Két oviskérdésem?
A kislányom 3 éves felvették egy oviba szeptembertől. Úgy gondoltam a 1,5 éves kisfiammal még otthon maradok egy évet, de a munka miatt nem tudok, így neki bölcsi kell. Nézegettem a helyeket, nem hiszem hogy most bejutunk, így a magánbölcsire esett a választás. Szeretném ha egy intézménybe járnának, de nem tudom van e olyan JÓ hely BUDAPESTEN ahol bölcsisek-ovisok egy helyen lehetnek. Ismertek ilyet??
A másik kérdésem mikor kell jelezni az oviban, hogy mégsem menne oda a lányom?
Én mindenképpen jelezném, hogy nem abba az óvodába fog járni a gyermekem, ahová felvették, jólneveltségből is és azért is, mert ha időben szólsz, akkor esetleg egy másik kisgyermeknek a tiéd helyett még tudnak helyet biztosítani és időben értesíteni a másik családot.
Viszont akkor és csak akkor, ha az új helyre már felvették, mindent megbeszéltünk, megvan a gondozási szerződést stb- tehát biztos az új hely és a család is hosszú távon tudja vállalni a változásokat (esetleges térítési díj, utazási idő és költségek stb. ami pluszban felmerül)
Ha egy helyre szeretnéd őket, akkor jó választás lehet a CSANA (családi napközi) is, itt lehetnek együtt, az árai a magán intézményekhez hasonló színvonalú.
Saját magam és számomra megbízható családos barátok tapasztalatai alapján:
Amit ajánlok:
- Bp. XV. kerület Sződliget úron lévő Morzsi vagy Morzsa CSANA
- PICRUKA (V. kerület- Hercegprímás utca) és GOMBÓC ARTÚR (XIV. kerület Gyömrői út környéke) Csanák (egy fenntartó két intézménye)
Amiket semmiképpen nem ajánlok (jó messzire érdemes elkerülni tényleg):
- IV. kerület Chinoin Vadgesztenye Bölcsőde és Óvoda (Ősz és Tél utca között)
- IV. MINICLUB angol-magyar nyelvű ovi-bölcsi (szakrendelő mögötti utcában, Jósika u.)
- XV. Kolozsvár utcában lévő csana (talán Napsugár a neve)
Ha önkormányzati intézményben gondolkodsz, akkor míx egymás melletti épületek lehetnek- együtt nincsenek bölcsődés és óvodás korú gyermekek.
Jó lenne tudni, hogy melyik kerületek jöhetnek nálad szóba.
Szép napot
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!