Akinek gyermeke nem töltötte még be a 3. évet, de már ovis, hogyan bírja? Nem "kicsi" még hozzá?

mármint természetéből fakadóan csak elírtam

Első vagyok, meg hát muszáj volt beadnom óvodába, teljesen mindegy, hogy kicsi vagy sem, muszáj dolgozni járni.

De, néha azt gondolom, hogy kicsi, de aztán látom, milyen jól érzi magát és rájövök, hogy jó ott neki.

Az én fiam februárban tölti a 3. évet. Az első hét maga volt a mennyország...azért sírt ha mentem érte és elvittem, könyörgött, hogy még maradni szeretne. A második héten lebetegedtünk, itthon maradt. A héten kezdtük elölről, de persze már nem volt zökkenőmentes a dolog. Az oviig ordított, szó szerint ki kellett tépni a kezeim közül. Az elválás nehéz, de ha már ott van jól érzi magát, nincs vele probléma. Kezd belerázódni a hét végére, de már előre félek a jövőhéttől. Persze ezt nem mutatom felé, igyekszem határozott és következetes lenni. AZ én gyerekem a legkisebb a csoportban, az óvónénik szerint nem tűnik fel a korkülönbség, bár ő még nem annyira ügyes mint az első válaszoló csemetéje, de ellenben nagyon nyitott és barátkozó természet. Minden nap új élményekkel jön haza, amit mindenkinek elmesél és elmutogat. Amit észre vettem nála az, hogy még inkább Anyásabb és Apásabb lett itthon, jobban bújik és puszilgat minket mint eddig...:)

És a te gyermeked hogy viseli az ovit, kérdező?

Mikor tölti be a 3-at?

Tuti nagyon nehéz otthagyni,mikor látod,hogy sír,de arra gondolj,hogy előbb-utóbb úgyis be kell szoknia,ez az élet rendje. Bennem is ez volt,mikor szoktattam a kislányomat,mert ő meg annyira anyás,hogy el se mozdult mellőlem.Aztán elvették tőlem,én eljöttem,sírdogált,de csak beszokott,annyira,hogy most már nagyon szeret ovikába menni.KITARTÁS!!!!!!!