja a rendőr kolegáit, még a kommandósokat is és éjszaka fogja kizavarni őket a házból... :)
És tényleg, több se kellett, a gyereket áttették egy másik oviba, vagy fogalmam sincs hova mentek.. :D az óvónő itt sem tudott semmit se tenni, rámbízta a dolgot :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!